A Budapest KáVé

A Budapest Kávéhoz nem kell semmi különleges. Legyen benne egy-két olyan dolog, amely sokat sejtető, kifejező, kicsit édes, kicsit keserű. Legyen olyan mint az élet. Ennek mintájára született egy mindenbe belekapó blog. Azzal foglalkozunk, ami velünk szembe jön, legyen az étterem, koncert, film, párkapcsolati probléma, romlott paradicsom, jó könyv, rossz parfüm, hangverseny, szex, szerelem, étel, ital és az élet nagy kérdései. A két főszereplő nem más mint két szerző - egy leány és egy ifjú, illetve egy ifjú és egy leány (tetszés szerint) -, akik fiatal értelmiségi párt játszanak a fővárosban. Egyikük jogász, másikuk újságíró. Világot váltanak, keseregnek, szerelmesek, bosszúsak, vidámak, vágyakoznak és elégedettek. És nagyon szeretik megélni az életet.

Ha te is így vagy ezzel és láttál valami érdekeset, oszd meg velünk és a többiekkel:

budapestkv (kukac) gmail (pont) com

Lájkolj bennünket Fészbúkon!

Ezt csipegjük twitteren

Kávé mellé ezt olvassuk mostanság

Éppen pörkölődött kávészemek

Csipegess a kávészemek közül!

