A cím nem véletlen. Nem kívánok polgárpukkasztani, valóban ennyire elsötétült előttem a világ. Pedig semmi egyebet nem próbáltam tenni, mindössze elérni valakit az egyik minisztériumnál. Előre elárulom: több mint húsz percnyi mellékek közötti kapcsolgatás után inkább feladtam.
A cél nagyon egyszerű volt: elérni olyasvalakit az adott (nem szeretném/ nem merem megnevezni) minisztériumon belül, aki rendezvényszervezéssel foglalkozik. Gondoltam, hogy ez nem nagy probléma, hiszen előtte már jó pár nagyvállalatot végighívtam (bankok, könyvvizsgáló cégek, kereskedelmi láncok stb.) erre kérdésre mindannyian tudták a választ, így hát kézenfekvő volt, hogy a következő állomásnál is a már bemelegedett rutint alkalmazzam.
Tárcsáztam hát a honlapról lelesett központi számot, csöngött a telefon, nem is sokat, egy idős hölgy vette föl, aki ugyan nem mondta, hogy ki ő és egyáltalán mit hívtam, de hát üsse kő. Jó napot, azt a munkatársat keresem önöknél, aki a minisztériumi rendezvények szervezésével foglalkozik.
Jött is a válasz, ami valójában egy visszakérdezés volt.
„És ön szerint nekem kellene tudnom, hogy maga kit keres?”
Bevallom, nem vagyok egy tapasztalt öreg róka, aki mindenre föl van készülve. Hát erre tényleg nem voltam. Bár arra természetesen számítottam, hogy a közigazgatásban nem fog minden könnyedén menni, de az eszembe sem jutott, hogy már a portásnéninél elakadok. Mindegy, gondoltam magamban, ha már elkezdtem a játékot, akkor végig kell vinnem.
„Hát, bocsásson meg, csak gondoltam, hogyha ön már amúgy is ott dolgozik, akkor tudni fogja, hogy ez kinek a feladata.” – próbáltam mentegetőzni.
„De hát fogalmam sincs.”
Innen következett egy kis csönd. Ekkor eleresztettem egy-két hallót.
„Várjon csak… megpróbálok keresni valakit. Kapcsolok.”
„Kit tetszik kapcsolni?” – kérdezősködtem gyanútlanul.
„Áá, majd ott hátha segítenek” – kaptam a határozott választ.
Ezután következett a kapcsolási zene, majd pedig megszakadt a vonal. Itt már igen erősen dörömbölt a belső hang odabent, amely szaporán mondogatta, hogy hagyjam az egészet a francba, de én megmakacsoltam magam és újra telefonáltam. Hiba volt.
„Jó napot, minisztérium!”
„Jó napot, az előbbi telefonáló vagyok, aki a minisztériumi rendezvények szervezőjét kereste. Sajnos megszakadt a vonal.”
„Aha és kit hívott?”
„Sajnos nem tudom, mert azt ön nem említette az előbb, csak annyit mondott, hogy megpróbál kapcsolni valakit.”
„Értem, akkor kapcsolom megint.”
„Köszönöm.”
Kapcsolási hang, majd megszakad a vonal. Ismét. Nem dobtam el a telefonomat. Nem vertem szét az asztalt és nem fojtottam meg a kávézóban a szomszédos asztalnál ülő középkorú férfit. Nem. Inkább gondoltam egy nagyot és felszaladtam a minisztérium honlapjára, hátha találok ott valami értelmes információt arról, hol találhatom meg a számomra fontos figurát. Azt egyébként tudni kell, hogy egy minisztérium szervezeti felépítése egyáltalán nem a normális, hétköznapi emberek elgondolását követi, hanem valami egészen ködös, valami egészen szürreális agymenés végeredménye az.
Ekkor azonban még nem tudtam, így fogtam magam és ráböktem a Tervezési és Koordinációs Főosztályra. Nyilván ott fognak tudni segíteni.
Egy kedves hangú, körülbelül középkorú nő vette föl a telefont. Elmondtam, hogy mi ügyben telefonáltam, s rutinosan rögvest előre elnézést is kértem a zavarásért, ha esetleg nem jó helyen keresgélek. Igazam volt. Nem jó helyen keresgéltem, de semmi probléma, mindjárt kapcsolja, aki majd tud segíteni.
