Lakásból kialakított iroda a 8. kerület körúton túli részén. 10-12 nő, 1 férfi. Ötletelés, szervezés, egyetértés? NANE gyűlésen jártam. Nem megyek többet.

Kezdem az elején. Van ugye nekem az az utópisztikus álmom, hogy a szakmámat használva olyan nőkön segítek, akik szeretnének kiszabadulni egy erőszakos "családfő" karmai közül, gyerekkel, vagy anélkül úgy, hogy nem kell a nulláról elölről kezdeniük mindent, vagy ha igen, ne vesszenek el a bürokrácia útvesztőjében.

Ennek első állomásaként úgy gondoltam, megkeresem azt a szervezetet, amelyik e téren a legismertebb. A Nők A Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület nevét nagyjából mindenki ismeri. Standoltak pl. a Szigeten is korábban. Ők azok, akik a nők elleni családon belüli erőszak ellen harcolnak. Megkerestem őket, meghívtak, elmentem.

Előre szeretném bocsájtani, hogy nagyon kedves volt mindenki, idegenségem ellenére hagytak megszólalni. Mindenki bemutatkozott, elmondták honnan vannak (PETA, Amnesty, Stop Férfierőszak, meg még egy csomó, amit még nem hallottam), majd nekiálltunk programot szervezni. Jöttek az ötletek felvonulásra, gerilláskodásra (ha leírnám, elveszne a műhelytitok) volt közöttük számomra értékelhetetlen celeb-meghívás ötlete Zsédától Rácz Zsuzsáig és Bombera Krisztináig, viszont hál' Istennek elhangzott Garaczi neve is, de sajnos abban az összefüggésben, hogy nem sokan ismerik :S

Az én utolsó pillanatom akkor jött el, amikor egy kerekasztal-beszélgetés résztvevői közé Somát javasoltam. Pont a szülés témakörénél jártunk, hogy a kórházi szülés erőszaktétel a nőn (elhangzott az a mondat is, hogy "remélem, Geréb Ágnest kiengedik addigra" - nos én pedig személyesen remélem, hogy végre letöltendő szabvesztet kap), mikor eszembe jutott, hogy Soma is hasonló véleményen van, és bizonyára szívesen venne egy ilyen tárgyú beszélgetésre való meghívást. Mikor bedobtam a nevét, ledermedtek, majd kórusban elkezdték nekem magyarázni, hogy Somát miért utasítják el, ezt később a saját ellenvéleményemmel együtt kifejtem. Ott és akkor belém bújt viszont a kisördög és bedobtam Csernust is, mire még több oldalról hallhattam a merev elutasítást és egyéb sátántkiáltó véleményt.

Ezt követően fél óráig-óráig büntiben voltam, nem nagyon szólalhattam meg, ha meg igen, arra általában vagy nem figyeltek, vagy nem hallgatták végig. Akkor merült fel bennem a gondolat először, hogy talán nem jó helyen vagyok, majd pedig ma reggelre vált tudatosulássá, és ezt a vonalat csak erósítette, hogy felmerült a CEU gender-tanszéke (emlékeztetőül: "vaccapáuö"), mint lehetséges meghívott/résztvevő/szervező/stb.

Alapvető különbségek vannak köztem és a tegnap megismert emberek között. Ahogyan ők is mondták: ők elsősorban abban tevékenykednek, hogy a nőknek, akik erőszak áldozataivá váltak, legyenek védőbástyái. Pl. távoltartási törvény, Be. módosítás, és elítélik azokat (Soma, Csernus), akiknek az életművében akárcsak pici utalást is találni arra, hogy az áldozattá vált nő is hibás abban, hogy pl. megverte a férje. Lényeg a lényeg: amit ez a rendezvény is sugallni akar: a férfiak a fúj, mert erőszakos állatok, a a nők nem hibásak, őket meg kell menteni. 

Hm. Azért az ilyen jellegű hozzáállást szembeállítanám a szintén általuk képviselt olyan feminista irányzatokkal, mint az otthonszülés "legalizálása" és női esélyegyenlőségért vívott harc. 