2010 (1) 50 (1) 56 osok tere (1) 60as évek (2) 70es évek (1) a38 (1) a38 hajó (1) abortusz (1) afrika (1) áfsz (1) ajándék (1) ájk (2) ákos (2) aláírásgyűjtés (1) alföldi róbert (3) alfred molina (1) alkormánybíróság (1) alkotmánybíróság (1) állami foglalkoztatási szolgálat (1) államvizsga (1) állás (3) állásinterjú (3) álláskeresés (4) amnesty international (1) andrássy (1) andreas dresen (1) anglia (1) anyaság (2) an education (1) apa (1) aréna plaza (1) autósiskola (1) autóvezetés (1) avantgárd (1) a nyilatkozat (1) a park (2) baba (2) balázs béla stúdió (1) bank (1) bbs (1) békéscsaba (1) bélgáz (1) belváros (2) belvárosi fesztivál (1) beszámoló (1) beteg (1) billy idol (1) biorobot (1) bkv (1) bkv bérlet (1) bkv jegy (1) blaha lujza tér (2) bliccelés (1) blog.hu (1) blues (1) bogi (1) boglárka (1) bölcsi (1) boldogság (1) boldog békeidők (1) bolt (1) botho strauss (2) briós kávézó (1) búcsú (1) budapest (19) budapest kávé (1) büntetés (1) bürokrácia (2) café frei (1) cafe jubilee (1) capuccino (1) carey mulligan (1) cervantes (1) cézanne (1) charlotte cukrászda (1) cigányok (1) cirkó gejzír mozi (1) corvintető (1) család (1) családon belüli erőszak (2) csányi sándor (1) csernus imre (2) csészényi kávézó (1) csokoládé (1) cukrászda (1) deák bill gyula (2) diktatúra (1) don quijote de la mancha (1) dreher (1) droid (1) dulcinea (1) dunai tamás (1) egyenjogúság (1) egyetem (1) egy lányról (1) ekf (2) életmód (1) életműkiállítás (1) ellenőr (1) előzés (1) elszabadulás (1) elte (1) elte btk (1) emésztés (1) emlékmű (1) erdély (1) erdélyi tímea (1) értelmiség (1) erzsébet tér (2) étkezés (1) étterem (2) ewan mcgregor (1) expresszionizmus (1) ezotéria (1) facebook (1) fagyhalál (1) fart (1) fejős éva (1) feldmár andrás (1) felkészítő tanfolyam (1) felszolgálás (1) feminizmus (1) festék (1) fesztivál (4) fidesz (4) film (6) fing (1) fizetés (1) fogyasztó (1) fogyasztói társadalom (1) főkert (1) forradalom (1) forralt bor (1) forró csokoládé (1) fotó (1) főváros (1) frei tamás (1) fröccs (1) függetlenség napja (1) gasztronómia (1) gazdaság (1) géniusz az alkimista (1) george clooney (1) gödör klub (1) gonosz (1) grecsó krisztián (1) guinness (1) gyász (1) gyászjelentés (1) gyed (1) gyerek (3) gyerekpóráz (1) gyerekvállalás (1) gyermek (1) gyes (1) halál (1) halász pálma (1) havazás (1) házasság (1) házikolbász (1) hellókarácsony (2) hiba (1) hit (1) hitel (1) (1) hóesés (1) hülye (1) hülyeség (1) huszárik zoltán (1) ic (1) ice t (1) impresszionizmus (1) intercity (1) interjú (6) irodai (1) iwiw (1) janklovics péter (1) jazz (2) jeff bridges (1) jobbik (1) jog (1) jogász (3) jogosítvány (1) kádár jános (1) kampány (1) kamra (1) karácsony (2) karácsonyi vásár (1) katona józsef színház (2) kávéház (4) kávézó (4) kecskebűvölők (1) kenyérlángos (1) kertész erzsébet (1) kevin spacey (1) kézműves magyar ízek vására (1) kiállítás (1) kicsi ország (1) kilencedik mennyország (1) kiscsillag (1) kispál és a borz (1) kispolgár (1) kiss tibi (1) kóbor jános (1) kolléganő (1) kollégium (1) koncert (2) könyv (2) kormány (3) kortárs irodalom (1) körút (1) kossuth rádió (1) kovács kati (1) kovásznai györgy (1) kritika (17) kukorelly endre (1) kultúra (1) lájkolom (1) lajkolom (1) lakat (1) lamborghini kávé (1) lángos (1) lászló zsolt (3) latte (1) lekvár (1) lélekgyógyászat (1) lélektárs (1) lelki wellness (1) lex sláger (1) lipótváros (1) liszt ferenc (1) liszt remix (1) live aid (1) lovasi andrás (1) ludwig múzeum (2) lukács laci (1) lumú (1) lux elvira (1) madártej (1) madöfakö (1) magánnyogdíjpénztár (1) magánnyugdíj (1) magánnyugdíjpénztár (1) magashegyi underground (2) magyar film (1) magyar nemzeti galéria (1) magyar rádió (1) magyar retró (1) magyar televízió (1) málta (1) mama (1) manyup (1) marketing (1) máv (2) méz (1) mezítlábas fellebbezés (1) millenáris (1) minisztérium (1) mousse (1) mozi (3) mozifilm (1) mr (1) mtv (1) műanyag motor (1) műcsarnok (1) működési engedély (1) munkanélküliség (1) munkaügyi központ (1) musical (1) művészettörténet (2) művészlélek (1) művész kávéház (1) nádas péter (1) nagy mari (1) nane (1) nemes andrás (1) nemzeti együttműködés nyilatkozata (1) nemzeti együttműködés rendszere (1) nemzeti hírközlési hatóság (1) nemzeti színház (3) nem tudhatom (1) neofm (1) népi kezdeményezés (1) nevelés (2) névváltoztatás (1) new wave (1) new york i love you (1) nick hornby (1) (1) nők lapja (1) nők lapja cafe (1) nőnap (1) nouvelle vague (1) novák előd (1) nyál (1) nyár (1) nyilatkozat (1) nyitva tartás (1) nyugati tér (1) nyugdíj (1) oktatás (1) oktató (1) omega (1) önkormányzat (1) onyf (1) orbán viktor (2) orosz dénes (1) orrspray (1) országgyűlési választások (1) ötödik kerület (1) padlógáz (1) pálfalusi zsolt (1) panel (1) pápa város (1) párizs (1) párkapcsolat (3) parkolás (1) pasi (1) pécs (2) pécsi tudományegyetem (1) performansz (1) peter sarsgaard (1) petijegy (1) petőfi rádió (1) pluto zenekar (1) poligamy (1) pörzse sándor (1) postpunk (1) pótdíj (1) pótjegy (1) pötty (1) pöttyek (1) pozsonyi út (1) premier (1) prodigy (2) pszichológia (2) pte (1) puhapöcs (1) puncs (1) quimby (1) rábai balázs (1) rácz zsuzsa (1) radnóti miklós (1) radó denise (1) red bull (1) regény (1) reggeli (1) reklám (1) rendszerváltás (1) retró (2) retro (1) retrospektív (1) rockwell klub (1) rocky (1) rogán antal (1) rózsaszín sajt (2) sanzon (1) schell judit (1) schiling árpád (1) sláger rádió (1) soma (2) soma mamagésa (2) soproni reklám (1) soproni sör (1) sör (1) stabilitás pénztárszövetség (1) stohl andrás (2) street art (1) sütemény (1) süveges gergő (1) szabadegyetem (1) szakvizsga (1) szalai annamária (1) szellentés (1) szerelem (3) szerelmesek fája (2) szeretlek new york (1) szex (1) szexuálpszichológia (1) sziget (1) sziget fesztivál (2) színdarab (1) színház (5) szirénének (1) szobor (1) szolgálati közlemény (1) szolnok (1) szolnoki szigligeti színház (1) szonya professzor (1) szülés (2) születés (1) szülők (2) tankcsapda (2) tanulás (1) tanulóvezető (1) táplálkozás (1) tarr béla (1) táskarádió eszpresszó (1) teáor (1) tél (2) tenki réka (1) terápia (1) teréz körút (1) terhesség (1) tersánszky józsi jenő (1) the qualitons (1) the rocket science (1) tilos rádió (1) tompos kátya (1) tordas (1) tóth barnabás (2) turkáló (1) twitter (1) ügyintézés (1) ügyvéd (2) ügyvédi iroda (1) ügyvédjelölt (1) újszülött (1) underground (1) uránia (2) út (1) uzsonna (1) választási műsor (1) választások (1) válság (4) vandálok (1) vásárlás (1) vass virág (1) vasút (1) villamos (1) vizsga (1) voks10 (1) volt (5) volt fesztivál (4) vörösmarty tér (1) wahorn andrás (1) zene (1) zsámbéki gábor (1) софья васильевна ковалевская (1) Címkefelhő

