Mert vannak koncertek, helyek, teraszok, lehet ismerkedni emberekkel, fetrengeni, mosolyogni, napsütést arconérezni, Margitszigeten 500méterért küzdeni és egy csomó közösségi élménnyel gyarapodni.

Milyen jó is például a piros lámpánál álló kidekorált (békejel, szempillák, virágok, színek...) 1-es transporter sofőrjének és utasának, ördögvillát, "lájk"-ot mutogatni, vigyorogni, mire ők integetnek, biciklidudát nyomkorásznak a visszapillantótükrön, majd elpöfögnek...

Vagy a Corvintetőn idegenekkel társalogni, mikor a helyhiány miatt az asztalukhoz kéretszkedünk, ugyanígy az éjszakai lángossütő lánnyal beszélgetni, és Dömével, aki a sztriptízbár "behívóembere", és aki a mellkasára tetováltatta a fiai képét és 16 éve van együtt a feleségével, és kétszer ugyanennyit kívánt nekünk is, vagy a lángosra éhes fiatalok Kakukázus: Lángos, tejföl intonációját folytatni, ez után váltani pár szót, és mosolyogva elköszönni (lángost, tejfölt burkolva közben).

Budapest tele van élettel. Bár ma kifejezetten fáradt vagyok, úgy döntöttem, ellógok a munkahelyemről és szigorúan másod-szakmai szempontok által vezérelten megfigyelem, hogy szuperál Kovács Kati a Qualitons-szal fesztiválszerű környezetben.

Mindenkinek egyébként csak ajánlani tudom őket. Az első koncertjükön, tavaly október 23-án is már ott voltunk az A38-on, és május elején is a Gödörben, és meg kell mondjam, nem tudok (tudunk, de én biztosan) róluk leszakadni.

Végy négy tehetséges zenészt, és Kanada Káoszt, akik alapból egy nagyon jó bandát alkotnak, adj hozzá egy ma is aktív élő legendát, és kész is a hátborzongató, lúdbőrőztető, fület-agyat-szívet sikítósan széttépő orgazmus. Külön piros pont az ötletgazdának (Káosz?), hogy Katinak nem az unalomig ismert, csapból folyó, hakni-számait vették elő, hanem azokat a mesterműveket, amelyeket nem kapott fel a kommunizmusépítő populár. Ezek a számok pedig nemes egyszerűséggel zseniálisak.

Az első, A38-as koncerten mindösszesen kettő olyan zene szerepelt, amit hallhattam korábban, az El ne hagyd magad, és a Szólj rám, ha hangosan énekelek. Minden más jazzos, soulos, nu-beat, blues és profi. Kati a hatodik ikszet is betöltve úgy ugrál a színpadon, hogy azt sok korombeli megirígyelhetné, és olyan hangokat varázsol elő a torkából, hogy az összes eddigi megasztár, meg csillag, vagy akármi születik sehol sincs és soha nem is lesz hozzá, egymagához képest. Ez kérem a rutin, a tehetség, és az alázat. A Gödör koncerten már több populárisabb szám került az A38-on előadottak mellé, ez jó volt, mert a közönség ismerhette, ugyanakkor erősen remélem, hogy nem mozdulnak el ebbe az irányba. Véleményem szerint nagyon káros lenne, ha ez a produkció végül azzá konvertálódna, hogy Kati ismert számait áthangszerelik. Nagyon szomorú lennék :( Sokkal több van Katiban, mint amit engedtek neki eddig. És úgy tűnik számomra, hogy meg sem közelíti még a "nyugdíjamat kiegészítem a fellépésekkel" - táncdalfesztiválos társait. A színvonalában, energiájában semmiképpen. Mi sem jelzi ezt jobban, hogy pl. a ma kezdődő Belvárosi Fesztivál programjában ő(k) nem a táncdalfesztivál-helyszínen, hanem a nagyszínpadon lépnek fel. Nyilván, mert őket nem csak a headbangelő kisnyugdíjasok hallgatnák :D A számok közötti átvezető szövegek pedig humorosak, intelligensek, érdekes történetek... Tetszik, na. Fasza.

A Qualitons pedig egy lendületes, fiatal csapat, nagyon tehetséges zenészekkel. Kijött a saját albumuk, önmagukban is megállják a helyüket, remek számokat írnak, összehangoltan, profin játszanak.

A Gödör-koncert után a BpKV, mint kisóvodás párocska, plakáttal a kezében szedte össze a zenekar tagjait, hogy ugyan írják már alá nekik a következő faldekorációjukat... Pszichedelikus.

Most pedig következzen itt az A38 tetőpontja, amibe remegett a hajó:

Valamint az én egyik személyes kedvencem, még a '70-es évekből származó felvételről: