A Budapest KáVé

A Budapest Kávéhoz nem kell semmi különleges. Legyen benne egy-két olyan dolog, amely sokat sejtető, kifejező, kicsit édes, kicsit keserű. Legyen olyan mint az élet. Ennek mintájára született egy mindenbe belekapó blog. Azzal foglalkozunk, ami velünk szembe jön, legyen az étterem, koncert, film, párkapcsolati probléma, romlott paradicsom, jó könyv, rossz parfüm, hangverseny, szex, szerelem, étel, ital és az élet nagy kérdései. A két főszereplő nem más mint két szerző - egy leány és egy ifjú, illetve egy ifjú és egy leány (tetszés szerint) -, akik fiatal értelmiségi párt játszanak a fővárosban. Egyikük jogász, másikuk újságíró. Világot váltanak, keseregnek, szerelmesek, bosszúsak, vidámak, vágyakoznak és elégedettek. És nagyon szeretik megélni az életet.

Ha te is így vagy ezzel és láttál valami érdekeset, oszd meg velünk és a többiekkel:

budapestkv (kukac) gmail (pont) com

Lájkolj bennünket Fészbúkon!

Ezt csipegjük twitteren

Kávé mellé ezt olvassuk mostanság

Éppen pörkölődött kávészemek

Csipegess a kávészemek közül!

