Nemrég hívta fel a figyelmemet szerzőtársam egy viszonylag friss esetre. Az úgynevezett „törvényhozási dömping” egy igen elenyésző, már-már protokolláris eleméről van szó: konkrétan arról, hogyan lesz a törvénysértésből törvény. Én pedig még mindig tudok ilyet: meglepődtem…
Először a HVG foglalkozott a kérdéssel, ma pedig a Vastagbőr. A történetet többé-kevésbé mindannyian ismerjük: az egykori Sláger Rádió jogerősen is pert nyert az ORTT ellen, így tehát a jogellenesen megkötött szerződést fel kellene bontani a Neo FM-mel. Illetőleg csak kellett volna, hiszen honatyáink néhány napja megszavaztak egy mindössze négyszavas módosítást, amelynek köszönhetően mégsincs szó jogellenes tettekről. Ma már azt mondhatjuk, hogy a Neo FM valóban és törvényesen, az előírt szabályok betartásával nyerte meg a frenkvenciapályázatot. A többi pedig már történelem…
A rádiók helyzete önmagában még nem kavarna különösebb vihart a lelkemben, ami igazán aggaszt az, amit látok magam körül. Ami történik.
Barátaim, ismerőseim a fültanúi annak, hogy néhány hónappal ezelőtt valóban volt bennem némi jóízű várakozás, valóban csillogott bennem a remény szikrája, hogy a jelenlegi választások alkalmával tényleg láthatok majd valami változást. Nem tudok épeszű magyarázatot adni a miértre, én már csak ilyen pozitív, sokszor inkább naiv személyiség vagyok. Azt gondoltam, hogy a Fidesz, élén Orbán Viktorral, megrészegülve a kétharmadtól, mire sem vágyna jobban, mint hogy besétáljon a halhatatlanok közé, megragadja országunk hajójának régóta ide-oda csapongó kormányát és irdatlan izzadság, fáradtság, kín és küzdelem árán valamelyest egyenesbe hozzák azt.
S most azt kell mondanom, így huszonévesen, tulajdonképpeni karrierem, nagybetűs jövőm kapujában, hogy átfutott rajtam a meglepettség.
Ugyan mit is vártam – tehetnénk fel a kérdést. Hiszen magyar politikusokról van szó, ugyan mi változott volna az elmúlt néhány évben, ugyan miért múlt volna el sok-sok beidegződés, torz rendszerből magunkkal hurcolt megannyi visszásság. Kérdezhetném úgy is, hogy miért pont ők lennének azok, akik majd másként tesznek, mint az előttük lévők? Miért pont ők lennének azok, akik méltányosságot, alázatot gyakorolnak?
Legközelebbi ismerőseim közül nagyon sokan mondogatták, hogy tök hülye naiv idióta vagyok, ugyan felejtsem már el, hogy a Fidesz majd itt megváltja a világot! Miután a rendszerváltás egykori fenegyerekei ismét kormányra kerültek, említett ismerőseimnek nem kellett sokat várniuk arra, hogy elkezdjék előre megkomponált szövegüket „na ugye?”, „megmondtuk?”, „mégis mit vártál?”. Én pedig rendre nyugalomra intettem őket, csitítottam kit jobban, kit kevésbé: gyerekek még csak néhány hét telt el, adjatok még egy kis időt, figyeljétek meg, hogy lesz ez jobb is.
Most viszont?
Most viszont én állok itt egyedül és várom a biztató szavakat. Valaki mondja azt nekem, hogy nincs baj azzal, hogy Schmitt Pál köztársasági elnökké jelölésével a demokrácia egyik jelképes pozíciója veszíti el végleg súlyát. Valaki mondja azt nekem, hogy nincs baj azzal, hogy egy olyan ember lesz alkotmánybíró, akinek egyébként nincs alkotmányjogi tapasztalata, aki egyébként nem alkotmányjogász. Valaki mondja azt nekem, hogy nincs baj azzal, hogy fedezet nélkül maradhat az ország, zuhan a forint miután az IMF-fel megszakadnak a tárgyalások. Valaki mondja azt nekem, hogy nincs baj azzal, hogy ugyancsak zuhan a forint, miután egyik vezetőnk - pillanatra megfeledkezve az érzékeny, ám azonnal lépő befektetőkről - államcsődöt emleget. Valaki mondja azt nekem, hogy nincs baj azzal, hogy a Nemzeti Bank illetve a monetáris politika függetlenségének egyik jelképét próbálják maguk alá gyűrni.
Valaki mondja azt nekem, hogy nincs baj azzal, hogy álláskeresőként továbbra is félnem kell attól, hogy jelen véleményem miatt hátrányos megkülönböztetésben részesülök.
Még egyszer hangsúlyozom: tisztában vagyok azzal, hogy ilyen és ehhez hasonló dolgok folyamatosan történtek és történnek Magyarországon. De most az egyszer életemben, bíztam abban, hogy talán lehet másként, valami változni fog.
Bízom én még mindig, de azért most már elismerem, hogy jól esne néhány támogató szó.
Bevallom továbbá, hogy én szeretem ezt az országot, szeretem Magyarországot, éppen ezért igyekszem elfogadni természetét, jellemét, igyekszem felülemelkedni önmagamon de…
…de néha kurva nehéz.
