Tekintsünk most el annak minősítésétől, hogy hol és kitől származó írást találtam. Karafiáth Orsolya a művészpasasokról értekezik itt. Erről nekem is eszembe jutott pár gondolat, na nem úgy, mint a téma nagy szakértője, hanem mint "ilyennel már találkozó" ember. A tök jó, hogy van példám és ellenpéldám is :)
A művészlélek persze nem egyenlő a BTK-sokkal. Mert nem minden BTK-sból lesz általánosságban művészlélek, sőt. Lehet, hogy végiglógják az egyetemet a heti két órájukkal és a vizsgaidőszakonkénti három vizsgájukkal, amiből kettő persze beadandó... neeeem. A művészléleknek van saját hitvallása és elképzelése a világról. Ebből is ered, hogy természetesen már idősebb is, mint az átlag 18-23 közötti BTK-sok. Ez utóbbiaknak ugyanis még semmi élettapasztalatuk nincs, a művészlélek viszont - a személyiségfejlődéséből is eredhető különbségek mellett - azért lesz művészlélek, mert hiperérzékeny a körülötte zajló eseményekre, legyen az társadalmi, kultúrális vagy gazdasági, stb. Érzékenységéből fakadóan aztán sajátos eszközei is vannak egy adott történés megfogalmazására és a rá gyakorolt hatások kifejezésére. Ez az, amiben mások, de Orsolya erre sem tér ki. Hogy miből gondolom a fentieket? Nézzük:
Egyszervolt, holnemvolt, hogy éééén a buta, fiatal naíva 3,5évemet adtam egy magát festőnek képzelő felfuvalkodott hólyagnak. Hogy művész-e nem tudom, a képei rendben voltak, bár Duchamp wc-csészéje is rendben van... A művészet főleg a 20. században lépett túl önmagán és tette magát függetlenné a kommersz és ún. "egyetemes" vagy "klasszikus" szabályrendszeren. Szóval ezek a képek egy wc-csésze kiállításához képest több melót igényeltek, az tény, de azért a Mona Lisánál absztraktabbak voltak. A grafikák sem hagytak kivetnivalót maguk után. Hozzátenném, hogy csávókám sosem tanulta a rajzolást/festést, amiért maxi respect.
Amivel nála baj volt az a lelkivilága. Ahogyan Orsolya is írta, "ezek" a pasik fullnegatívak, már-már betegesen elvontak. Nos, az egykor enyém is eléggé beteg volt, a képeiből még most is sugárzik a fekete, szürke színekben és görcsös formákban megnyilvánuló depressziója, és a háborús vagy egyéb emberi pusztítás ábrázolása iránt érzett perverz vágya. Ezzel persze nem is lenne gond, hogyha járulna mellé némileg pozitív energiát sugározó megjelenítése is. De képzeljetek el egy szobát, ami ilyen képekkel van tele. Drezda a bombázás után. Üres tűzfalak az ég felé meredve, míg rajtuk fekete vonalak rajzolnak ábrát. Az ég sötét és felhős... Ti hogy éreznétek magatokat??? Nyilván a töménytelen mennyiségű és kábé folyamatosan játszott számítógépesjáték is ihlette (ezeket gondolom most is, így 30 felé sem hagyta el...), de jó nagy adagot tett hozzá a saját világszemlélete is. Semmit, az égvilágon semmit nem vett észre, ami szép (volt akkor) az életben... Persze, hogy agresszív is volt, meg erőszakos mindemellett.
És akkor tegyetek mellé - mint egy receptben - egy idealista írót. Aki mindennek a szöges ellentéte. Bármi is történjék a világban, sugárzik belőle a pozitivizmus és néha a földtől való elrugaszkodottság is :) Mintha fognám egy lufi zsinórját, amely az ég felé száll, és onnan beszél hozzám az író. Hm... Ez utóbbi meg kell hagyni sokkal aranyosabb és élhetőbb. Sőt! Mivel én hajlamos vagyok a dolgok rossz oldalát látni, jó, hogyha ebből néha felhúznak. Persze ennek megvan az a hátulütője, hogy én leszek ebben a relációban a földhözragadt és a negatív... De hála ennek a művészléleknek, tanulom a "jó"ra való nyitottságot.
Az írásai némileg csiszolnivaló után kiáltanak néha, de ez most egy ilyen szakasz.
Még az is lehet, hogy én is művészlélek csaj leszek, aki kiábrándulva az anyagi világból, füstös romkocsmák mélyén, spanglit szívva váltja meg a világot és nem csinál semmi "értelmeset".
ÉS van még itt egy nagy különbség, Orsolya: nem minden művészlélek ápolatlan, mint Bukowsky... A fenti festő kifejezetten metroszexuális. Az író meg nagyságrendekkel az átlag fölött teljesíti a külső elvárásokat.
Különben rájuk sem néztem volna ;)