2010 (1) 50 (1) 56 osok tere (1) 60as évek (2) 70es évek (1) a38 (1) a38 hajó (1) abortusz (1) afrika (1) áfsz (1) ajándék (1) ájk (2) ákos (2) aláírásgyűjtés (1) alföldi róbert (3) alfred molina (1) alkormánybíróság (1) alkotmánybíróság (1) állami foglalkoztatási szolgálat (1) államvizsga (1) állás (3) állásinterjú (3) álláskeresés (4) amnesty international (1) andrássy (1) andreas dresen (1) anglia (1) anyaság (2) an education (1) apa (1) aréna plaza (1) autósiskola (1) autóvezetés (1) avantgárd (1) a nyilatkozat (1) a park (2) baba (2) balázs béla stúdió (1) bank (1) bbs (1) békéscsaba (1) bélgáz (1) belváros (2) belvárosi fesztivál (1) beszámoló (1) beteg (1) billy idol (1) biorobot (1) bkv (1) bkv bérlet (1) bkv jegy (1) blaha lujza tér (2) bliccelés (1) blog.hu (1) blues (1) bogi (1) boglárka (1) bölcsi (1) boldogság (1) boldog békeidők (1) bolt (1) botho strauss (2) briós kávézó (1) búcsú (1) budapest (19) budapest kávé (1) büntetés (1) bürokrácia (2) café frei (1) cafe jubilee (1) capuccino (1) carey mulligan (1) cervantes (1) cézanne (1) charlotte cukrászda (1) cigányok (1) cirkó gejzír mozi (1) corvintető (1) család (1) családon belüli erőszak (2) csányi sándor (1) csernus imre (2) csészényi kávézó (1) csokoládé (1) cukrászda (1) deák bill gyula (2) diktatúra (1) don quijote de la mancha (1) dreher (1) droid (1) dulcinea (1) dunai tamás (1) egyenjogúság (1) egyetem (1) egy lányról (1) ekf (2) életmód (1) életműkiállítás (1) ellenőr (1) előzés (1) elszabadulás (1) elte (1) elte btk (1) emésztés (1) emlékmű (1) erdély (1) erdélyi tímea (1) értelmiség (1) erzsébet tér (2) étkezés (1) étterem (2) ewan mcgregor (1) expresszionizmus (1) ezotéria (1) facebook (1) fagyhalál (1) fart (1) fejős éva (1) feldmár andrás (1) felkészítő tanfolyam (1) felszolgálás (1) feminizmus (1) festék (1) fesztivál (4) fidesz (4) film (6) fing (1) fizetés (1) fogyasztó (1) fogyasztói társadalom (1) főkert (1) forradalom (1) forralt bor (1) forró csokoládé (1) fotó (1) főváros (1) frei tamás (1) fröccs (1) függetlenség napja (1) gasztronómia (1) gazdaság (1) géniusz az alkimista (1) george clooney (1) gödör klub (1) gonosz (1) grecsó krisztián (1) guinness (1) gyász (1) gyászjelentés (1) gyed (1) gyerek (3) gyerekpóráz (1) gyerekvállalás (1) gyermek (1) gyes (1) halál (1) halász pálma (1) havazás (1) házasság (1) házikolbász (1) hellókarácsony (2) hiba (1) hit (1) hitel (1) (1) hóesés (1) hülye (1) hülyeség (1) huszárik zoltán (1) ic (1) ice t (1) impresszionizmus (1) intercity (1) interjú (6) irodai (1) iwiw (1) janklovics péter (1) jazz (2) jeff bridges (1) jobbik (1) jog (1) jogász (3) jogosítvány (1) kádár jános (1) kampány (1) kamra (1) karácsony (2) karácsonyi vásár (1) katona józsef színház (2) kávéház (4) kávézó (4) kecskebűvölők (1) kenyérlángos (1) kertész erzsébet (1) kevin spacey (1) kézműves magyar ízek vására (1) kiállítás (1) kicsi ország (1) kilencedik mennyország (1) kiscsillag (1) kispál és a borz (1) kispolgár (1) kiss tibi (1) kóbor jános (1) kolléganő (1) kollégium (1) koncert (2) könyv (2) kormány (3) kortárs irodalom (1) körút (1) kossuth rádió (1) kovács kati (1) kovásznai györgy (1) kritika (17) kukorelly endre (1) kultúra (1) lajkolom (1) lájkolom (1) lakat (1) lamborghini kávé (1) lángos (1) lászló zsolt (3) latte (1) lekvár (1) lélekgyógyászat (1) lélektárs (1) lelki wellness (1) lex sláger (1) lipótváros (1) liszt ferenc (1) liszt remix (1) live aid (1) lovasi andrás (1) ludwig múzeum (2) lukács laci (1) lumú (1) lux elvira (1) madártej (1) madöfakö (1) magánnyogdíjpénztár (1) magánnyugdíj (1) magánnyugdíjpénztár (1) magashegyi underground (2) magyar film (1) magyar nemzeti galéria (1) magyar rádió (1) magyar retró (1) magyar televízió (1) málta (1) mama (1) manyup (1) marketing (1) máv (2) méz (1) mezítlábas fellebbezés (1) millenáris (1) minisztérium (1) mousse (1) mozi (3) mozifilm (1) mr (1) mtv (1) műanyag motor (1) műcsarnok (1) működési engedély (1) munkanélküliség (1) munkaügyi központ (1) musical (1) művészettörténet (2) művészlélek (1) művész kávéház (1) nádas péter (1) nagy mari (1) nane (1) nemes andrás (1) nemzeti együttműködés nyilatkozata (1) nemzeti együttműködés rendszere (1) nemzeti hírközlési hatóság (1) nemzeti színház (3) nem tudhatom (1) neofm (1) népi kezdeményezés (1) nevelés (2) névváltoztatás (1) new wave (1) new york i love you (1) nick hornby (1) (1) nők lapja (1) nők lapja cafe (1) nőnap (1) nouvelle vague (1) novák előd (1) nyál (1) nyár (1) nyilatkozat (1) nyitva tartás (1) nyugati tér (1) nyugdíj (1) oktatás (1) oktató (1) omega (1) önkormányzat (1) onyf (1) orbán viktor (2) orosz dénes (1) orrspray (1) országgyűlési választások (1) ötödik kerület (1) padlógáz (1) pálfalusi zsolt (1) panel (1) pápa város (1) párizs (1) párkapcsolat (3) parkolás (1) pasi (1) pécs (2) pécsi tudományegyetem (1) performansz (1) peter sarsgaard (1) petijegy (1) petőfi rádió (1) pluto zenekar (1) poligamy (1) pörzse sándor (1) postpunk (1) pótdíj (1) pótjegy (1) pötty (1) pöttyek (1) pozsonyi út (1) premier (1) prodigy (2) pszichológia (2) pte (1) puhapöcs (1) puncs (1) quimby (1) rábai balázs (1) rácz zsuzsa (1) radnóti miklós (1) radó denise (1) red bull (1) regény (1) reggeli (1) reklám (1) rendszerváltás (1) retro (1) retró (2) retrospektív (1) rockwell klub (1) rocky (1) rogán antal (1) rózsaszín sajt (2) sanzon (1) schell judit (1) schiling árpád (1) sláger rádió (1) soma (2) soma mamagésa (2) soproni reklám (1) soproni sör (1) sör (1) stabilitás pénztárszövetség (1) stohl andrás (2) street art (1) sütemény (1) süveges gergő (1) szabadegyetem (1) szakvizsga (1) szalai annamária (1) szellentés (1) szerelem (3) szerelmesek fája (2) szeretlek new york (1) szex (1) szexuálpszichológia (1) sziget (1) sziget fesztivál (2) színdarab (1) színház (5) szirénének (1) szobor (1) szolgálati közlemény (1) szolnok (1) szolnoki szigligeti színház (1) szonya professzor (1) szülés (2) születés (1) szülők (2) tankcsapda (2) tanulás (1) tanulóvezető (1) táplálkozás (1) tarr béla (1) táskarádió eszpresszó (1) teáor (1) tél (2) tenki réka (1) terápia (1) teréz körút (1) terhesség (1) tersánszky józsi jenő (1) the qualitons (1) the rocket science (1) tilos rádió (1) tompos kátya (1) tordas (1) tóth barnabás (2) turkáló (1) twitter (1) ügyintézés (1) ügyvéd (2) ügyvédi iroda (1) ügyvédjelölt (1) újszülött (1) underground (1) uránia (2) út (1) uzsonna (1) választási műsor (1) választások (1) válság (4) vandálok (1) vásárlás (1) vass virág (1) vasút (1) villamos (1) vizsga (1) voks10 (1) volt (5) volt fesztivál (4) vörösmarty tér (1) wahorn andrás (1) zene (1) zsámbéki gábor (1) софья васильевна ковалевская (1) Címkefelhő

