Ma a kisebbfajta kellemes tavaszi zápor után a körúton sétáltunk a Margit híd felé, és azon tanakodtunk, hol kellene egy forrócsokit, vagy egy kávékülönlegességet - csak úgy, élvezetből - elfogyasztani.

A Teréz körúton Szent István körúton, még a Szeráj előtt egy igazán kellemes enteriőrbe akadt a szemünk: Cafe Jubilee - van a kirakatra ragasztva, és mindössze egy társaság ücsörgött odabent. Mivel szeretjük a Csészényi kávézóhoz hasonló "oldschool" helyeket, úgy döntöttünk, benézünk. Egy nagyon kedves lány fogadott már az ajtóban széles, és egyáltalán nem mesterkélt mosollyal. Anett - mint a névtáblájáról kiderült - mutatott egy kellemes nemdohányzó boxot, oda telepedtünk. Mert az első kérdés természetesen arra irányult, hogy hova szeretnénk ülni.

Ahogy arról a múlt héten már egyszer nagy riadalmak, hajhullások, pocakvakargatások és szemforgatások közepette beszámoltunk: eltűntek a fővárosi Erzsébet tér Szerelmesek fája körüli lakatok. Ezúttal azonban már egy örömhírrel szolgálhatunk minden rózsaszín hájjal megkent szerelmetes virtuóznak: a lakatok és a lakatoló rács is a helyükre kerültek!

Azt hiszem, hogy őszintén bevallhatom: baromira megterhelő tud az lenni, amikor az embert önmagával szembesítik, amikor kívülről csodálkozhat rá, hogy nahát, az ember, mint olyan, túl sok esetben tűnik méltatlannak önmagához. Vagy legalábbis az önmagáról alkotott képhez. A Nemzeti Színházban pedig pont ezt művelik: megmutatják nekünk, hogy milyenek vagyunk. És ez bizony ijesztő, elkeserítő…

...teszem föl ezt a fájdalommal átitatott, elkeseredett kérdést. A minap Kedvesem felhívására elzarándokoltam a fővárosi Erzsébet térre, hogy magam is szemtanúja legyek a borzalomnak: mezítelen a Szerelmesek fája!

Idő eltelt, tanulmányi szerződés megköttetett, jelentkező beregisztráltatott, számla kiegyenlíttetett. Ilyen előzmények után ma megkezdődőtt a szakvizsgára felkészítő tanfolyam. A csapatról egyelőre nem tudok szólni, mert khm... nem volt nagy barátkozás. Legalábbis nem felém. Ehhez lehet, hogy az is okot szolgáltatott, hogy egyedül voltam farmerban, ráadásul szakadtban a lányok közül? Nos, nem tudom. Majd az idő eldönti, de nem barátkozni mentem oda, hanem intellektuális tobzódásért. Jelentem, megkaptam - méghozzá, ha az elmúlt két évem munkahelyét vesszük alapul - nagy dózisban.

Avagy mit nem tanultam meg egy év alatt és 300.000,- Ft-ért az autósiskolában?

Zötyögök a villamoson a körúton, mikor elhalad mellettem az alábbi kirakat:

"Itt hamarosan afrikai használt ruhaüzlet nyílik"

...

Egy végtelenül kedves és szép filmmel futottam össze nemrégiben. A történet az én olvasatomban körülbelül a reményről szól. A reményről, amely szerint bőven van még élet negyvenen, ötvenen, sőt hatvanon túl is. A reményről, hogy az emberek fölfedezhetik azt, hogy a nyugdíjaskor nem feltétlenül a halál utáni várakozásról, a piacról, lekvárfőzésről, unokák pesztrálásáról, öregek kórusáról és egyéb elsorvasztó dolgokról kell, hogy szóljon. Hanem arról a szenvedélyről, amely a napnál is világosabban süthet az ember fejében: az élet szeretete a boldogság legfelsőbb foka.

