A Rózsaszín sajt című film tavaly ősszel bukkant fel a művészmozik vásznain, most már az MTV videótárából is elérhető (meg is néztük annak rendje és módja szerint). A kritikusok százféleképpen jellemezték: kezdve a habkönnyű nyárvégi szórakoztatástól egészen a komolyan vehető darabig – minden előfordult. A film mögött Tóth Barnabás rejtőzik, aki ezzel a rendezésével lépett elő a kisfilmek világából az egész estés mozik terepére. Az  elsőfilmessel a művészetről, az iparosmunkáról és a filmbe vetett hitről beszélgettünk.

Millióféleképpen értelmezték már a film címét – kritikusok, újságírók és maga a közönség -, ám mit is jelent valójában?

Akkor dőlt el, hogy ez lesz a címe, amikor a társasjáték-jelenetet forgattuk. A Trivial Pursuit című játék szabályai szerint, ha valaki jól válaszol, akkor kap egy sajtszerű kis valamit - a franciák ezt úgy mondják, hogy kapnak egy camembert. A főszereplő Daninak pedig mindig a rózsaszín hiányzik, ami pont a szerelem, ifjúság, könnyedség témaköröket jelöli. Egyrészt ez a cím magyarázata. Másrészt valóban sok szó esik a filmben a sajtokról. Az igazán pajkosak aztán ezen kívül még egy szójátékot is beleláthatnak a címbe.

"Ezek az állapotok életem legkeserűbb korszakából valók"

Dani figuráján keresztül tulajdonképpen elmerülhettél a nosztalgia szennyes habjaiba, ifjú éveid felé révedezve…

Óhatatlan, hogy olyan állapotokat próbáltam ábrázolni, amelyeken én is keresztülmentem. Ám ezek az állapotok életem egyik legkeserűbb korszakából valók. Talán nem véletlen, hogy az ember ebből táplálkozik, hiszen nem azt szokták megfilmesíteni, amikor minden olyan nagyon jó, mert az unalmasnak tűnhet a vásznon. Egyébként nekem is egy erős karakterű apám van, aki némileg hasonlít a Bezerédi által megformált fickóra és persze nekem is meg kellett küzdenem a nőkkel. Jó későn kezdtem csajozni, főleg alkatomból kifolyólag. Amiből most igaz, hogy profitálok, hiszen jól jön, hogy harmincon túl húszévesnek tűnök, ám húszévesen tizennégy évesnek kinézni… hát elég szar érzés.

A filmmel sok visszafojtott problémát kibeszélhettél magadból…

Azt kell mondanom, hogy igen, ugyanakkor ez nem egy önterápiás dolog. Nem véletlenül szóltam egy, aztán még egy társírónak – így tehát ez már nem csak az én életem. Pusztán az alapokat mutattam meg nekik, ám a filmet már együtt építettük fel. Az elsődleges szempont az volt, hogy a közönség számára is érdekes filmet alkossunk – hiszen az én életem nem annyira izgalmas, hogy kitöltsön egy egészestés mozit.  

"Van benne azért mélység is"

Az a korosztály, amelyről a filmben szólsz nem biztos, hogy az örök szerelmet, a párkapcsolatban rejlő értékeket keresi, Dani mégis kilóg a sorból. Jó kifejezés vele kapcsolatban a szentimentalizmus?

Egy kicsit igen. Ám nem egészen arról van szó, hogy Dani kiszakad a korosztályából, hanem ahogy az életben: alapvetően a fiú-lány ellentétről beszélünk a filmben – mind a szex és mind a szerelem terén. Ahogy a mondás is tartja: a férfiak annyira akarják a szexet, hogy még romantikára is képesek érte, a nők pedig annyira akarják a romantikát, hogy még szexre is képesek érte. Persze a korral ez változhat, ám a tizenévesek között ez egy döntő elv.

Az első visszajelzések a közönség részéről kifejezetten pozitívak, ám a kritikusok, mintha nem tudnának napirendre térni a film fölött. Például valahol azt olvastam, hogy nem elég őszinte a film és túl sok benne a frusztráció…

Szerintem az a fő probléma, hogy leakadnak annál, hogy ez egy tini vígjáték. Az első félórára ez valóban igaz is, de aztán elmegy a film egy komolyabb, érettebb irányba. A frusztráció egyébként helytálló, hiszen egy kényelmi állapot nem segített volna az alkotásban. Szóval ezt inkább bóknak veszem. Abban pedig egyáltalán nem vagyok biztos, hogy egy filmnek őszintének kell lennie. Inkább szórakoztasson, vagy elgondolkodtasson – műfajtól függően. A kritikával egyébként sem szabad túl sokat foglalkozni, mert ezek alapján a legtöbb filmes már az első próbálkozás után abba kellene, hogy hagyja az egészet.

Az pusztán véletlen, hogy az első félóra a közönségbarátabb, vagy egy olyan szándék lapul mögötte, amely szerint picit azért vezetni kell az embereket?

Egy kicsit be kell vezetni az embereket a mélyebb dolgokba. Ennek megfelelően a mézesmadzag végig megmarad. Így tehát szerintem még azok sem unatkoznak, akik csak azért ülnek be a moziba, hogy röhögjenek egy jót és popcornt ropogtassanak. Egy kicsit olyan lett az egész, mintha ostyába csomagoltuk volna: az ember nem érzi közvetlenül, mégis ott a lényeg. Ha van erénye a Rózsaszín sajtnak, akkor az egyebek mellett az, hogy több síkon értelmezhető: lehet úgy tekinteni rá, mint egy egyszerű tinivígjátékra, ugyanakkor van benne azért mélység is. Az üzenet talán túl erős kifejezés.