Egy másik kedves hangú hölgyhöz jutottam, aki szintén segítőkésznek mutatkozott. Elmondta, hogy sajnos nem ő az, akit keresek, de kapcsolja az Üzemeltetési Osztályt, ott biztosan tudják, hogy mi a teendő. Nagyon hálás voltam neki, majd pedig hallgattam újra az addigra már egészen ismerősnek tűnő kapcsolási muzsikát.
Az Üzemeltetési Osztályon fölvette ugyan valaki, de csak arra volt jó ez az állomás, hogy megtudjam, sajnos nem hozzájuk tartozik a kérdésem, kapcsolják a Kommunikációs Főosztályt.
Doboltam az ujjaimmal a kapcsolási zene ütemére.
A Kommunikációs Főosztályon belül kapcsolták nekem Józsefet, aki nagyon aranyos volt. Igazi ízes, határozott, kemény, pattogós hangja volt. Szemeim előtt meg is jelent egy kihúzott hátú, bajuszos úriember, aki még a feleségét is vigyázzállásban szereti. József, bármennyire is tűnt vidékiesen romlatlannak és őszintének, nem tudott segíteni, ellenben megadta nekem Irénke számát, méghozzá a mobilszámát. Hivatkozzak rá, abszolút rendben lesz minden.
Felhívtam Irénkét.
„Jó napot! József adta meg a számát és azt az embert keresem, aki a minisztériumi rendezvények szervezésével foglalkozik!”
„A József meg merte adni a számomat?! Hát mindjárt ellátom a baját annak az embernek!” – kiáltja Irénke.
Szabadkozni kezdtem: „Ó, pardon, ez esetleg probléma lett volna. József azt mondta, hogy nem lesz gond, kérem nézze el nekem.”
„Dehogy, semmi baj nincsen, csak vicceltem.”
Irénke egyébként szintén nagyon kedves volt és aranyos, ezért utólag is marja szívemet a lelkiismeret-furdalás, de sajnos nem tudtam megakadályozni, hogy keresztül szaladjon gondolataim között: a kurva anyáddal viccelődj.
Majd folytatta: „Viszont sajnos ez nem hozzám tartozik. Próbálja meg felhívni Lajost a Protokoll Osztályon. Ő biztosan tudni fogja.”
„Rendben, köszönöm szépen” – mondtam én, miközben olyan cifra lázálmok futottak el szemeim előtt, amelyben a minisztérium összes dolgozója egyetlen fatuskóhoz láncolva kénytelen elviselni azt, ahogy a világegyetem valamennyi létező állatfajának nemi szervéből húgy spriccel a szemükbe. Miután némiképp lehiggadtam és a lázálom is tovaröppent, felhívtam Lajost.
Aki azonban nem vette fel.
Ekkor úgy gondoltam, hogy utolsó erőmmel írok egy levelet az Kormányzati Ügyféltájékoztató Központnak. Remegő ujjaimmal lassan haladtam a laptop billentyűivel folytatott küzdelemben. Verejték csillogott homlokomon, forró pára eredezett ajkaim közül, légzésem ritmustalanná vált. Elmondtam nekik, hogy mi a problémám, s hogy a segítségükért esedezem, én szerencsétlen.
Még aznap megjött a válasz, mégpedig „Tisztelt Állampolgár!” (így csupa nagybötűvel) megszólítással. Mosoly szaladt végig meggyötört orcámon. Mimikai izmai szinte felpezsdültek, hogy a rengeteg görcsbe rándult grimasz után végre valahára némi enyhet adó, átszellemült mosoly is megtörheti az elmúlt majd félóra kínjait.
A levélben pedig szépen leírták:
Levelében említett kérdésben a Kormányzati Ügyféltájékoztató Központ nem
illetékes, így legyen szíves közvetlenül a Minisztérium felé
megküldeni elektronikus üzenetét.
Az említett szervvel az alábbi elérhetőségek egyikén veheti fel a kapcsolatot:
s megkaptam a Minisztérium (szintén nagybötűvel) központi telefonszámát.