Újabb hazafias, patetikus Soproni sörreklámmal lettünk gazdagabbak. Illetve, ha gazdagabbak éppenséggel nem is lettünk véle, mindenesetre a spot már felbukkant, ezzel egy időben szűk körben néhány torok fölhorkant, a többség pedig továbbra is a fotelba folyva és nyáladzva veszi tudomásul, hogy már megint egy sörreklám szakítja félbe a Barátok közt című izét. Egyébiránt arra keressük a választ, hogy jó-e ez nekünk, vagy mégsem? Vagy egyáltalán mihez kezdjünk vele?

Ez a szomorú és a szív legmélyebb bugyraiból feltörő siralmas kiáltás minden drága ismerősömnek szól, akiket már legalább 5-10 éve nem láttam és az utóbbi időszakban spam-ként vagyok kénytelen azonosítani őket. Édesek, bájosak, aranyosak és próbálkoznak, igyekeznek, gyötrődnek a szent cél érdekében, hogy abszolúte web kettő-pont-nullás betyárokká avanzsálódjanak, de sajnos nem megy. Értem én, hogy mit akarnak, de leszarom…

Van egy kolléganő. Rühellem. Munka helyett ugyanis "reprezentál", járás helyett "vonul", beszéd helyett pedig "affektál". Egy nálam szerencsésebb barátném helyére jött vissza gyesről. A nálam szerencsésebb ugyanis azért szerencsés, mert el tudott innen menni egy jobb helyre. Rossz tulajdonságom, hogy alkalmazom az iróniát, ami ugye az okos emberek gorombasága. Ez a kolléganő iq-ja nagyon mélyen lévén tökéletes alany kihagyhatatlan ziccerek bevitelére. Egy ilyen következik most.

Önkormányzati ügyintézés 2010.

Vannak azok a napok, amikor az ember lánya már reggel érzi, hogy egy dolgot nem kellett volna: felkelni. Amikor azzal, hogy fejünkre húzzuk a jótékony takarót egy csomó abszurd történést akadályozhatunk meg. Nekem is ezt kellett volna tennem január 20-án, azaz tegnap.

Bár nem vetjük meg a nagy és impozáns kávéházakat, a szívünkhöz mégis inkább a kedves kis apróságok állnak a legközelebb. Melengető félhomály, kellemesen halk muzsikaszó, szelíden vidámkodó enteriőr, forrón illatozó kávék. Egy ilyen apró gyöngyszem kucorodik össze Budán a Krisztina körút 34 szám alatt. Ugyanakkor engedjétek meg, hogy elgyengüljek és hadd hasítsak bele a bódító illatok és fények világába: időnként még itt is előfordul, hogy leszédül egy-két kávészem…

Böbének ajánlva

Az álláskeresés márpedig kalandos. Ez kiderülhetett ugyebár eleddig is, ám az emberre mindig - de tényleg mindig - várnak valamiféle meglepetések. Amelyekre nemhogy felkészülni nem lehet, de még álmodni sem lehet róluk. Csak megélni őket.

Ó, igen! Pipő barátnőmmel hányszor, de hányszor tettük ki ezt a szöveget a koliszobánk ajtajára... A 10 félév vizsgaidőszakai alatt egy köteg postit-et tuti csak erre nyomtunk el. Mert élelmes fiatalok persze idővel eltávolították, vagy válaszoltak rá. Idén szakvizsga, úgyhogy a kiírás ismét aktuálissá vált.

Fiatal vagyok, bevallom. Nehézkesen, töredelmesen, de bevallom. Így hát az én életemet közvetlenül nem igazán befolyásolta a Balázs Béla Stúdió működése. Szerencsére most mégis lehetőség nyílt arra, hogy legalább töredékét bepótoljam annak, amiről egykoron koromból fakadóan lemaradtam. 2009-ben ünnepelte ötvenedik születésnapját a legendás Balázs Béla Stúdió, a Műcsarnok pedig megemlékezett erről. Egészen február 21-ig van lehetőség ellátogatni a Hősök terére és megmártózni a nagy-nagy magyar undergroundban.