Többé-kevésbé aktív álláskeresőként hébe-hóba szokásom ellátogatni az Állami Foglalkoztatási Szolgálat honlapjára, ahol csupa-csupa "hasznos" és "értékes" információt gyűjthetek támogatásokról, törvényi változásokról, valamint éppen aktuális állásajánlatokról. Ez utóbbinál azért volt valami zűr...

A Magyar Televízió műsorvezetőjével - úgymond a civil életben - először egyik barátom blogján "futottam össze". Nem sokkal később a BéPéKáVén is "vendégül láthattuk" egy hozzászólás erejéig. A két komment szolgált aprópóként arra, hogy utánanézzünk annak, mégis ki ez a fickó. Már persze azon túl, hogy a képernyő egyik állandó szereplője. Néhány interjú elolvasása után egészen különös kép kezdett el kialakulni bennünk arról, hogy ki lehet és milyen lehet. Dolgozott ám bennünk az előítélet - be kell, hogy valljam. Végül úgy gondoltuk, hogy a bennünk kavarodó vitát ildomos inkább úgy lezárni, hogy a bennünk felmerülő kérdéseket egyenesen a tévésnek szegezzük. S most már mondhatom, hogy megnyugodtunk, s csalódtunk. Jó fej. Süveges Gergővel a családról, a hitről és a hivatásról beszélgettünk a tévé óbudai székházában.

Az elmúlt néhány napban volt itt szó egy kis belpolitikáról és állásinterjús tapasztalatról, no de egy picit korábban a soproni Volt fesztiválról is. Méghozzá mind a négy napjáról (a nulladik, barátkozós napon nem voltunk ott, mert mi nem vagyunk egy barátkozós népség, inkább magunkba fordulós depressziós őrültek vagyunk, lefekvés előtt egymás szempilláit szoktuk egyenként kiszakajtgatni, borzalmas élvezetet okozva ezzel). Rengeteg képpel is megleptünk benneteket, ám a végére hagytuk az igazi kis kedvességünket, egy közel tízperces hangulatjelentést, egyenesen Sopronból!

Ügyvédjelöltnek, tehát diplomával, több év tapasztalattal, minimálbérért. Semmi plusz, még zsebbe sem. Az elején. Aztán majd beszélünk a többiről. Mindezt a Falk Miksa utca egy impozáns, 5. emeleti ügyvédi irodájában...

Élelmes szemeimmel kiszúrtam ebéd utáni sétámon, hogy igencsak nemzetiszín-dolgozik az egyik "lepedő-printer" az irodaházban, ahol történetesen én is dolgozom. Mivel épp nem volt nálam egyik telefonom sem, egy nagyon segítőkész fiatalember lefotózta nekem a munkát. Íme, lássátok:

A negyedik napon már nem is érdemes szólni semmit a porról, már csak azért sem, hiszen ez a cikk itthon, Budapesten született, ahol a nyugodalmasan kristálytiszta levegőjű környezetben minden korábbi kín megszépül. Ez egy tök jó fesztivál volt. Jelentés az utolsó napról.

Nos. Azt hiszem még néhány óra és hivatalosan is az asztmások közé regisztrálhat az egészségügyi rendszer. Tegnap már nem arról beszélhettük, hogy sok a por a fesztiválon, hanem, hogy van egy kis fesztivál a porfelhő közepén. Elsősorban annak volt ez köszönhető, hogy gusztustalanul sokan gyűltünk össze a Lőverek tövében. Előre szólok, hogy ez egy vérszegényebb beszámoló lesz, mert már kapacitásaink korlátait feszegetjük jócskán. Volton vagyunk.

A második napon is túlkeveredtünk, amelynek legkellemesebb csalódását – egyértelműen pozitív irányban – az öreg Bálvány Béla aka Billy Idol jelentette, aki annyira közvetlenül viselkedett a közönségével, hogy tulajdonképpen apánkként búcsúztattuk. Ezúttal egyébként több volt a celeb a tömegben, ahogy a por is a levegőben. A Voltról jelentjük.

Számtalan a fentihez hasonló örökérvényű, ám mindenekelőtt bölcs aranyköpést gyűjtöttünk tegnap. Közben pedig nyeltük a port, lökdösődtünk, hörögtük a rákenrólt és szurkoltunk azért, hogy Kóbor Jani legalább a koncert végét megélje. A Volt fesztivál első napján jártunk.

Esküszöm, már hiányzott. Sőt! Szerkesztőségi ülésen is elhangzott a kérdés, hogy „hol van, mi baj lehet…?” Majd őszinte megnyugvással konstatáltuk, hogy semmi. Minden a legnagyobb rendben. Fejős Éva ismét kiadott egy könyvet. Be is borították vele a Skála-Metró oldalát. A Föld enyhe ellipszispályájában nem mutatkozott kitérés.

Irodalmi életkép: Ferenciek tere, 1983 körül.