Egy nőnapi vajon…

2011.03.08. 20:36 weekthor

Lefelé zötykölődtem a hegyről a gyámoltalanul prüszkölő Ikarus-szal, közben figyeltem az út mentén elsuhanó villákat, illetve később odarondított kockára álmodott panelházakat. Feltűnt, hogy milyen sokan vannak – férfiak -, akik sietősen, kezükben virággal igyekeznek valahova. Látványosan sok férfi szorongatott a kezében valamilyen virágot. Aztán lepattantam a buszról és betértem a vásárcsarnokban lévő szupermarketbe, amelynek előterében egy virágbolt is található. Az egyébként  némaságtól pangó kis bódénál most tekintélyes sor állt. Ó, hát persze! Hiszen nőnap van!

Türelmetlenül toporogva álltak a férfiak, nézték, hogy mit lehet megvenni, próbálták kiszemelni az alkalomhoz tökéletes színű, szagú, állagú növényt. A sok virágért siető embert látva az jutott eszembe, hogy mi lenne vajon akkor, ha mondjuk hirtelen megállítanánk az időt egy kicsit, mint tette azt Tim Burton A nagy hal című filmben, és csak úgy mókából, visszapörgetnénk az idő kerekét, mondjuk egy nappal. Aztán pedig hagynánk tovább az életet, hadd folyjék a saját medrében.

Vajon hány férfi lenne, aki rápillantva Iphone-jára, számítógépe dátumkijelzőjére, vagy a köztéri órára hirtelen megdöbbenne, hogy húha, basszus, hiszen ma nem is nyolcadika, hanem csak hetedike van. A kutyafáját, ezt elnéztem. Na akkor most mi legyen? Vajon hányan gondolnák úgy, hogy akkor inkább mégsem mennek a virágüzletbe, inkább majd holnap és vajon hányan gondolnának arra, hogyha már úgyis megvette a virágot, most már pedig ki kell találnia valamit.

Vagyis hányan illetődnének meg attól a helyzettől, hogy látszólag ok nélkül vásároltak virágot a számukra kedves nőnek?  Hiszen nincsen alkalom, ilyen szempontból tehát a virág lényegében fölösleges. Vajon mit tennének?

Vajon átfutna gondolataik között, hogy miért ne lehetne ezúttal hosszabb a nőnap, mondjuk két napos, netán gondolnának-e arra, hogy kell-e egyáltalán alkalom ahhoz, hogy ünnepeljék a nőket? Vajon hányuknak jut eszébe hivatalosan megjelölt dátum nélkül, ha nem is feltétlenül egy szál virággal, akár egyéb aprósággal kifejezni élete párjának, hogy márpedig ő egy nő, ráadásul egy igen fontos nő? Vajon hányan gondolják úgy, hogy a virág mellé meglepetésként a ma esti Bajnokok Ligája meccset talán inkább mégsem nézik meg? És vajon hány helyen számít az meglepetésnek, hogy kibírnak egy estét egy tévéműsor nélkül?

Vajon a virágért szaladó férfiak közül hányan emlékeznek még arra, amikor udvaroltak szívük választottjának? És vajon hány férfi gondol arra, hogy talán még most is jól esne annak a teremtésnek az elején oly bő lére eresztett meleg és puha gondoskodás, becéző szóvirág? Vajon hányan tekintenek még nőként a párjukra?

És vajon hány nő érzi jól magát a bőrében? Vajon hány nő virul ki a tavasz közeledtével itt, Magyarországon?

Vajon valóban jogos kérdések ezek, vagy csak alaptalan foszlányok?

Nos, mi lesz vajon?

3 komment · 1 trackback

Címkék: nőnap

A bejegyzés trackback címe:

https://budapestkave.blog.hu/api/trackback/id/tr912722931

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Rózsa 2011.03.09. 13:27:41

Köztünk ez valahogy nem múlt el. Hosszú évek alatt sem. Nem tartunk nőnapot, nem kötődik - hangsúlyosan nem - alkalmakhoz, hanem teljesen ötletszerű. Amikor egyszer csak eszembe jut, meglepem egy virággal.Szinte mindig, kivétel nélkül úgy, hogy ne legy...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szexofon · http://szexofon.blog.hu 2011.03.09. 13:26:15

Minden nap udvarolok neki és virágot soha, de soha nem alkalomra szoktam venni, hanem spontán és kiszámíthatalan esetekben. Erre ügyelek!
Most volt 10 éve, hogy megismerkedtünk...

mezítlábasfellebbezés 2011.04.04. 21:23:50

@Szexofon: lehet, hogy ezért vagytok még 10 év után is együtt???
(bocsánat a késői reagálásért... :S)

Szexofon · http://szexofon.blog.hu 2011.04.05. 09:07:16

@mezítlábasfellebbezés: Azt nem hiszem :-)
Inkább azt, hogy mindkettő (virágozás és együttlevés is :-D) ugyanarról a tőről fakad...