Ezek szerint tehát egyrészt a nők önálló emberi lények, akik egyenlő elbánást akarnak maguknak ebben az agresszív férfiuralta társadalomban, másrészt meg szegény párák, akiket vernek és semmi baj, ha nem tudnak abból kimászni sőt, nem is kell nekik, mert arra ott vannak ezek a nők, akik megteszik helyettük, isten ments, hogy hibásnak érezd magad, drágám. Kettős beszédet hallanak füleim?

Nos, az én véleményem a következő: azoknak a nőknek, akiket bántottak - mindazok mellett, hogy meg kell szabadulniuk attól, aki bántotta őket, hangsúlyozottan el kell gondolkodniuk, és le kell vonniuk a megfelelő következtetéseket azért, hogy legközelebb ne lépjenek bele ugyanabba a szarba egy másik erőszakos férfi képében. E nélkül nem megy. És igen, ehhez az is kell, hozzá tartozik, hogy a nő rájön, hogy benne is van hiba. Ezek a szervezetek azonban saját hitvallásuknak azt tekintik, hogy segítenek a nőkön, "kiszabadítják őket", és megtesznek értük mindent, hogy meglegyen ehhez a jogszabályi környezet (vö. távoltartás, egyebek). 

De ez csak tüneti kezelés, az okot nem szünteti meg.

Az ok pedig szerintem az, hogy ezen nők legtöbbje gyenge, társfüggő, önbizalomhiányos. Ezen hol segítenek a tegnapiak? Sehol. Ezen a gondolkodás segít, az, hogy belássuk mi nők, hogy nekünk is vannak erőszakos eszközeink, sunyi, gonosz eszközeink, amiket nem félünk bevetni a hozzánk képest érzelmileg erősen elmaradott férfiakkal szemben a céljaink eléréséért. A férfi eszköztára azonban végesebb a miénknél, mihez folyamodik hát, ha csendet akar? Pofonhoz. Sosem szabad tehát elfelejteni azt a tényt, hogy egy kapcsolat leromlása is MINDIG két emberen múlik. Ha erőszakhoz vezet, az is.

Én azokon a nőkön szeretnék segíteni, akik épp közben vannak annak a felismerésnek, hogy hogyan jutottak idáig. Nagyon szép cél, hogy felvonulunk piros babákkal, meg Palya Bea siratót énekel azért, hogy emlékezzünk a családon belüli erőszak áldozataira. De azt senki nem jegyzi meg, hogy az erőszak és az abból eredő halál elkerülhető lenne/lett volna, ha ezek a nők időben segítséget kapnak. Mégpedig olyan segítséget, amely során fájdalmasan, de rájönnek, hogy ők is eredői a sorsuknak, sőt, ők a sorsuk egyetlen irányítói ÉS ennek fényében lépnek.

Ezek a szervezetek max. abban nagyon helyesen cselekszenek, hogy a társadalom figyelmét felhívják erre a problémára és mindent elkövetnek azért, hogy a törvényhozók is felismerjék. Fontosnak tartom ugyanis, hogy ha egy családi perpatvarhoz kimegy a rendőrség, akkor onnan akár azonnal hűvösre lehessen tenni a vélt elkövetőt - leginkább az áldozat nyugalma érdekében. Akit ugyanis naponta vernek, nem tud azon elgondolkodni, hogy "vajon társfüggő vagyok?, mi a társfüggőség?, milyenek voltak a szüleim egymáshoz?-stb.". Ez azonban az ártatlanság vélelmét egészen keresztülhúzza, tehát elhiszem, hogy nehéz a dolguk. Az én szándékom viszont nem az ebben való segédkezés, annak ellenére, hogy a kettő összefügg.

Hiszem ugyanis, hogy a jelenlegi jogszabályi környezetet is ki lehet használni arra, hogy sikeresen vegyük ezt az akadályt, miközben nem szabad elfelejteni a belső világ helyrepofozását sem.

Tehát tovább keresem azt a szervezetet vagy társadalmi csoportot, amelyhez csatlakozhatom, hogy ezeknek a nőknek intézzem a bontóperét, vagyonmegosztását, gyermekelhelyezését, esetleg a sértetti képviseletét büntetőügyben, hogy az erőszaktevőt hűvösre tegyük. Ha ismer valaki ilyet, jelentkezzen.