"Effektíve elpusztultam a színpadon" - interjú László Zsolttal

2010.03.23. 08:55 weekthor

Napjaink egyik legnépszerűbb és legsokoldalúbb színésze túl van már néhány dolgon: volt, hogy úgy érezte hitét vesztette és volt, hogy illúzióiról mondott le végleg. Mégsem csüggedt el egyáltalán, sőt! Színházban, moziban és a tévében is összefuthatunk vele, időnként pedig még a bábosok között is megfordul. Húsz éve a pályán van már mégis rendre zavarba jön tisztelői szeretetétől. László Zsolttal a Nemzeti Színház büféjében beszélgettünk a színészi lét megpróbáltatásairól, örömökről és csalódásokról.

Legutóbbi személyes élményem a Nemzetivel kapcsolatban A park című darabhoz fűződik. Alföldi Róbert a bemutató idején azt nyilatkozta, hogy a nézőket és a színészeket is megdolgoztatja. Valóban izzasztó darab ez egy színésznek?

Azért tűnhet nehéznek, mert egy csomó minden megfejtésre vár benne. Számomra maga a szerző is rejtély: a mai napig nem tudom eldönteni Botho Straussról, hogy egy nagyon ügyes kókler, vagy egy valódi zseni. Furcsa, talányos szerző. Egyébként az egy pezsgő időszak volt, amikor a darab megfejtésén agyaltunk – így sem jöttünk rá egy csomó mindenre. Ám színészileg számomra nem volt annyira megterhelő, Nagy Mari szerepe például jóval izzasztóbb.


"Minden este vallanod kell" (képek: budapestkave.blog.hu)

Egyébként akadt már olyan szerep a pályafutásod során, amely az elevenedbe talált, amelynél úgy tűnt, hogy a félelmeidet, hibáidat kell felfedned a színpadon?

Bőven akadt olyan szerep, amelyben az életemnek egy korábbi helyzetét kellett feszegetnem. Nehéz dolog egy színész számára az, amikor a saját életére kell őszintén reflektálni. Ilyenkor azokat a sebeket is kötelességünk felszakítani, amelyeket egy normál ember inkább elfelejtene. Nem egy olyan élethelyzetet játszottam már el a színpadon, amely arra az időszakra emlékeztetett, amelyben például hibát hibára halmoztam. Nagyon gyötrelmes dolog minden este újra és újra átélni azt, hogy vallanod kell.

Lehetőség adódhat azonban arra is, hogy olyan dolgot is átélj, amelyet addig nem, vagy nagy valószínűséggel nem is fogsz.

