A Budapest KáVé

A Budapest Kávéhoz nem kell semmi különleges. Legyen benne egy-két olyan dolog, amely sokat sejtető, kifejező, kicsit édes, kicsit keserű. Legyen olyan mint az élet. Ennek mintájára született egy mindenbe belekapó blog. Azzal foglalkozunk, ami velünk szembe jön, legyen az étterem, koncert, film, párkapcsolati probléma, romlott paradicsom, jó könyv, rossz parfüm, hangverseny, szex, szerelem, étel, ital és az élet nagy kérdései. A két főszereplő nem más mint két szerző - egy leány és egy ifjú, illetve egy ifjú és egy leány (tetszés szerint) -, akik fiatal értelmiségi párt játszanak a fővárosban. Egyikük jogász, másikuk újságíró. Világot váltanak, keseregnek, szerelmesek, bosszúsak, vidámak, vágyakoznak és elégedettek. És nagyon szeretik megélni az életet.

Ha te is így vagy ezzel és láttál valami érdekeset, oszd meg velünk és a többiekkel:

budapestkv (kukac) gmail (pont) com

Lájkolj bennünket Fészbúkon!

Ezt csipegjük twitteren

Kávé mellé ezt olvassuk mostanság

Éppen pörkölődött kávészemek

Csipegess a kávészemek közül!

2010 (1) 50 (1) 56 osok tere (1) 60as évek (2) 70es évek (1) a38 (1) a38 hajó (1) abortusz (1) afrika (1) áfsz (1) ajándék (1) ájk (2) ákos (2) aláírásgyűjtés (1) alföldi róbert (3) alfred molina (1) alkormánybíróság (1) alkotmánybíróság (1) állami foglalkoztatási szolgálat (1) államvizsga (1) állás (3) állásinterjú (3) álláskeresés (4) amnesty international (1) andrássy (1) andreas dresen (1) anglia (1) anyaság (2) an education (1) apa (1) aréna plaza (1) autósiskola (1) autóvezetés (1) avantgárd (1) a nyilatkozat (1) a park (2) baba (2) balázs béla stúdió (1) bank (1) bbs (1) békéscsaba (1) bélgáz (1) belváros (2) belvárosi fesztivál (1) beszámoló (1) beteg (1) billy idol (1) biorobot (1) bkv (1) bkv bérlet (1) bkv jegy (1) blaha lujza tér (2) bliccelés (1) blog.hu (1) blues (1) bogi (1) boglárka (1) bölcsi (1) boldogság (1) boldog békeidők (1) bolt (1) botho strauss (2) briós kávézó (1) búcsú (1) budapest (19) budapest kávé (1) büntetés (1) bürokrácia (2) café frei (1) cafe jubilee (1) capuccino (1) carey mulligan (1) cervantes (1) cézanne (1) charlotte cukrászda (1) cigányok (1) cirkó gejzír mozi (1) corvintető (1) család (1) családon belüli erőszak (2) csányi sándor (1) csernus imre (2) csészényi kávézó (1) csokoládé (1) cukrászda (1) deák bill gyula (2) diktatúra (1) don quijote de la mancha (1) dreher (1) droid (1) dulcinea (1) dunai tamás (1) egyenjogúság (1) egyetem (1) egy lányról (1) ekf (2) életmód (1) életműkiállítás (1) ellenőr (1) előzés (1) elszabadulás (1) elte (1) elte btk (1) emésztés (1) emlékmű (1) erdély (1) erdélyi tímea (1) értelmiség (1) erzsébet tér (2) étkezés (1) étterem (2) ewan mcgregor (1) expresszionizmus (1) ezotéria (1) facebook (1) fagyhalál (1) fart (1) fejős éva (1) feldmár andrás (1) felkészítő tanfolyam (1) felszolgálás (1) feminizmus (1) festék (1) fesztivál (4) fidesz (4) film (6) fing (1) fizetés (1) fogyasztó (1) fogyasztói társadalom (1) főkert (1) forradalom (1) forralt bor (1) forró csokoládé (1) fotó (1) főváros (1) frei tamás (1) fröccs (1) függetlenség napja (1) gasztronómia (1) gazdaság (1) géniusz az alkimista (1) george clooney (1) gödör klub (1) gonosz (1) grecsó krisztián (1) guinness (1) gyász (1) gyászjelentés (1) gyed (1) gyerek (3) gyerekpóráz (1) gyerekvállalás (1) gyermek (1) gyes (1) halál (1) halász pálma (1) havazás (1) házasság (1) házikolbász (1) hellókarácsony (2) hiba (1) hit (1) hitel (1) (1) hóesés (1) hülye (1) hülyeség (1) huszárik zoltán (1) ic (1) ice t (1) impresszionizmus (1) intercity (1) interjú (6) irodai (1) iwiw (1) janklovics péter (1) jazz (2) jeff bridges (1) jobbik (1) jog (1) jogász (3) jogosítvány (1) kádár jános (1) kampány (1) kamra (1) karácsony (2) karácsonyi vásár (1) katona józsef színház (2) kávéház (4) kávézó (4) kecskebűvölők (1) kenyérlángos (1) kertész erzsébet (1) kevin spacey (1) kézműves magyar ízek vására (1) kiállítás (1) kicsi ország (1) kilencedik mennyország (1) kiscsillag (1) kispál és a borz (1) kispolgár (1) kiss tibi (1) kóbor jános (1) kolléganő (1) kollégium (1) koncert (2) könyv (2) kormány (3) kortárs irodalom (1) körút (1) kossuth rádió (1) kovács kati (1) kovásznai györgy (1) kritika (17) kukorelly endre (1) kultúra (1) lájkolom (1) lajkolom (1) lakat (1) lamborghini kávé (1) lángos (1) lászló zsolt (3) latte (1) lekvár (1) lélekgyógyászat (1) lélektárs (1) lelki wellness (1) lex sláger (1) lipótváros (1) liszt ferenc (1) liszt remix (1) live aid (1) lovasi andrás (1) ludwig múzeum (2) lukács laci (1) lumú (1) lux elvira (1) madártej (1) madöfakö (1) magánnyogdíjpénztár (1) magánnyugdíj (1) magánnyugdíjpénztár (1) magashegyi underground (2) magyar film (1) magyar nemzeti galéria (1) magyar rádió (1) magyar retró (1) magyar televízió (1) málta (1) mama (1) manyup (1) marketing (1) máv (2) méz (1) mezítlábas fellebbezés (1) millenáris (1) minisztérium (1) mousse (1) mozi (3) mozifilm (1) mr (1) mtv (1) műanyag motor (1) műcsarnok (1) működési engedély (1) munkanélküliség (1) munkaügyi központ (1) musical (1) művészettörténet (2) művészlélek (1) művész kávéház (1) nádas péter (1) nagy mari (1) nane (1) nemes andrás (1) nemzeti együttműködés nyilatkozata (1) nemzeti együttműködés rendszere (1) nemzeti hírközlési hatóság (1) nemzeti színház (3) nem tudhatom (1) neofm (1) népi kezdeményezés (1) nevelés (2) névváltoztatás (1) new wave (1) new york i love you (1) nick hornby (1) (1) nők lapja (1) nők lapja cafe (1) nőnap (1) nouvelle vague (1) novák előd (1) nyál (1) nyár (1) nyilatkozat (1) nyitva tartás (1) nyugati tér (1) nyugdíj (1) oktatás (1) oktató (1) omega (1) önkormányzat (1) onyf (1) orbán viktor (2) orosz dénes (1) orrspray (1) országgyűlési választások (1) ötödik kerület (1) padlógáz (1) pálfalusi zsolt (1) panel (1) pápa város (1) párizs (1) párkapcsolat (3) parkolás (1) pasi (1) pécs (2) pécsi tudományegyetem (1) performansz (1) peter sarsgaard (1) petijegy (1) petőfi rádió (1) pluto zenekar (1) poligamy (1) pörzse sándor (1) postpunk (1) pótdíj (1) pótjegy (1) pötty (1) pöttyek (1) pozsonyi út (1) premier (1) prodigy (2) pszichológia (2) pte (1) puhapöcs (1) puncs (1) quimby (1) rábai balázs (1) rácz zsuzsa (1) radnóti miklós (1) radó denise (1) red bull (1) regény (1) reggeli (1) reklám (1) rendszerváltás (1) retró (2) retro (1) retrospektív (1) rockwell klub (1) rocky (1) rogán antal (1) rózsaszín sajt (2) sanzon (1) schell judit (1) schiling árpád (1) sláger rádió (1) soma (2) soma mamagésa (2) soproni reklám (1) soproni sör (1) sör (1) stabilitás pénztárszövetség (1) stohl andrás (2) street art (1) sütemény (1) süveges gergő (1) szabadegyetem (1) szakvizsga (1) szalai annamária (1) szellentés (1) szerelem (3) szerelmesek fája (2) szeretlek new york (1) szex (1) szexuálpszichológia (1) sziget (1) sziget fesztivál (2) színdarab (1) színház (5) szirénének (1) szobor (1) szolgálati közlemény (1) szolnok (1) szolnoki szigligeti színház (1) szonya professzor (1) szülés (2) születés (1) szülők (2) tankcsapda (2) tanulás (1) tanulóvezető (1) táplálkozás (1) tarr béla (1) táskarádió eszpresszó (1) teáor (1) tél (2) tenki réka (1) terápia (1) teréz körút (1) terhesség (1) tersánszky józsi jenő (1) the qualitons (1) the rocket science (1) tilos rádió (1) tompos kátya (1) tordas (1) tóth barnabás (2) turkáló (1) twitter (1) ügyintézés (1) ügyvéd (2) ügyvédi iroda (1) ügyvédjelölt (1) újszülött (1) underground (1) uránia (2) út (1) uzsonna (1) választási műsor (1) választások (1) válság (4) vandálok (1) vásárlás (1) vass virág (1) vasút (1) villamos (1) vizsga (1) voks10 (1) volt (5) volt fesztivál (4) vörösmarty tér (1) wahorn andrás (1) zene (1) zsámbéki gábor (1) софья васильевна ковалевская (1) Címkefelhő

Charlotte, a mousse és én…

2011.05.29. 12:21 weekthor

… már örökre elválaszthatatlanok leszünk. Persze, hányszor mondja az ember azt, hogy örökre, vagy éppenséggel azt, hogy soha, végül pedig nem lesz belőle semmi! Vagy legalábbis egyáltalán nem az, amit egykoron, bohón és ifjan elképzelt. Úgy gondolja, hogy az élet egy véget nem érő habos kakaó, és őszintén meglepődik, amikor zöldes-sárgás aludttej lesz belőle néhanapján. Időnként mégis előfordulhat az - emberi ésszel mérhető időszámításonként talán csak egyszer, vagy kétszer -, hogy valami történik. Mit tudom én. Hívhatjuk mesésnek, csodásnak, hihetetlennek és számos egyébnek. A lényeg annyi, hogy ez a valami nem receptre, nem képletre, nem passzusokra, nem szabályokra épül. Egész egyszerűen a szív dolga ez. Na, hát ilyen ügy lett abból, amikor először összenéztünk Charlotte-tal és közösen ültünk tort egy mousse fölött.

Természetesen Charlotte stílusos és elegáns. Rózsaszínben képzel el mindent, mégsem egy álomvilágba merült, homályos tekintetű eltévelyedés ő. Figyel az apró részletekre, mégsem csavarodik bele görcsösen abba, hogy legyen valamilyen. Ez vagyok és kész. Tudom, hogy szép vagyok. És akkor mi van?! De mindezt nem flegmán, nem fennhéjázón, csak annyira amennyire izgalmasnak hat, nem pedig zavarónak.

Természetesen Charlotte ezúttal nem egy hölgy, hanem egy cukrászda. Bár ez így olyan profán, olyan fájdalmasan szögletes, baltával faragott. Cukrászda? Nem. Ez valami szentély, amelyet a sütemények köré építettek. Szemben az öreg Klapka úrral, aki egy nemzet agyába égett bele fájdalmasan és végérvényesen. Klapka úr szelleme olyan, amilyen a magyar lélek. A Charlotte szelleme azonban olyan, amilyennek lennie kellene.

Pedig ne készüljünk szemkápráztató csilivili csudibudi emberi elmén túli marhaságokra. Csak jó ízlésre. Szép színekre, finom anyagokra, harmóniára, kedves kiegészítőkre, kellemes illatokra, bájos zenére és otthonos hangulatra.

Egyszerű, mégis csudaszép csillárok, ötletes tükrök, kényelmes fotelok és gyönyörű székek. Dizájn légkondi és elegáns mellékhelyiség. De még a vendégkönyv is egyedi, stílusos. Mondom: minden apró részlet. Szokás azt mondani, hogy az ördög a részletekben a lakozik. Nos. Itt nem lakozik. Nem létezik. Nincs.

Szóval az atmoszféra mesés. Jó-jó, de hát itt mégsem erről van szó.

Itt harc vár az emberre. Küzdelem. Gondolnád, hogy beülhetsz ide, valamelyik barátoddal, aztán majd beszélgethettek egy jót. Mindenféle világi dolgokról. Munka, nők, krikett, ilyesmi. De nem. Hamar rájöhetsz, kedves egyszerű, modortalan halandó, hogy ez itt nem fog menni. Nem lehet csak úgy lazán behuppanni, aztán benyomni egy kávét meg egy krémest. Ettől még a hideg is kiráz. Nem.

Ide bevonulsz. Néhány centivel a föld felett. Felhők szárnyán. Helyet foglalsz. És alkotsz. Amit a cukrászda alatti üzemben valakik elővarázsoltak, te ugyanazt, ugyanolyan pontosan, ugyanannyira összpontosítva elvarázsolod. Mondhatnánk, persze, hogy megeszed, de az nem lenne igaz. Itt megfeszülsz. Tágra nyílnak pupilláid, megnőnek orrlikaid, bizsereg a fejbőröd, talán még az ujjaid is remegnek.

És találkozol – mondjuk – a mousse-szal. Fehércsokoládéból készült. Habos. Könnyű. Csudálatosan örvénylő málnakrémmel legbelül. Charlotte- feliratú kis csokitáblácskával. Könnyekre fakadsz a gyönyörtől. Látod, ahogy a kemény villa elérzékenyül és szinte meghatódik, amint szeled az újabb falatot. Krúdy Szindbádja nagyot és szépen étkezett. Türelemmel és angyali nyugalommal. De pusztán csak azért, mert nem tudta, hogy a húsleves, a velő és miegymás után desszertként akár mousse is érkezhetett volna.

Mert ez a sütemény nem desszert. Nem lecsengés. Nem mellékszereplő. Ő ő. Lenni akar és lenni is tud valaki. Mert ő valaki és nem valami.

Aztán a néhány perces közös út végén elbúcsúztok egymástól. Megkaptátok, amit kértetek a másiktól. Nyugodtak vagytok és békések. Így változnak intelligensen az évek, az idők. Jóindulatúan legyintenél, mosolyognál mintegy búcsú gyanánt. De nem lehet ezt ilyen flegmán. Pesten nem így intézik. Hanem kapucsínóval. Meseszéppel. Mindig. Mindig van türelem, mindig van odafigyelés, hogy szemet és lelket is gyönyörködtesse.

Végül is ülsz a székeden. Legyőztek. Egy süteménnyel. Megsemmisültél és újjászülettél. Hallgatod a zenét. Talán dobol az ujjad, bár nem hiszem. Üveges tekinteted a tükör felületén ringatod. Még az is lehet, hogy hamarosan a számlát kéred és kimész az ajtón.

A pult másik oldaláról pedig csak mosolyognak rád. Egyszerű kis édesszájú vendégre. 

Ajánlott meglátogatni itt is: http://www.charlottecukraszda.hu/

szerintünk: (5/5)
szerintetek: (0/5)

Szólj hozzá!

Címkék: budapest csokoládé sütemény capuccino mousse charlotte cukrászda

A bejegyzés trackback címe:

https://budapestkave.blog.hu/api/trackback/id/tr32940633

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.