A Budapest KáVé

A Budapest Kávéhoz nem kell semmi különleges. Legyen benne egy-két olyan dolog, amely sokat sejtető, kifejező, kicsit édes, kicsit keserű. Legyen olyan mint az élet. Ennek mintájára született egy mindenbe belekapó blog. Azzal foglalkozunk, ami velünk szembe jön, legyen az étterem, koncert, film, párkapcsolati probléma, romlott paradicsom, jó könyv, rossz parfüm, hangverseny, szex, szerelem, étel, ital és az élet nagy kérdései. A két főszereplő nem más mint két szerző - egy leány és egy ifjú, illetve egy ifjú és egy leány (tetszés szerint) -, akik fiatal értelmiségi párt játszanak a fővárosban. Egyikük jogász, másikuk újságíró. Világot váltanak, keseregnek, szerelmesek, bosszúsak, vidámak, vágyakoznak és elégedettek. És nagyon szeretik megélni az életet.

Ha te is így vagy ezzel és láttál valami érdekeset, oszd meg velünk és a többiekkel:

budapestkv (kukac) gmail (pont) com

Lájkolj bennünket Fészbúkon!

Ezt csipegjük twitteren

Kávé mellé ezt olvassuk mostanság

Éppen pörkölődött kávészemek

Csipegess a kávészemek közül!

2010 (1) 50 (1) 56 osok tere (1) 60as évek (2) 70es évek (1) a38 (1) a38 hajó (1) abortusz (1) afrika (1) áfsz (1) ajándék (1) ájk (2) ákos (2) aláírásgyűjtés (1) alföldi róbert (3) alfred molina (1) alkormánybíróság (1) alkotmánybíróság (1) állami foglalkoztatási szolgálat (1) államvizsga (1) állás (3) állásinterjú (3) álláskeresés (4) amnesty international (1) andrássy (1) andreas dresen (1) anglia (1) anyaság (2) an education (1) apa (1) aréna plaza (1) autósiskola (1) autóvezetés (1) avantgárd (1) a nyilatkozat (1) a park (2) baba (2) balázs béla stúdió (1) bank (1) bbs (1) békéscsaba (1) bélgáz (1) belváros (2) belvárosi fesztivál (1) beszámoló (1) beteg (1) billy idol (1) biorobot (1) bkv (1) bkv bérlet (1) bkv jegy (1) blaha lujza tér (2) bliccelés (1) blog.hu (1) blues (1) bogi (1) boglárka (1) bölcsi (1) boldogság (1) boldog békeidők (1) bolt (1) botho strauss (2) briós kávézó (1) búcsú (1) budapest (19) budapest kávé (1) büntetés (1) bürokrácia (2) café frei (1) cafe jubilee (1) capuccino (1) carey mulligan (1) cervantes (1) cézanne (1) charlotte cukrászda (1) cigányok (1) cirkó gejzír mozi (1) corvintető (1) család (1) családon belüli erőszak (2) csányi sándor (1) csernus imre (2) csészényi kávézó (1) csokoládé (1) cukrászda (1) deák bill gyula (2) diktatúra (1) don quijote de la mancha (1) dreher (1) droid (1) dulcinea (1) dunai tamás (1) egyenjogúság (1) egyetem (1) egy lányról (1) ekf (2) életmód (1) életműkiállítás (1) ellenőr (1) előzés (1) elszabadulás (1) elte (1) elte btk (1) emésztés (1) emlékmű (1) erdély (1) erdélyi tímea (1) értelmiség (1) erzsébet tér (2) étkezés (1) étterem (2) ewan mcgregor (1) expresszionizmus (1) ezotéria (1) facebook (1) fagyhalál (1) fart (1) fejős éva (1) feldmár andrás (1) felkészítő tanfolyam (1) felszolgálás (1) feminizmus (1) festék (1) fesztivál (4) fidesz (4) film (6) fing (1) fizetés (1) fogyasztó (1) fogyasztói társadalom (1) főkert (1) forradalom (1) forralt bor (1) forró csokoládé (1) fotó (1) főváros (1) frei tamás (1) fröccs (1) függetlenség napja (1) gasztronómia (1) gazdaság (1) géniusz az alkimista (1) george clooney (1) gödör klub (1) gonosz (1) grecsó krisztián (1) guinness (1) gyász (1) gyászjelentés (1) gyed (1) gyerek (3) gyerekpóráz (1) gyerekvállalás (1) gyermek (1) gyes (1) halál (1) halász pálma (1) havazás (1) házasság (1) házikolbász (1) hellókarácsony (2) hiba (1) hit (1) hitel (1) (1) hóesés (1) hülye (1) hülyeség (1) huszárik zoltán (1) ic (1) ice t (1) impresszionizmus (1) intercity (1) interjú (6) irodai (1) iwiw (1) janklovics péter (1) jazz (2) jeff bridges (1) jobbik (1) jog (1) jogász (3) jogosítvány (1) kádár jános (1) kampány (1) kamra (1) karácsony (2) karácsonyi vásár (1) katona józsef színház (2) kávéház (4) kávézó (4) kecskebűvölők (1) kenyérlángos (1) kertész erzsébet (1) kevin spacey (1) kézműves magyar ízek vására (1) kiállítás (1) kicsi ország (1) kilencedik mennyország (1) kiscsillag (1) kispál és a borz (1) kispolgár (1) kiss tibi (1) kóbor jános (1) kolléganő (1) kollégium (1) koncert (2) könyv (2) kormány (3) kortárs irodalom (1) körút (1) kossuth rádió (1) kovács kati (1) kovásznai györgy (1) kritika (17) kukorelly endre (1) kultúra (1) lájkolom (1) lajkolom (1) lakat (1) lamborghini kávé (1) lángos (1) lászló zsolt (3) latte (1) lekvár (1) lélekgyógyászat (1) lélektárs (1) lelki wellness (1) lex sláger (1) lipótváros (1) liszt ferenc (1) liszt remix (1) live aid (1) lovasi andrás (1) ludwig múzeum (2) lukács laci (1) lumú (1) lux elvira (1) madártej (1) madöfakö (1) magánnyogdíjpénztár (1) magánnyugdíj (1) magánnyugdíjpénztár (1) magashegyi underground (2) magyar film (1) magyar nemzeti galéria (1) magyar rádió (1) magyar retró (1) magyar televízió (1) málta (1) mama (1) manyup (1) marketing (1) máv (2) méz (1) mezítlábas fellebbezés (1) millenáris (1) minisztérium (1) mousse (1) mozi (3) mozifilm (1) mr (1) mtv (1) műanyag motor (1) műcsarnok (1) működési engedély (1) munkanélküliség (1) munkaügyi központ (1) musical (1) művészettörténet (2) művészlélek (1) művész kávéház (1) nádas péter (1) nagy mari (1) nane (1) nemes andrás (1) nemzeti együttműködés nyilatkozata (1) nemzeti együttműködés rendszere (1) nemzeti hírközlési hatóság (1) nemzeti színház (3) nem tudhatom (1) neofm (1) népi kezdeményezés (1) nevelés (2) névváltoztatás (1) new wave (1) new york i love you (1) nick hornby (1) (1) nők lapja (1) nők lapja cafe (1) nőnap (1) nouvelle vague (1) novák előd (1) nyál (1) nyár (1) nyilatkozat (1) nyitva tartás (1) nyugati tér (1) nyugdíj (1) oktatás (1) oktató (1) omega (1) önkormányzat (1) onyf (1) orbán viktor (2) orosz dénes (1) orrspray (1) országgyűlési választások (1) ötödik kerület (1) padlógáz (1) pálfalusi zsolt (1) panel (1) pápa város (1) párizs (1) párkapcsolat (3) parkolás (1) pasi (1) pécs (2) pécsi tudományegyetem (1) performansz (1) peter sarsgaard (1) petijegy (1) petőfi rádió (1) pluto zenekar (1) poligamy (1) pörzse sándor (1) postpunk (1) pótdíj (1) pótjegy (1) pötty (1) pöttyek (1) pozsonyi út (1) premier (1) prodigy (2) pszichológia (2) pte (1) puhapöcs (1) puncs (1) quimby (1) rábai balázs (1) rácz zsuzsa (1) radnóti miklós (1) radó denise (1) red bull (1) regény (1) reggeli (1) reklám (1) rendszerváltás (1) retró (2) retro (1) retrospektív (1) rockwell klub (1) rocky (1) rogán antal (1) rózsaszín sajt (2) sanzon (1) schell judit (1) schiling árpád (1) sláger rádió (1) soma (2) soma mamagésa (2) soproni reklám (1) soproni sör (1) sör (1) stabilitás pénztárszövetség (1) stohl andrás (2) street art (1) sütemény (1) süveges gergő (1) szabadegyetem (1) szakvizsga (1) szalai annamária (1) szellentés (1) szerelem (3) szerelmesek fája (2) szeretlek new york (1) szex (1) szexuálpszichológia (1) sziget (1) sziget fesztivál (2) színdarab (1) színház (5) szirénének (1) szobor (1) szolgálati közlemény (1) szolnok (1) szolnoki szigligeti színház (1) szonya professzor (1) szülés (2) születés (1) szülők (2) tankcsapda (2) tanulás (1) tanulóvezető (1) táplálkozás (1) tarr béla (1) táskarádió eszpresszó (1) teáor (1) tél (2) tenki réka (1) terápia (1) teréz körút (1) terhesség (1) tersánszky józsi jenő (1) the qualitons (1) the rocket science (1) tilos rádió (1) tompos kátya (1) tordas (1) tóth barnabás (2) turkáló (1) twitter (1) ügyintézés (1) ügyvéd (2) ügyvédi iroda (1) ügyvédjelölt (1) újszülött (1) underground (1) uránia (2) út (1) uzsonna (1) választási műsor (1) választások (1) válság (4) vandálok (1) vásárlás (1) vass virág (1) vasút (1) villamos (1) vizsga (1) voks10 (1) volt (5) volt fesztivál (4) vörösmarty tér (1) wahorn andrás (1) zene (1) zsámbéki gábor (1) софья васильевна ковалевская (1) Címkefelhő