Ez a másik nehézség. Mondjuk, amikor az ember öngyilkos lesz a színpadon, vagy egy kivégzést él át. Például az Oidipusz kapcsán sokat gondolkodtam azon, hogy nézhet ki ez az életben. Vannak azok a nagyszerű festmények, amelyek szinte magasztos hőstettként ábrázolják a kivégzés pillanatát. Nehezen tudom elképzelni azt, hogy hősiesen viselkedne az ember egy ilyen helyzetben. Biztos voltak kivételek, de szerintem inkább retteg ilyenkor az ember és az ájulással küzd. A főiskolán egyszer belefutottam Krzysztof Kieslowski Ne ölj című filmjébe, amelyben egy akasztást mutatott be. Borzalmas feszültség áradt abból a filmből. Egyszerűen fogták az embert és felkötötték, mint egy disznót, semmire sem hagytak időt. Az ott nem a hőstettről szólt, hanem az ember állati brutalitásáról.

"Csökkentek az illúzióim a színházról"

Szóval úgy véled, hogy valójában jóval gyarlóbbak vagyunk?

Szerintem ezerből egy esetben lehetünk hősök. Így aztán általánosságban inkább esendőek vagyunk az utolsó pillanatban, amely egyébként messze nem annyira magasztos, mint a képzeletünkben.

Ha egy kicsit visszatekintünk a múltba, hiányzik valami a főiskola utáni, általam izgalmasnak vélt időszakból, amikor az amatőrök közül úgymond a profikhoz kerültél?

Az amatőrségemet a főiskolával elvesztettem. Ott az ember már az életéért küzdött, azért, hogy ki ne rúgják. Addig a szó rózsaszín értelmében voltam amatőr: a színészkedést önmagáért és a társaságért szerettem. Ám mindez abban a pillanatban, amikor fölvettek, véget ért. Nem őrzök túl jó élményeket a főiskoláról. Utána pedig azt éreztem, hogy a nagyon nagybetűs életemről döntök akkor, amikor valamelyik szerződést aláírom. Borzasztó időszak volt.

Ott vesztetted el a naivitásodat?

Azt megőriztem továbbra is. Sokkal inkább az illúzióim kezdtek el akkor csökkenni a szakmámat és a magyar színházi életet illetően.

Korábbi interjúdban említetted, hogy a szigorú gimnáziumi nevelés miatt értékorientáltabban látod a világot. Ennek fényében, hogyan látod a gazdasági válság nyomán begyűrűző kulturális válság, vagy akár értékválság hatásait?

A kulturális élet válsága inkább a rendszerváltással függ össze. Akkor ugyanis begyűrűzött a kapitalizmus és hirtelen el kellett dönteniük a vezetőinknek azt is, hogy mihez kezdenek az új helyzetbe került kultúrával, mennyire tartják azt fontosnak. Egyébként véleményem szerint az önmagunkról szóló primer észlelés egyik legbiztosabb jele az, hogy mennyire van jelen a kultúra egy adott országban. A kereskedelmi televíziók érkezése például felkészületlenül ért bennünket abban az értelemben, hogy egész egyszerűen nincs ellenpontjuk, hiszen láthatjuk, hogy ma már a közszolgálatiság sajnos lényegében nem létezik. Ugyanakkor a személyes tapasztalatom az, hogy az emberek egyre jobban fordulnak el azoktól a dolgoktól, amelyek tálcán gyűrűznek be a lakásukba. Egyre többször kapcsolják ki például a tévét. Hál Istennek a színházak is működnek, vagyis komoly igény van rájuk. Ez jó jel, hiszen úgy tűnik, hogy az új folyamatoknak nem sikerült teljes mértékben elhülyíteniük bennünket.

Ahogy vesszük, hiszen egy habkönnyű musical is a felhőtlen kikapcsolódásról szól…

Azoknak is megvan a létjogosultságuk abban az értelemben, hogy közösségi élményt adnak. Ráadásul nem szabad kizárni azokat, akik felhőtlen szórakozásra vágynak. Székely Gábor mondta egyszer, hogy bármelyik színházat is zárják be, azzal az egész színházi műfaj csorbul. Legyen szó akár a Mikroszkópról, a Katonáról, vagy mondjuk a Radnótiról.


"Az új folyamatoknak nem sikerült teljesen elhülyíteniük bennünket"

Ha visszakanyarodunk A park című darabhoz, akkor az sem a felhőtlen szórakoztatást ígéri. Sőt, véleményem szerint igen erőteljesen vágja az arcunkba azt, hogy milyenek is vagyunk mi emberek.

Pedig nem feltétlenül tartom ezt jó dolognak. Nekem például soha nem az lenne a célom, hogy valakinek az arcába csapjam azt, hogy lám te ilyen vagy. Szerintem a színháznak ezt sokkal árnyaltabban kellene tennie. Nem szeretem azt, amikor az ember fejét egy Marten’s bakanccsal belenyomják a saját mocskába. Nem hiszem, hogy A park ennyire agresszív előadás. Szerinted az?

