Az '56-osok terén van valami MÉH pozitív cucc, amire egyesek azt mondják, szar, mások szerint meg nem. Szerintem nem, sőt... talán ez az egyetlen olyan szobor, vagy emlékmű, ami ki tudná állni a szokásos magyarkodás próbáját, hogy "nem kell, mert a libsibolsik/szittyák állították és nem kell tőlük semmi", satöbbi - pusztán művészeti értéke miatt.
Van nekünk egy csomó rozsdás vasdarabunk, ami egy fényes tömbbé áll össze, mely belefúródik a betonba. Aki esetleg nem értené, annak elmagyarázom: adott volt ugye '56 őszén sok egyes ember - individuum -, akik szándéka kábé találkozott, és az ilyen egyesült szándék volt olyan erős, hogy bár nem örökre és maradandóan, de megtörje a szovjet betont. Így lett forradalom, így lett történelem. Ez azon ritka alkalmak egyike volt nekünk, magyaroknak, amikor egy rövid időre felül tudtunk kerekedni egyéni céljainkon. Kevés ilyen volt, azelőtt csak 1848-ban.
Ez az emlékmű a névteleneké is. Azért is gyönyörű. Azoké az embereké, akiket arctalanul szakítottak szét a lakásaikba találó lövegek, akik kenyérért álltak sorba, mikor a szovjetek beléjük lőttek, akik belehaltak abba, hogy rosszkor voltak rossz helyen. Ez az emlékmű nem ábrázol senkit, mégis mindenki benne van.
Én csak történelemórán találkoztam az '56-os forradalommal. A hallottakat és tanultakat szeretem magam feldolgozni úgy, hogy lefordítom azt arra a nyelvre, amit megértek. A fordításban segít a művészet. A modern művészetnek hála, a befogadónak nem csak annyi a szerepe, hogy bámulja, hanem fel kell dolgoznia, értelmeznie kell a látottakat. Az az emlékmű véleményem szerint ennek is tökéletesen megfelel. Végre már nem csak egy díszmagyarban pózoló, ráncolt szemöldökű Kossuth, mint ami egyébként minden magyar településen van..., hanem egy köztéri fejbebaszás. Hogy lám-lám, mire képes az egyet akaró tömeg. És végre valami, ami kortárs művészet, gondolkodásra, beszédre késztet a témáról. (Én pl. azon is elgondolkodtam, hogy vajon miért is nem kapták meg '56 áldozatai azt a bizonyos gesztusértékű - sajnos már nem több - bocsánatkérést?)
Ha ennek helyét felváltják a tankos, lyukaszászlós kisfiúk, az számomra azt üzeni, hogy a kultúrpolitika nem gondolkodó emberekre, hanem birkákra vágyik. A gondolkodás ugyanis veszélyes a hatalomra. Mindig is veszélyes volt.
