A Budapest KáVé

A Budapest Kávéhoz nem kell semmi különleges. Legyen benne egy-két olyan dolog, amely sokat sejtető, kifejező, kicsit édes, kicsit keserű. Legyen olyan mint az élet. Ennek mintájára született egy mindenbe belekapó blog. Azzal foglalkozunk, ami velünk szembe jön, legyen az étterem, koncert, film, párkapcsolati probléma, romlott paradicsom, jó könyv, rossz parfüm, hangverseny, szex, szerelem, étel, ital és az élet nagy kérdései. A két főszereplő nem más mint két szerző - egy leány és egy ifjú, illetve egy ifjú és egy leány (tetszés szerint) -, akik fiatal értelmiségi párt játszanak a fővárosban. Egyikük jogász, másikuk újságíró. Világot váltanak, keseregnek, szerelmesek, bosszúsak, vidámak, vágyakoznak és elégedettek. És nagyon szeretik megélni az életet.

Ha te is így vagy ezzel és láttál valami érdekeset, oszd meg velünk és a többiekkel:

budapestkv (kukac) gmail (pont) com

Lájkolj bennünket Fészbúkon!

Ezt csipegjük twitteren

Kávé mellé ezt olvassuk mostanság

Éppen pörkölődött kávészemek

Csipegess a kávészemek közül!