A blogban használt címkék: 2010 50 56 osok tere 60as évek 70es évek a38 a38 hajó abortusz afrika áfsz ajándék ájk ákos aláírásgyűjtés alföldi róbert alfred molina alkormánybíróság alkotmánybíróság állami foglalkoztatási szolgálat államvizsga állás állásinterjú álláskeresés amnesty international andrássy andreas dresen anglia anyaság an education apa aréna plaza autósiskola autóvezetés avantgárd a nyilatkozat a park baba balázs béla stúdió bank bbs békéscsaba bélgáz belváros belvárosi fesztivál beszámoló beteg billy idol biorobot bkv bkv bérlet bkv jegy blaha lujza tér bliccelés blog.hu blues bogi boglárka bölcsi boldogság boldog békeidők bolt botho strauss briós kávézó búcsú budapest budapest kávé büntetés bürokrácia café frei cafe jubilee capuccino carey mulligan cervantes cézanne charlotte cukrászda cigányok cirkó gejzír mozi corvintető család családon belüli erőszak csányi sándor csernus imre csészényi kávézó csokoládé cukrászda deák bill gyula diktatúra don quijote de la mancha dreher droid dulcinea dunai tamás egyenjogúság egyetem egy lányról ekf életmód életműkiállítás ellenőr előzés elszabadulás elte elte btk emésztés emlékmű erdély erdélyi tímea értelmiség erzsébet tér étkezés étterem ewan mcgregor expresszionizmus ezotéria facebook fagyhalál fart fejős éva feldmár andrás felkészítő tanfolyam felszolgálás feminizmus festék fesztivál fidesz film fing fizetés fogyasztó fogyasztói társadalom főkert forradalom forralt bor forró csokoládé fotó főváros frei tamás fröccs függetlenség napja gasztronómia gazdaság géniusz az alkimista george clooney gödör klub gonosz grecsó krisztián guinness gyász gyászjelentés gyed gyerek gyerekpóráz gyerekvállalás gyermek gyes halál halász pálma havazás házasság házikolbász hellókarácsony hiba hit hitel hóesés hülye hülyeség huszárik zoltán ic ice t impresszionizmus intercity interjú irodai iwiw janklovics péter jazz jeff bridges jobbik jog jogász jogosítvány kádár jános kampány kamra karácsony karácsonyi vásár katona józsef színház kávéház kávézó kecskebűvölők kenyérlángos kertész erzsébet kevin spacey kézműves magyar ízek vására kiállítás kicsi ország kilencedik mennyország kiscsillag kispál és a borz kispolgár kiss tibi kóbor jános kolléganő kollégium koncert könyv kormány kortárs irodalom körút kossuth rádió kovács kati kovásznai györgy kritika kukorelly endre kultúra lájkolom lajkolom lakat lamborghini kávé lángos lászló zsolt latte lekvár lélekgyógyászat lélektárs lelki wellness lex sláger lipótváros liszt ferenc liszt remix live aid lovasi andrás ludwig múzeum lukács laci lumú lux elvira madártej madöfakö magánnyogdíjpénztár magánnyugdíj magánnyugdíjpénztár magashegyi underground magyar film magyar nemzeti galéria magyar rádió magyar retró magyar televízió málta mama manyup marketing máv méz mezítlábas fellebbezés millenáris minisztérium mousse mozi mozifilm mr mtv műanyag motor műcsarnok működési engedély munkanélküliség munkaügyi központ musical művészettörténet művészlélek művész kávéház nádas péter nagy mari nane nemes andrás nemzeti együttműködés nyilatkozata nemzeti együttműködés rendszere nemzeti hírközlési hatóság nemzeti színház nem tudhatom neofm népi kezdeményezés nevelés névváltoztatás new wave new york i love you nick hornby nők lapja nők lapja cafe nőnap nouvelle vague novák előd nyál nyár nyilatkozat nyitva tartás nyugati tér nyugdíj oktatás oktató omega önkormányzat onyf orbán viktor orosz dénes orrspray országgyűlési választások ötödik kerület padlógáz pálfalusi zsolt panel pápa város párizs párkapcsolat parkolás pasi pécs pécsi tudományegyetem performansz peter sarsgaard petijegy petőfi rádió pluto zenekar poligamy pörzse sándor postpunk pótdíj pótjegy pötty pöttyek pozsonyi út premier prodigy pszichológia pte puhapöcs puncs quimby rábai balázs rácz zsuzsa radnóti miklós radó denise red bull regény reggeli reklám rendszerváltás retró retro retrospektív rockwell klub rocky rogán antal rózsaszín sajt sanzon schell judit schiling árpád sláger rádió soma soma mamagésa soproni reklám soproni sör sör stabilitás pénztárszövetség stohl andrás street art sütemény süveges gergő szabadegyetem szakvizsga szalai annamária szellentés szerelem szerelmesek fája szeretlek new york szex szexuálpszichológia sziget sziget fesztivál színdarab színház szirénének szobor szolgálati közlemény szolnok szolnoki szigligeti színház szonya professzor szülés születés szülők tankcsapda tanulás tanulóvezető táplálkozás tarr béla táskarádió eszpresszó teáor tél tenki réka terápia teréz körút terhesség tersánszky józsi jenő the qualitons the rocket science tilos rádió tompos kátya tordas tóth barnabás turkáló twitter ügyintézés ügyvéd ügyvédi iroda ügyvédjelölt újszülött underground uránia út uzsonna választási műsor választások válság vandálok vásárlás vass virág vasút villamos vizsga voks10 volt volt fesztivál vörösmarty tér wahorn andrás zene zsámbéki gábor софья васильевна ковалевская
süti beállítások módosítása