Molnár Leventével a Rózsaszín sajtban

Nehezen indult a forgatás feltételeinek megteremtése. Volt-e olyan, hogy a film körüli bizonytalanság annyira ráült a mindennapokra, hogy az már az alkotás rovására ment?

Nem, mert biztos voltam benne, hogy megcsinálom ezt a filmet - ha kell önerőből. Amikor bementem a harmadik producerhez - aki végül gyártotta a filmmel -, annyira el voltam kenődve, hogy azt mondtam neki, hogy elég 4,7 millió forint a filmhez és akkor legfeljebb még több haverral, még kevesebb fénnyel és kamerával operáltunk volna. Ezt egyébként azóta is hallgatom mintegy fricskaként, hiszen ennek sokszorosából forgattunk.

Mikor kezdett el lélegezni az ötlet?

2007 elején eldöntöttem, hogy 2008 nyarán leforgatom ezt a filmet. Egyrészt azért, mert én szerettem volna játszani a főszerepet és hát az idő vasfoga rajtam is nyomokat hagy, másrészt pedig más dolog írni és érlelni valamit és más dolog az, ha már megrohad az ember agyában. Ezt már majdnem ez fenyegette. Nagyon ki akart már jönni belőlem ez a film, éreztem, hogy meg kell születnie, ezeket a gondolatokat most kell továbbadnom.

A „most, vagy soha”-helyzet nem szült túl sok kompromisszumot?

Egyáltalán nem. A forgatás végén, a harmincadik napon azt mondtam, hogyha valami rosszul sült el, akkor nem hivatkozhatom másra, csak magamra. Igaz, hogy az utolsó három-négy napban, az uszodajelenetnél már nagyon szét akart esni az egész. Akkor már nem annyit és nem úgy tudtunk forgatni, ahogy kellett volna. Azokkal a jelenetekkel vagyok a legkevésbé elégedett. Ezen kívül azonban minden összeállt: az operatőr, a zene és Bezerédi is.

Az ő személye nem ült rá túlságosan a filmre?

Ez baj lenne? A Taxisofőr esetében sem olvastam még olyat, hogy ez a De Niro nagyon elnyomta volna a filmet és ez mekkora baj. Hála Istennek! Örüljünk, hogy vannak ilyen karakterek. Ez a szerep különben is rá lett írva, tudtuk, hogy ő fogja elvinni a filmet.

Művészileg élted ki magad, vagy iparosmunka volt?

A kettő közt. Pillanataiban művészetnek érzem, pillanataiban iparosmunkának. Egyfajta középutasságot sikerült megvalósítani. A művészetet ugyanakkor nem lehet tudatosan irányítani. Van például egy olyan jelenet, amikor ülünk a szaunában Ritával és nézzük egymást. Azok a képek egész egyszerűen fantasztikusak lettek! Pedig ott sem voltam abban a helységben, ahol készült. Az ipar ezzel ellentétben hosszú-hosszú hónapok és évek kávé melletti dialóg és szerkezetcsiszolgatásáról szólt. Azt, hogy végül valamit tisztes iparosmunkaként, vagy művészi sikerként könyvelnek el, pusztán az utókor döntheti el. Egyúttal meghatározza még a szerencse és a véletlen is.

"Nem törekedtem görcsösen arra, hogy mindenki megértse a Rózsaszín sajtot"

Tudom rólad, hogy hajlamos vagy mindenkinek megfelelni. Ez nem őrölte fel az energiáidat a forgatás közben?

Igyekszem a közönségnek és a szakmának is megfelelni - ez be is jött. Újságírók, producerek, rendezők jöttek hozzám gratulálni, mert valódi alkotásként értékelték a filmet. Ám azt például kudarcként élem meg, ha valaki úgy jön ki a filmről, hogy nem értett meg semmit. Ez persze benne van a pakliban. Ám nem törekedtem görcsösen arra, hogy mindenki megértse a Rózsaszín sajtot, vagyis ezért nem kötöttem semmiféle kompromisszumot. Például nem tettem bele fordulatot, karaktert, vagy poént, pusztán azért, hogy röhögjenek a filmemen és nem sulykoltam olyan dolgokkal a nézőt, amiről pedig tudtam, hogy csak a kritikának tetszhet. Ez a film a saját szabályai szerint készült.

Félsz attól, hogy mi lesz a Rózsaszín sajt után?

Hogyne, még annak ellenére is, hogy a helyzet összességében jobb mint a film előtt. Arra mindenféleképpen jó volt a film, hogy elkönyvelhettek rendezőként - kisfilmből nagy filmbe léptem.  Ám ettől még valószínűleg nem fognak ajtók megnyílni és nem állnak sorban producerek és nem várnak majd tömegével a forgatókönyvek. Valószínűleg egy újabb hosszadalmas procedúra kezdődik.

Mi vár rád?

Érzésem szerint válaszúthoz érkeztem. Vagy egy jóval komolyabb, mélyebb tartalommal bíró filmet forgatok, vagy pedig készítek egy felvállaltan közönségfilmet - mindkettőre van tervem. A kettő között maradni azonban veszélyes lehet, mert a magyar piacra félő középutas filmeket gyártani.

Miért?

Azért mert bár a magyar közönség viszonylag befogadó, ám óriási feladat becsábítani a moziba. Személyesen tapasztaltam például azt, hogy volt olyan, aki azért nem ment el a filmre, mert tudta, hogy magyar. Olyan bélyeg van a magyar filmeken, amit nagyon nehéz levakarni – részben érthető okokból. Ráadásul már elértünk oda, hogy nehéz beültetni az embereket a moziba anélkül, hogy mondjuk Gesztesi Károly, vagy Oroszlán Szonja neve szerepelne a plakáton.

 
(képek: www.barnabastoth.com)