A közönség jelentős százaléka eleinte otthagyta az előadást…

Ha nem is nagy arányban, de valóban vannak, akik elmennek. Ugyanakkor az mindenképpen az előadás erénye, hogy nem lehet utána egyszerűen csak úgy fölállni és hazamenni, hanem legalább négy mondatot kell váltaniuk egymással azoknak, akik megnézték a darabot. A színház feladata alapvetően az, hogy gondolatokat ébresszen.

Annak idején, a kilencvenes években, az Új Színházban is lehetőség adódott arra, hogy gondolatokat ébresszetek, mégsem működött sokáig. Úgy nyilatkoztál erről, hogy „hitek lettek elfecsérelve”. Elvesztettél valamit?

Elvesztettem egy reményt. Szerintem az utolsó olyan hivatalos társulatalakulás volt, amellyel egy igazi színházi műhely jött létre - és most szándékosan nem a mai függetlenekre például a Krétakörre gondolok, hanem az úgymond hivatalos, felülről támogatottakra. Az egy hatalmas lehetőség volt, egy olyan hely, amely valóban a színházról, a művészetről szól, ahol csak az értékek, a szakmaiság számítottak igazán. Alapvetően egy értékcentrikus gondolkodás volt jellemző abban a társulatban. Azonban rossz lépéseket tett mind a színház vezetése, mind pedig a politika és négy év után széthullott az a csapat. Sokan hittünk abban, hogy ott valami új kezdődik, ezért mondtam azt, hogy hitek lettek elfecsérelve. Nagyon jó és mély munka folyt ott. Sokszor hiányzik.

"A színház alapvető feladata, hogy gondolatokat ébresszen"

Hogy került az életedbe a Bábszínház?

Ez Valló Péternek köszönhető. Annak idején többen haragban váltunk el a Radnóti Színháztól, így az akkori rendezőtől, Valló Pétertől is. Ennek az volt az oka, hogy fiatal színészekként bekerültünk ott egy olyan kategóriába, amelyből az Istennek sem tudtunk kikerülni. Fiatalok voltunk, hát lázadtunk ez ellen. Irgalmatlan csapás volt a színháznak, amikor elhagytuk, ezért aztán egy ideig nem is álltak szóba velünk, nem köszöntek az utcán – amit abszolút megértek. Később aztán Valló Péterrel összekerültünk a Nemzetiben. Kedélyesen elbeszélgettünk a büfében, gyakorlatilag itt dolgozott, ám velem sosem volt közös munkája. Nem is akartam kitérni arra, hogy miért nem oszt rám szerepet. Kíváncsi voltam persze, ugyanakkor tiszteletben tartottam a döntését. Úgy vélem ugyanis, hogy úgy van az rendjén, ha egy szerepet azért osztanak rám, mert szándékuk van velem, nem pedig azért, mert kikönyörögtem magamnak. Ennek megfelelően sosem tettem ilyet. Aztán egyszer csak odajött hozzám Péter és kérdezte, hogy van-e kedvem egy kis kalandhoz. Rögtön rábólintottam, hiszen boldog voltam, hogy újra együtt dolgozhatunk, mivel nagyon jó rendezőnek tartom. Így jött a Bábszínház.

Nem lepődtél meg?

Nem ez volt az első szokatlan munkám. Valamiért mindig olyan dolgokba keveredek, amelyek nem azok a kifejezetten meleg-kés-a-vajban szituációk. A Bábszínházban a Garaczi László által átírt Odüsszeiát kellett színpadra vinni. Amely egyfelől azért nehéz, mert nagyon kevés színházi értelemben vett cselekmény van benne, magyarul nincs mit játszani benne, másfelől hiába nagyon jó a látvány, a bábok nagy része bábszínészeti értelemben használhatatlan. Szóval több sebből vérzik a dolog, de azért nagyon jókat szoktunk röhögni. Egyébként egy jó, sodró, látványos előadásról van szó, amely csupán hajszálnyi metszete az eredeti történetnek, a végén lehet igazán tetten érni, hogy miről is van szó pontosan.

Úgy tűnik könnyen megbarátkoztál a bábosok világával, illetve a bábosokkal…

Állati helyes emberek a bábosok! Színészként alapvetőnek tartják, hogy mint individuumok csak a bábon keresztül léteznek, ők maguk a háttérben maradnak. Közben pedig a színészetnek ez egy elég jelentős eleme. Rettenetesen tisztelem őket, és bírom, ahogy dolgoznak. Nagyon jó társaság, helyes emberek.