2010 (1) 50 (1) 56 osok tere (1) 60as évek (2) 70es évek (1) a38 (1) a38 hajó (1) abortusz (1) afrika (1) áfsz (1) ajándék (1) ájk (2) ákos (2) aláírásgyűjtés (1) alföldi róbert (3) alfred molina (1) alkormánybíróság (1) alkotmánybíróság (1) állami foglalkoztatási szolgálat (1) államvizsga (1) állás (3) állásinterjú (3) álláskeresés (4) amnesty international (1) andrássy (1) andreas dresen (1) anglia (1) anyaság (2) an education (1) apa (1) aréna plaza (1) autósiskola (1) autóvezetés (1) avantgárd (1) a nyilatkozat (1) a park (2) baba (2) balázs béla stúdió (1) bank (1) bbs (1) békéscsaba (1) bélgáz (1) belváros (2) belvárosi fesztivál (1) beszámoló (1) beteg (1) billy idol (1) biorobot (1) bkv (1) bkv bérlet (1) bkv jegy (1) blaha lujza tér (2) bliccelés (1) blog.hu (1) blues (1) bogi (1) boglárka (1) bölcsi (1) boldogság (1) boldog békeidők (1) bolt (1) botho strauss (2) briós kávézó (1) búcsú (1) budapest (19) budapest kávé (1) büntetés (1) bürokrácia (2) café frei (1) cafe jubilee (1) capuccino (1) carey mulligan (1) cervantes (1) cézanne (1) charlotte cukrászda (1) cigányok (1) cirkó gejzír mozi (1) corvintető (1) család (1) családon belüli erőszak (2) csányi sándor (1) csernus imre (2) csészényi kávézó (1) csokoládé (1) cukrászda (1) deák bill gyula (2) diktatúra (1) don quijote de la mancha (1) dreher (1) droid (1) dulcinea (1) dunai tamás (1) egyenjogúság (1) egyetem (1) egy lányról (1) ekf (2) életmód (1) életműkiállítás (1) ellenőr (1) előzés (1) elszabadulás (1) elte (1) elte btk (1) emésztés (1) emlékmű (1) erdély (1) erdélyi tímea (1) értelmiség (1) erzsébet tér (2) étkezés (1) étterem (2) ewan mcgregor (1) expresszionizmus (1) ezotéria (1) facebook (1) fagyhalál (1) fart (1) fejős éva (1) feldmár andrás (1) felkészítő tanfolyam (1) felszolgálás (1) feminizmus (1) festék (1) fesztivál (4) fidesz (4) film (6) fing (1) fizetés (1) fogyasztó (1) fogyasztói társadalom (1) főkert (1) forradalom (1) forralt bor (1) forró csokoládé (1) fotó (1) főváros (1) frei tamás (1) fröccs (1) függetlenség napja (1) gasztronómia (1) gazdaság (1) géniusz az alkimista (1) george clooney (1) gödör klub (1) gonosz (1) grecsó krisztián (1) guinness (1) gyász (1) gyászjelentés (1) gyed (1) gyerek (3) gyerekpóráz (1) gyerekvállalás (1) gyermek (1) gyes (1) halál (1) halász pálma (1) havazás (1) házasság (1) házikolbász (1) hellókarácsony (2) hiba (1) hit (1) hitel (1) (1) hóesés (1) hülye (1) hülyeség (1) huszárik zoltán (1) ic (1) ice t (1) impresszionizmus (1) intercity (1) interjú (6) irodai (1) iwiw (1) janklovics péter (1) jazz (2) jeff bridges (1) jobbik (1) jog (1) jogász (3) jogosítvány (1) kádár jános (1) kampány (1) kamra (1) karácsony (2) karácsonyi vásár (1) katona józsef színház (2) kávéház (4) kávézó (4) kecskebűvölők (1) kenyérlángos (1) kertész erzsébet (1) kevin spacey (1) kézműves magyar ízek vására (1) kiállítás (1) kicsi ország (1) kilencedik mennyország (1) kiscsillag (1) kispál és a borz (1) kispolgár (1) kiss tibi (1) kóbor jános (1) kolléganő (1) kollégium (1) koncert (2) könyv (2) kormány (3) kortárs irodalom (1) körút (1) kossuth rádió (1) kovács kati (1) kovásznai györgy (1) kritika (17) kukorelly endre (1) kultúra (1) lájkolom (1) lajkolom (1) lakat (1) lamborghini kávé (1) lángos (1) lászló zsolt (3) latte (1) lekvár (1) lélekgyógyászat (1) lélektárs (1) lelki wellness (1) lex sláger (1) lipótváros (1) liszt ferenc (1) liszt remix (1) live aid (1) lovasi andrás (1) ludwig múzeum (2) lukács laci (1) lumú (1) lux elvira (1) madártej (1) madöfakö (1) magánnyogdíjpénztár (1) magánnyugdíj (1) magánnyugdíjpénztár (1) magashegyi underground (2) magyar film (1) magyar nemzeti galéria (1) magyar rádió (1) magyar retró (1) magyar televízió (1) málta (1) mama (1) manyup (1) marketing (1) máv (2) méz (1) mezítlábas fellebbezés (1) millenáris (1) minisztérium (1) mousse (1) mozi (3) mozifilm (1) mr (1) mtv (1) műanyag motor (1) műcsarnok (1) működési engedély (1) munkanélküliség (1) munkaügyi központ (1) musical (1) művészettörténet (2) művészlélek (1) művész kávéház (1) nádas péter (1) nagy mari (1) nane (1) nemes andrás (1) nemzeti együttműködés nyilatkozata (1) nemzeti együttműködés rendszere (1) nemzeti hírközlési hatóság (1) nemzeti színház (3) nem tudhatom (1) neofm (1) népi kezdeményezés (1) nevelés (2) névváltoztatás (1) new wave (1) new york i love you (1) nick hornby (1) (1) nők lapja (1) nők lapja cafe (1) nőnap (1) nouvelle vague (1) novák előd (1) nyál (1) nyár (1) nyilatkozat (1) nyitva tartás (1) nyugati tér (1) nyugdíj (1) oktatás (1) oktató (1) omega (1) önkormányzat (1) onyf (1) orbán viktor (2) orosz dénes (1) orrspray (1) országgyűlési választások (1) ötödik kerület (1) padlógáz (1) pálfalusi zsolt (1) panel (1) pápa város (1) párizs (1) párkapcsolat (3) parkolás (1) pasi (1) pécs (2) pécsi tudományegyetem (1) performansz (1) peter sarsgaard (1) petijegy (1) petőfi rádió (1) pluto zenekar (1) poligamy (1) pörzse sándor (1) postpunk (1) pótdíj (1) pótjegy (1) pötty (1) pöttyek (1) pozsonyi út (1) premier (1) prodigy (2) pszichológia (2) pte (1) puhapöcs (1) puncs (1) quimby (1) rábai balázs (1) rácz zsuzsa (1) radnóti miklós (1) radó denise (1) red bull (1) regény (1) reggeli (1) reklám (1) rendszerváltás (1) retró (2) retro (1) retrospektív (1) rockwell klub (1) rocky (1) rogán antal (1) rózsaszín sajt (2) sanzon (1) schell judit (1) schiling árpád (1) sláger rádió (1) soma (2) soma mamagésa (2) soproni reklám (1) soproni sör (1) sör (1) stabilitás pénztárszövetség (1) stohl andrás (2) street art (1) sütemény (1) süveges gergő (1) szabadegyetem (1) szakvizsga (1) szalai annamária (1) szellentés (1) szerelem (3) szerelmesek fája (2) szeretlek new york (1) szex (1) szexuálpszichológia (1) sziget (1) sziget fesztivál (2) színdarab (1) színház (5) szirénének (1) szobor (1) szolgálati közlemény (1) szolnok (1) szolnoki szigligeti színház (1) szonya professzor (1) szülés (2) születés (1) szülők (2) tankcsapda (2) tanulás (1) tanulóvezető (1) táplálkozás (1) tarr béla (1) táskarádió eszpresszó (1) teáor (1) tél (2) tenki réka (1) terápia (1) teréz körút (1) terhesség (1) tersánszky józsi jenő (1) the qualitons (1) the rocket science (1) tilos rádió (1) tompos kátya (1) tordas (1) tóth barnabás (2) turkáló (1) twitter (1) ügyintézés (1) ügyvéd (2) ügyvédi iroda (1) ügyvédjelölt (1) újszülött (1) underground (1) uránia (2) út (1) uzsonna (1) választási műsor (1) választások (1) válság (4) vandálok (1) vásárlás (1) vass virág (1) vasút (1) villamos (1) vizsga (1) voks10 (1) volt (5) volt fesztivál (4) vörösmarty tér (1) wahorn andrás (1) zene (1) zsámbéki gábor (1) софья васильевна ковалевская (1) Címkefelhő

