Lefelé zötykölődtem a hegyről a gyámoltalanul prüszkölő Ikarus-szal, közben figyeltem az út mentén elsuhanó villákat, illetve később odarondított kockára álmodott panelházakat. Feltűnt, hogy milyen sokan vannak – férfiak -, akik sietősen, kezükben virággal igyekeznek valahova. Látványosan sok férfi szorongatott a kezében valamilyen virágot. Aztán lepattantam a buszról és betértem a vásárcsarnokban lévő szupermarketbe, amelynek előterében egy virágbolt is található. Az egyébként  némaságtól pangó kis bódénál most tekintélyes sor állt. Ó, hát persze! Hiszen nőnap van!

Türelmetlenül toporogva álltak a férfiak, nézték, hogy mit lehet megvenni, próbálták kiszemelni az alkalomhoz tökéletes színű, szagú, állagú növényt. A sok virágért siető embert látva az jutott eszembe, hogy mi lenne vajon akkor, ha mondjuk hirtelen megállítanánk az időt egy kicsit, mint tette azt Tim Burton A nagy hal című filmben, és csak úgy mókából, visszapörgetnénk az idő kerekét, mondjuk egy nappal. Aztán pedig hagynánk tovább az életet, hadd folyjék a saját medrében.

Vajon hány férfi lenne, aki rápillantva Iphone-jára, számítógépe dátumkijelzőjére, vagy a köztéri órára hirtelen megdöbbenne, hogy húha, basszus, hiszen ma nem is nyolcadika, hanem csak hetedike van. A kutyafáját, ezt elnéztem. Na akkor most mi legyen? Vajon hányan gondolnák úgy, hogy akkor inkább mégsem mennek a virágüzletbe, inkább majd holnap és vajon hányan gondolnának arra, hogyha már úgyis megvette a virágot, most már pedig ki kell találnia valamit.

Vagyis hányan illetődnének meg attól a helyzettől, hogy látszólag ok nélkül vásároltak virágot a számukra kedves nőnek?  Hiszen nincsen alkalom, ilyen szempontból tehát a virág lényegében fölösleges. Vajon mit tennének?

Vajon átfutna gondolataik között, hogy miért ne lehetne ezúttal hosszabb a nőnap, mondjuk két napos, netán gondolnának-e arra, hogy kell-e egyáltalán alkalom ahhoz, hogy ünnepeljék a nőket? Vajon hányuknak jut eszébe hivatalosan megjelölt dátum nélkül, ha nem is feltétlenül egy szál virággal, akár egyéb aprósággal kifejezni élete párjának, hogy márpedig ő egy nő, ráadásul egy igen fontos nő? Vajon hányan gondolják úgy, hogy a virág mellé meglepetésként a ma esti Bajnokok Ligája meccset talán inkább mégsem nézik meg? És vajon hány helyen számít az meglepetésnek, hogy kibírnak egy estét egy tévéműsor nélkül?

Vajon a virágért szaladó férfiak közül hányan emlékeznek még arra, amikor udvaroltak szívük választottjának? És vajon hány férfi gondol arra, hogy talán még most is jól esne annak a teremtésnek az elején oly bő lére eresztett meleg és puha gondoskodás, becéző szóvirág? Vajon hányan tekintenek még nőként a párjukra?

És vajon hány nő érzi jól magát a bőrében? Vajon hány nő virul ki a tavasz közeledtével itt, Magyarországon?

Vajon valóban jogos kérdések ezek, vagy csak alaptalan foszlányok?

Nos, mi lesz vajon?