Volt már olyan pályafutásod során, hogy nem tudtál átugrani egy előtted tornyosuló akadályt?

Persze, számtalan alkalommal. Általában a nagy, jelentős szerepeknél van így. Úgy érzem, hogy rendre alul maradok és nem tudom kellő tehetséggel megtölteni a szerepet. Épp az Oidipusszal volt bajom legutóbb, igaz annak sem mostanában volt a bemutatója. Iszonyatosan fárasztó darab, már megbékéltem azzal, hogy valószínűleg sosem jutok fel a hegycsúcsra. Volt olyan, amikor orvost kellett hívni, annyira rosszul voltam.

László Zsolt
Miskolcon született 1965 október 31-én. 1989-ben végezte el a főiskolát, ezt követően a Radnóti Miklós Színház szerződtette. 1994-ben, Székely Gábor inspirációjára az Új Színház alapító tagja. 1998-tól szabadúszó, 2002-ben elfogadja Schwajda György invitálását a Nemzeti Színházhoz. Elsősorban markáns, kérlelhetetlen drámai hősök alakítója, a Tartuffe  címszerepében azonban karikírozó tehetségét is bizonyította. Az elmúlt két évtized egyik legtöbbet foglalkoztatott színművésze. Mozifilmben és televízióban is sűrűn feltűnik. Szinkronizált filmjeinek száma száz körüli.
(forrás: Wikipédia)

Ez hogy történt?

Ott, a színpadon, abban az adott pillanatban pontosan tudtam, hogy el fogok pusztulni. Gondolatban már a partnereimtől is elköszöntem. Éppen Udvaros Dorottya ült felettem, valami ágyjelenethez készülődtünk. A tekintetemmel próbáltam üzenni neki, hogy helló Dorottya, én most meg fogok halni. Úgy éreztem, hogy nincs pulzusom, nem ver a szívem, izzadtam, effektíve rosszul voltam. Aztán a szünetben jött egy fiatal ügyeletes orvos. Kezembe adta a vérnyomásmérő használati utasítását, hogy olvassam föl neki, máskülönben nem tudja megmérni a vérnyomásomat, mert még életében nem használt ilyet. Hát szuper volt! Kiderült azonban, hogy semmi bajom, csak az agyam produkálta a tüneteket. Borzalmas volt. Így utólag ez hagyja rajta a kéznyomát az előadáson. Azóta sem tudok megnyugodni, félek, hogy visszajön ez az élmény. Hál Istennek az évad végén leveszik műsorról.

Az ehhez hasonló örök stigmán túl nyilván jót is kaptál a színháztól…

Lehet, hogy viccesen hangzik, de ami először eszembe jut az az Index rajongói fórum. Iszonyú helyesek, de komolyan! Néha szoktam velük találkozni is, ilyenkor lehetőség adódik a komolyabb beszélgetésekre. Hatalmas villámcsapás volt, amikor megtudtam, hogy létezik ilyen. Kérdeztem is magamban, hogy én miattam? De miért? Időnként az utcán is megállítanak, hogy megköszönjék, a színházban látottakat, ám ilyenkor rendre zavarba jövök. Furcsa, hogy azért szeretik az embert, ami a munkája.  Bár egy buszsofőr is megkaphatja ezt az élményt. Emlékszem volt Miskolcon egy sofőr, aki végigbeszélte az utat, közben pedig nagyokat röhögtünk. Egyszerűen imádtuk!

S a fórumon is túl?

Az a jó ebben színészetben, hogy egy csomó mindent le tudok tenni a deszkákon, amelyeket az életben – személyiségemnél fogva – nem merek. Csomó olyan örömről vagy bánatról vallhatok, ami egyébként agyonnyomna. Ez a szakma erre kiválóan alkalmas, bár nyilván az ember életét nem oldja meg. Ám az biztos, hogy már rég meghaltam volna, ha nem színész lennék.

(Az interjú létrejöttéért köszönettel tartozunk a Nemzeti Színház kommunikációs munkatársainak.)

Szólj hozzá!

Címkék: interjú színház nemzeti színház lászló zsolt botho strauss a park

A bejegyzés trackback címe:

https://budapestkave.blog.hu/api/trackback/id/tr681861570

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása