Böbének ajánlva
- 4-e volt, hétfő hajnal. Kimentem a wc-re, és észrevettem AZT. Tudtam, hogy elkezdődött, kifelé igyekszik valaki, akit már vártam, és hirtelen elfogott a rettegés is. Emlékszem még valami barna ruhára, és hogy a hajam a szemembe lógott. És fájt. Nagyon fájt az egész lét. -
Aztán felébredtem. Hajnal volt még. A hajnal nálam a nyári napfelkelte idejét jelenti még télen is. Nyugtalan voltam és rettegtem. Nyöszörögtem és nem találtam a megfelelő pozíciót, hogy tovább tudjak aludni. Egyből eszembe jutott az álmom, és ugyanabban a pillanatban a barátnőm, aki január 5-re van kiírva. Eszembe jutott? Enyhe kifejezés. Belevisított az agyamba, befészkelődött, helyet foglalt, ki nem ment onnan. Egész reggel hasmenésem volt, ez stresszreakció, teljesen természetes (?) pszicho-reakciója a szervezetemnek azon esetekre, amikor a félelem hatalmába kerít. Nem tudtam, mi van vele, mi van velem? Mi ez az egész és miért? A fejemből nem távozott a barátnőm, úgy éreztem nem is vagyok jelen ott, ahol fizikailag leledzem épp. Nem emlékszem eseményekre, a munkahelyem történéseire, semmire. Csak mivel felírtam pár dolgot, a fontos elintézendőket – azok vannak meg. Egyébként akárhol lehettem volna aznap, arra sem emlékeznék.
A barátnőmet többször próbáltam elérni, később már szinte bizonyos voltam benne, hogy szül, főleg mikor sem a telefont nem vette fel, sem az smseket nem kapta meg, sem a gtalkos kérdéseimre nem felelt. Én meg csak remegtem, szorongtam, rosszul voltam. Nem tudtam enni, nem tudtam figyelni, a képek tolultak az agyamban, üvöltöttek bele a fejembe. És az a fura, gyomorszorító, szűkítő-tágító érzés, egy belső fájdalom, egyfajta tompa nyomás meghatározhatatlan helyről, egész valómból. És a félelem. Az nagyon erős volt.
Aztán Kedvesemnek délután 14:10-kor írtam meg gtalkon, hogy vége. Elvágtak minden kellemetlen érzést, minden szorongást. Nyugalom és ellazulás következett.
Kísérteties volt: elkezdtek a jelentések érkezni a telefonomra. Kedvesemmel már épp azt találgattuk, hogy biztosan csak az érzékeim játszottak, mikor csörgött a telefonom. Barátnőm, Böbe volt.
–Jóég, mi van veled?
–Hát, ráéreztél. 13:30-kor megérkezett a kislányunk, Bogi.
Azt hittem, menten elájulok. Pötyögtem a Kedvesemnek, hogy jól éreztem én mindent és mindent, stimmeltek az időpontok, 4:08-kor kiment wc-re, akkor kezdett fájni a hasa, de csak azt hitte, hogy a gyomra rakoncátlankodik. Még egészen hét óráig otthon voltak, ébresztgette a párját, majd irány a kórház. Akkor már egyértelmű volt. Szegénynek a dereka majd’ leszakadt, és volt pillanat, amikor azt hitte, nem tudja végigcsinálni. Orvosilag nézve minden rendben zajlott, Bogi 3360 grammal és 58 centivel született, hosszú fekete (sötétszőkésbarna:)) hajjal. Bak ikrek aszcendenssel – remélhetően e két jegy stabilizálja egymást a kislányban. Mindent összevéve délután három óra előtt valamikor tolták ki a szülőszobából át kétágyasba.
Nem tudom, odafönt mit akartak ezzel jelezni, hogy felsőbb értelemben véve milyen szoros kötelék lehet barátnőm és köztem, és ebbe hogyan jön Bogi – nem tudom megfejteni. De elfogadom azt, hogy a megoldás néha később érkezik. Akkor, amikor megérünk a befogadására.
Addig pedig örülünk és Isten Hozott, Bogica, ha már így megszenvedtünk veled!!!