NER in practice

2011.01.26. 08:00 mezítlábasfellebbezés

Mosolyogva, jókedvűen egy szép napon, zeneszó és meleg tea mellett... kiírtam magam a nyugdíjrendszerből. Az indokaim, politikai beállítottságom és egyebek kihagyásával hadd mutassam be, amint a számomra csak törikönyvben létező "Kádári összekacsintást" a gyakorlatban is feléledezni véltem.

A fészbúkon meghirdetett piknik napjára időzítettem direkt, gondoltam milyen jó lesz személyesen teljesen ismeretlen emberekkel hasonló gondolatokról beszélgetni. És tényleg! Megérkezésem után pont az egyik szervezővel sikerült szóba elegyednem, és nagy kedvencem, a The Qualitons - One man song-ját pörgették épp a lemezjátszókon, úgyhogy vidáman indult a reggel. Pár mondat után belibbentem az ONYF-be, hogy megtegyem, amit megkövetel a haza és megdöbbentem: a pultnál meg sem kérdezték, mit szeretnék, máris kaptam a "maradós-sorszámot". Az ügyféltérben nagyon sok fiatal várakozott még dosszié nélkül, egymáshoz képesti idegenként is sütött rólu(n)k az együvé tartozás ezek szerint. A sorszámok pörögtek, fennakadás nem volt.

Én egy velem kábé egykorú lányhoz kerültem, akinek színes indiai sál volt a nyakában és az ügyintézői fakkja is ilyen jelekkel meg modern táncmozdulatokat ábrázoló képekkel volt teleplakátolva. Mivel egyértelmű volt, hogy miért megyek, elkérte a kártyáimat, megkérdezte a manyupom nevét és már jött is a nyilatkozat három példányban. A megdöbbenés-sorozatom innen folytatódott.

Megkérdeztem ugyanis, beleírhatok-e. Visszakérdezett, hogy mégis mit szeretnék. Erre elmagyaráztam, hogy ez az egész miért nem tetszik és hangsúlyozva, hogy nem konkrétan ellene vagy a hivatal ellen szólok, akik csak végzik azt, amit föntről parancsolnak nekik - de szeretném beleírni, hogy én fenntartanám a nyugdíjjogosultságomat 2011.11.30. után is, bármi történjen a jövőben. Erre mondta, hogy a Stabilitás nyilatkozata pl. erre jó. Mivel azonban én csak azt ismertem, amelynek a "kényszer hatására megyek át államba" volt a fő témája, kértem inkább egy lapot, hogy majd én megírom. Erre szólt az osztályvezetőnek, hogy mire készülök, aki odajött, bemutatkozott és javasolta, hogy ne írjak most kézzel, ő kinyomtatja nekem a Stabilitás másik nyilatkozatát, amely pontosan arról szól, amit én szeretnék. És már jött is a nyomtatóból...

Kitöltés után az átvétellel akadt egy kis fennakadás, ugyanis nem igazolhatják az átvételt ezen a stabilitásos nyilatkozaton, csak rávezetik a sajátjukra, hogy egyébként én leadtam egy mellékletet. Ez nekem persze hogy nem tetszett, így kérdeztem, hogy mégis mi módon tudom én azt igazolni, hogy konkrétan ezt a nyilatkozatot (amelyet azóta kitöltve és fénymásolatként már a kezemben tartottam) adtam le. Erre mondta már egy másik ügyintéző, hogy semmi gond, jegyzőkönyvezzünk. Lelki szemeim előtt már felrémlett egy nagy-nagy fejléces fűzött kötet, amelyben rublikákat kell kitölteni két egyenruhás biztiőr társaságában és mondtam, hogy én igazán nem akarom húzni az idejüket meg itt kötni az ebet a karóhoz, de remélem, megérti, hogy ez nekem fontos és a jelen döntési helyzetben minden biztosítékot szeretnék megragadni. Persze, mondta hogyne, semmi baj, nem én vagyok ennél az ablaknál az első ezzel az igénnyel... És mire ezt a párbeszédet befejeztük, már előttem is volt egyetlen lap "jegyzőkönyv" fejléccel. Szépen kitöltöttem az adataimmal meg az ügy rövid leírásával. Árvételkor az ügyintéző csak annyit fűzött hozzá, hogy "így már le tudja igazolni az átvételt..."

Üzenet az agynak: szakvizsgára meg kell már tanulnom a Ket.-et végre :)

Kábé 20perc volt az egész, majd kimentem és ittam egy meleg teát. Hallgattam még egy kis zenét az ott ácsorgókkal, majd visszaindultam dolgozni... Meg kell hagyjam, ennyire segítőkész ügyintézéssel, ügyfélbarát hozzáállással nem találkoztam még sosem! Pedig volt dolgom már mindenféle hivatallal. Kíváncsian várom, mikor hirdetik meg az "Írd ki magad az adórendszerből"-programot! Elsőnek megyek be nyitáskor az APEH-ba!!!

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: nyugdíj nyilatkozat magánnyugdíjpénztár magánnyugdíj onyf manyup stabilitás pénztárszövetség

A bejegyzés trackback címe:

https://budapestkave.blog.hu/api/trackback/id/tr392613171

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Polgár Teréz Eszter - HOGY VAGY? 2011.01.26. 13:57:35

Amerikai diákjaim, akiknek magyar nyelvet tanítok, legyenek bár fáradtak, éhesek, betegek, csakis jól, nagyon jól, remekül vannak, ha hogylétükről érdeklődöm. Újra és újra megbeszéljük ugyan, hogy nálunk a „Hogy vagy?” nem annak a barátságo...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.