A Budapest KáVé

A Budapest Kávéhoz nem kell semmi különleges. Legyen benne egy-két olyan dolog, amely sokat sejtető, kifejező, kicsit édes, kicsit keserű. Legyen olyan mint az élet. Ennek mintájára született egy mindenbe belekapó blog. Azzal foglalkozunk, ami velünk szembe jön, legyen az étterem, koncert, film, párkapcsolati probléma, romlott paradicsom, jó könyv, rossz parfüm, hangverseny, szex, szerelem, étel, ital és az élet nagy kérdései. A két főszereplő nem más mint két szerző - egy leány és egy ifjú, illetve egy ifjú és egy leány (tetszés szerint) -, akik fiatal értelmiségi párt játszanak a fővárosban. Egyikük jogász, másikuk újságíró. Világot váltanak, keseregnek, szerelmesek, bosszúsak, vidámak, vágyakoznak és elégedettek. És nagyon szeretik megélni az életet.

Ha te is így vagy ezzel és láttál valami érdekeset, oszd meg velünk és a többiekkel:

budapestkv (kukac) gmail (pont) com

Lájkolj bennünket Fészbúkon!

Ezt csipegjük twitteren

Kávé mellé ezt olvassuk mostanság

Éppen pörkölődött kávészemek

Csipegess a kávészemek közül!