"Szemben a metró lejáratával tele voltak a hosszú padok. Az egyiken templomos öregasszonyok fagylaltoztak. Fonnyadt szájuk élvezettel szopta az édes krémet a tölcsérek ázatag ostyájából. A másik padon hosszú hajú szakadtak bámultak begyakorlottan a légnemű nihilbe. Szotyolát szemezgettek, maguk elé köpték a héját, hogy láthatóbb legyen a köztisztaság Budapest belvárosának kellős közepén. A harmadik padon négy változatosan sminkelt punk tartott tárlatot magukból. Kopasz koponyájuk közepén egyformán püspöklila volt a keményített hajtaréj. A ferencesek temploma mellett, a katolikus kegyszerkereskedés kirakata előtt két karcsú buzifiú kacérkodott két éltesebb elegáns úrral. Langyos nevetésük lágy volt, mint homokban a cukrozott takony."

Szilvási Lajos: A néma

Eleddig nem nagyon volt szokásunk zenéket ajánlgatni, meg értékelgetni, meg mutogatni tinéktek, ám most véget vetek eme csöndes hagyománynak. Az apropó nem eget rengető, a zene alapjait, de még felsőbb rétegeit sem fogja jelentősebben átrendezni, mindössze egy kellemes meglepetésről van szó. Fodor Máriusz és Toldi Miklós, a Magashegyi Underground, s az egykori Kaukázus tagjai belecsaptak valami másba is. Ehhez pedig berántották a buliba Fehér Balázst a Carbonfoolsból. És, hát mit mondjak? Tök jó!

Sokáig küzdöttem az ellen, hogy én magam is elmerüljek a Magyar Államvasutakat szidalmazó milliós tömegek tengerében. Olyan modorosnak és kellemetlennek tartottam, meg olyan egyértelműnek is, hogy a MÁV-ot szidni kell. Ha valakit elkap a hév és mondjuk a Nyugat és Kelet-Európa közötti ellentéteket kezdi sorolni, biztos, hogy beleveszi a vasutakat. Az új kormány is tegye rendbe a vasutakat. Valaki csináljon valamit a vasutakkal. Annyira közhely már ez a panaszáradat, hogy egész egyszerűen fájdalmas. Most azonban az én türelmem is elfogyott, s lehajtott fejjel, szomorúan kullogva beállok a sorba…

Hol itt az egyenjogúság? A pasiknak lehet a filmeken csöcsöket mutogatni, nekünk lányoknak meg nem jár egy kis (sic!) dudorudó gatyó, meztelen kidolgozott felsőtest? Borostás, népviseletes arab fickó, karamell-indiai melegbarna szemmel??? A Szex és New York 2 nézhető.

szóval megnéztük kedvenc Kossuth-díjas művészünket, hogy issza a sört a színpadon, így hogy már bekerült a magyar kulturális elit fellegvárába. Jelenthetem, hogy ugyanúgy, bár mintha óvatosabban kortyolgatná egymás után a korsókat, de az is lehet, hogy ez már a korral jár. a feje viszont ugyanúgy billeg mint eddig, sőt továbbra is a mikrofon alá tekeri magát. ami pedig állítólag nem tesz jót a hangszálaknak. szóval Kossuth-díj ide vagy oda, ez a fiatalember még mindig ugyanolyan szeleburdi mint eddig volt. Kiscsillag koncerten jártunk.

Mert vannak koncertek, helyek, teraszok, lehet ismerkedni emberekkel, fetrengeni, mosolyogni, napsütést arconérezni, Margitszigeten 500méterért küzdeni és egy csomó közösségi élménnyel gyarapodni.

Néhány héttel ezelőtt kedvenc kis füstös búfeledőnkben, a Könyvtár Klubban töltöttük a bizonyos szempontból jobb sorsra is érdemes péntek esténket. Nem gondoltuk volna, hogy különösebb ívet kap majd az éjszaka, s így melange-ba és hasonló szirupokba öltük gondolatainkat. Aztán jött egy zenekar. Amely pedig tök jó volt. Néhány dal után már az asztalon doboltunk, trappoltunk a lábunkkal, szorgalmasan headbang-eltünk, s végülis egy igen remek buli kerekedett a bágyadt hangulatból. A Pluto zenekarral volt dolgunk. Már azon az estén megszületett az elhatározás, hogy megkérdezzük tőlük, amit meg kell. Így is lett. Nem sokkal később beszélgettünk Nemes Andrással, a zenekar alapítójával a LuMú kávézójában.

Most, hogy itt a többé-kevésbé felhős/változóan napos/szórványosan záporokkal áztatott/időnként előbukkanó naptól szárított hétvége, az előttünk álló két napba egy szolgálati közleménnyel csapnánk bele. Semmi különös izgalom, csupán mellékelünk egy használati utasítást T. Olvasóinknak. Íme!