2010 (1) 50 (1) 56 osok tere (1) 60as évek (2) 70es évek (1) a38 (1) a38 hajó (1) abortusz (1) afrika (1) áfsz (1) ajándék (1) ájk (2) ákos (2) aláírásgyűjtés (1) alföldi róbert (3) alfred molina (1) alkormánybíróság (1) alkotmánybíróság (1) állami foglalkoztatási szolgálat (1) államvizsga (1) állás (3) állásinterjú (3) álláskeresés (4) amnesty international (1) andrássy (1) andreas dresen (1) anglia (1) anyaság (2) an education (1) apa (1) aréna plaza (1) autósiskola (1) autóvezetés (1) avantgárd (1) a nyilatkozat (1) a park (2) baba (2) balázs béla stúdió (1) bank (1) bbs (1) békéscsaba (1) bélgáz (1) belváros (2) belvárosi fesztivál (1) beszámoló (1) beteg (1) billy idol (1) biorobot (1) bkv (1) bkv bérlet (1) bkv jegy (1) blaha lujza tér (2) bliccelés (1) blog.hu (1) blues (1) bogi (1) boglárka (1) bölcsi (1) boldogság (1) boldog békeidők (1) bolt (1) botho strauss (2) briós kávézó (1) búcsú (1) budapest (19) budapest kávé (1) büntetés (1) bürokrácia (2) café frei (1) cafe jubilee (1) capuccino (1) carey mulligan (1) cervantes (1) cézanne (1) charlotte cukrászda (1) cigányok (1) cirkó gejzír mozi (1) corvintető (1) család (1) családon belüli erőszak (2) csányi sándor (1) csernus imre (2) csészényi kávézó (1) csokoládé (1) cukrászda (1) deák bill gyula (2) diktatúra (1) don quijote de la mancha (1) dreher (1) droid (1) dulcinea (1) dunai tamás (1) egyenjogúság (1) egyetem (1) egy lányról (1) ekf (2) életmód (1) életműkiállítás (1) ellenőr (1) előzés (1) elszabadulás (1) elte (1) elte btk (1) emésztés (1) emlékmű (1) erdély (1) erdélyi tímea (1) értelmiség (1) erzsébet tér (2) étkezés (1) étterem (2) ewan mcgregor (1) expresszionizmus (1) ezotéria (1) facebook (1) fagyhalál (1) fart (1) fejős éva (1) feldmár andrás (1) felkészítő tanfolyam (1) felszolgálás (1) feminizmus (1) festék (1) fesztivál (4) fidesz (4) film (6) fing (1) fizetés (1) fogyasztó (1) fogyasztói társadalom (1) főkert (1) forradalom (1) forralt bor (1) forró csokoládé (1) fotó (1) főváros (1) frei tamás (1) fröccs (1) függetlenség napja (1) gasztronómia (1) gazdaság (1) géniusz az alkimista (1) george clooney (1) gödör klub (1) gonosz (1) grecsó krisztián (1) guinness (1) gyász (1) gyászjelentés (1) gyed (1) gyerek (3) gyerekpóráz (1) gyerekvállalás (1) gyermek (1) gyes (1) halál (1) halász pálma (1) havazás (1) házasság (1) házikolbász (1) hellókarácsony (2) hiba (1) hit (1) hitel (1) (1) hóesés (1) hülye (1) hülyeség (1) huszárik zoltán (1) ic (1) ice t (1) impresszionizmus (1) intercity (1) interjú (6) irodai (1) iwiw (1) janklovics péter (1) jazz (2) jeff bridges (1) jobbik (1) jog (1) jogász (3) jogosítvány (1) kádár jános (1) kampány (1) kamra (1) karácsony (2) karácsonyi vásár (1) katona józsef színház (2) kávéház (4) kávézó (4) kecskebűvölők (1) kenyérlángos (1) kertész erzsébet (1) kevin spacey (1) kézműves magyar ízek vására (1) kiállítás (1) kicsi ország (1) kilencedik mennyország (1) kiscsillag (1) kispál és a borz (1) kispolgár (1) kiss tibi (1) kóbor jános (1) kolléganő (1) kollégium (1) koncert (2) könyv (2) kormány (3) kortárs irodalom (1) körút (1) kossuth rádió (1) kovács kati (1) kovásznai györgy (1) kritika (17) kukorelly endre (1) kultúra (1) lájkolom (1) lajkolom (1) lakat (1) lamborghini kávé (1) lángos (1) lászló zsolt (3) latte (1) lekvár (1) lélekgyógyászat (1) lélektárs (1) lelki wellness (1) lex sláger (1) lipótváros (1) liszt ferenc (1) liszt remix (1) live aid (1) lovasi andrás (1) ludwig múzeum (2) lukács laci (1) lumú (1) lux elvira (1) madártej (1) madöfakö (1) magánnyogdíjpénztár (1) magánnyugdíj (1) magánnyugdíjpénztár (1) magashegyi underground (2) magyar film (1) magyar nemzeti galéria (1) magyar rádió (1) magyar retró (1) magyar televízió (1) málta (1) mama (1) manyup (1) marketing (1) máv (2) méz (1) mezítlábas fellebbezés (1) millenáris (1) minisztérium (1) mousse (1) mozi (3) mozifilm (1) mr (1) mtv (1) műanyag motor (1) műcsarnok (1) működési engedély (1) munkanélküliség (1) munkaügyi központ (1) musical (1) művészettörténet (2) művészlélek (1) művész kávéház (1) nádas péter (1) nagy mari (1) nane (1) nemes andrás (1) nemzeti együttműködés nyilatkozata (1) nemzeti együttműködés rendszere (1) nemzeti hírközlési hatóság (1) nemzeti színház (3) nem tudhatom (1) neofm (1) népi kezdeményezés (1) nevelés (2) névváltoztatás (1) new wave (1) new york i love you (1) nick hornby (1) (1) nők lapja (1) nők lapja cafe (1) nőnap (1) nouvelle vague (1) novák előd (1) nyál (1) nyár (1) nyilatkozat (1) nyitva tartás (1) nyugati tér (1) nyugdíj (1) oktatás (1) oktató (1) omega (1) önkormányzat (1) onyf (1) orbán viktor (2) orosz dénes (1) orrspray (1) országgyűlési választások (1) ötödik kerület (1) padlógáz (1) pálfalusi zsolt (1) panel (1) pápa város (1) párizs (1) párkapcsolat (3) parkolás (1) pasi (1) pécs (2) pécsi tudományegyetem (1) performansz (1) peter sarsgaard (1) petijegy (1) petőfi rádió (1) pluto zenekar (1) poligamy (1) pörzse sándor (1) postpunk (1) pótdíj (1) pótjegy (1) pötty (1) pöttyek (1) pozsonyi út (1) premier (1) prodigy (2) pszichológia (2) pte (1) puhapöcs (1) puncs (1) quimby (1) rábai balázs (1) rácz zsuzsa (1) radnóti miklós (1) radó denise (1) red bull (1) regény (1) reggeli (1) reklám (1) rendszerváltás (1) retro (1) retró (2) retrospektív (1) rockwell klub (1) rocky (1) rogán antal (1) rózsaszín sajt (2) sanzon (1) schell judit (1) schiling árpád (1) sláger rádió (1) soma (2) soma mamagésa (2) soproni reklám (1) soproni sör (1) sör (1) stabilitás pénztárszövetség (1) stohl andrás (2) street art (1) sütemény (1) süveges gergő (1) szabadegyetem (1) szakvizsga (1) szalai annamária (1) szellentés (1) szerelem (3) szerelmesek fája (2) szeretlek new york (1) szex (1) szexuálpszichológia (1) sziget (1) sziget fesztivál (2) színdarab (1) színház (5) szirénének (1) szobor (1) szolgálati közlemény (1) szolnok (1) szolnoki szigligeti színház (1) szonya professzor (1) szülés (2) születés (1) szülők (2) tankcsapda (2) tanulás (1) tanulóvezető (1) táplálkozás (1) tarr béla (1) táskarádió eszpresszó (1) teáor (1) tél (2) tenki réka (1) terápia (1) teréz körút (1) terhesség (1) tersánszky józsi jenő (1) the qualitons (1) the rocket science (1) tilos rádió (1) tompos kátya (1) tordas (1) tóth barnabás (2) turkáló (1) twitter (1) ügyintézés (1) ügyvéd (2) ügyvédi iroda (1) ügyvédjelölt (1) újszülött (1) underground (1) uránia (2) út (1) uzsonna (1) választási műsor (1) választások (1) válság (4) vandálok (1) vásárlás (1) vass virág (1) vasút (1) villamos (1) vizsga (1) voks10 (1) volt (5) volt fesztivál (4) vörösmarty tér (1) wahorn andrás (1) zene (1) zsámbéki gábor (1) софья васильевна ковалевская (1) Címkefelhő

Mert ennyi lánynak kezelni kell a pofiját valamivel...

2009.12.19. 21:53 mezítlábasfellebbezés

Karácsony felé elárasztanak minket a kellemes limonádék, amelyek vagy karácsonyi hangulatba tervezenek minket ringatni, vagy a nyári levegővibrálás romantikáját sirattatják velünk vissza. Ebben a közönségfilmek által becélzott időszakban előszeretettel kapcsolódhatunk ki ügyeletes szépfiúk és széplányok játékára. Van persze Mucsi Zoltán is - a plázák látómezején kívül eső - kamaratermekben. Mi most a poligamyra ültünk be.

Jó este volt, különösen azért, mert a korzón megálltunk hóangyalkát csinálni és szaladgálni - tehát nem a film miatt.

Tisztában vagyok a limonádé fogalmával, olyan is volt a hangulatom, gondoltam egy havazós, hideg estére tökéletes választás lehet az Uránia dísztermében. Az Urániát szeretjük, mert szép és hangulatos.

Látszott, hogy a történet kábé biztosra megy: lineárisan alakulnak a dolgok, mikor Kátya bejelentette Sanyinak, hogy terhes, én a hosszú csendben minimum egy szakítást vártam volna, mert amilyen papucsnak Sanyit felvázolták, hát nem tudom, melyik nő álma lehet az ilyen.

Aztán a lányok elkezdtek cserélődni. Az Idétlen időkig-ben Bill Murray feladata azzal, hogy minden egyes nap ugyanarra a napra ébred - az volt, hogy belássa önzését, és meglelje a szerelmet (dióhéjban). Sanyinak nem tudom, mit akartak a Lillákkal tanítani, mert ez nem derült ki. Talán azt, hogy mégiscsak a Kátya-Lilla az igazi, és tanulja meg értékelni a NŐt? Nem tudni, merthogy akárhogyan is figyeltem, tényleg nem derült ki. Illetve mélyenszántóbb alakításokkal talán kiderülhetett volna, de ez szerintem igencsak hiányzott. Erre fentebb is csak azért tippeltem, mert láttam az Idétlen időkig-et, nem is egyszer :)

Van az a fajta csavarintása is a történetnek (értsd: ismer ilyet a történelem), hogy a fiú hirtelen élete szerelmét egy óriásplakáton látja viszont, és az alapján utánaered. Neeeem, itt a garnier óriásplakát, és a két levetített - éppenazmentatévében - garnier reklám nem ezt a villanykörtét gyújtotta Sanyiban. Már az elsőnél, a plakátnál is felszisszentünk, nemhogy még a két reklám is szlogenekkel, meg mindennel... Pedig a lány, aki reklámozta igen erősen hasonlított Kátyára.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Sanyi az iwiwet is elég nyíltan használta, a tetőpont viszont a két garnier reklám között az a rész volt számomra, amikor a Sanyi által alakított forgatókönyvíró sorozatának egy darabját nézhetjük végig, melyben a légiutaskísérő kisasszony éppen a 9mm nevű energiaitalt mutatja és ajánlja fennhangon telefonon. Sanyi erre fellázad, majd a barátja, Kornél leoltja, hogy ennek benne kell lennie, mert szponzor. Kérdés: nem felejtették el véletlenül ezeket kivágni??? Mert persze, értem én az abszurd humort, de könyörgöm - filmet nézni mentem, mégha limonádét is, nem reklámokat. Bizonyos filmekben a felvázolt stílus része a reklám, mint Carrie Bradshaw Manolo Blahnik-mániája. Ebben a filmben az egyetlen jó pontot Sanyi sárga Ralph Lauren inge kapta tőlem. Egyébként inkább megabrutálciki volt a szponzor ennyire pofátlanul nyílt mutogatása...

Még egy jó pontot érdemel a Margitsziget hangulata: nagyon szép fényképezéssel tökéletesen átjött a későnyári naplemente fülledtsége. Csak az a színésznő (nem tudom, ki volt a második Lilla) ne mesélte volna közben olyan nagyon bénán azt az egyébként is érdektelen gyerekkori sztorit.

Meg kell viszont állapítsam, hogy Osvárt Andi tényleg szép. Biztos garniert használ.

 

szerintünk: (2,5/5)
szerintetek: (0/5)

Szólj hozzá!

Címkék: mozi mozifilm magyar film uránia csányi sándor tompos kátya poligamy orosz dénes

A bejegyzés trackback címe:

https://budapestkave.blog.hu/api/trackback/id/tr361609891

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása