A Budapest KáVé

A Budapest Kávéhoz nem kell semmi különleges. Legyen benne egy-két olyan dolog, amely sokat sejtető, kifejező, kicsit édes, kicsit keserű. Legyen olyan mint az élet. Ennek mintájára született egy mindenbe belekapó blog. Azzal foglalkozunk, ami velünk szembe jön, legyen az étterem, koncert, film, párkapcsolati probléma, romlott paradicsom, jó könyv, rossz parfüm, hangverseny, szex, szerelem, étel, ital és az élet nagy kérdései. A két főszereplő nem más mint két szerző - egy leány és egy ifjú, illetve egy ifjú és egy leány (tetszés szerint) -, akik fiatal értelmiségi párt játszanak a fővárosban. Egyikük jogász, másikuk újságíró. Világot váltanak, keseregnek, szerelmesek, bosszúsak, vidámak, vágyakoznak és elégedettek. És nagyon szeretik megélni az életet.

Ha te is így vagy ezzel és láttál valami érdekeset, oszd meg velünk és a többiekkel:

budapestkv (kukac) gmail (pont) com

Lájkolj bennünket Fészbúkon!

Ezt csipegjük twitteren

Kávé mellé ezt olvassuk mostanság

Éppen pörkölődött kávészemek

Csipegess a kávészemek közül!

2010 (1) 50 (1) 56 osok tere (1) 60as évek (2) 70es évek (1) a38 (1) a38 hajó (1) abortusz (1) afrika (1) áfsz (1) ajándék (1) ájk (2) ákos (2) aláírásgyűjtés (1) alföldi róbert (3) alfred molina (1) alkormánybíróság (1) alkotmánybíróság (1) állami foglalkoztatási szolgálat (1) államvizsga (1) állás (3) állásinterjú (3) álláskeresés (4) amnesty international (1) andrássy (1) andreas dresen (1) anglia (1) anyaság (2) an education (1) apa (1) aréna plaza (1) autósiskola (1) autóvezetés (1) avantgárd (1) a nyilatkozat (1) a park (2) baba (2) balázs béla stúdió (1) bank (1) bbs (1) békéscsaba (1) bélgáz (1) belváros (2) belvárosi fesztivál (1) beszámoló (1) beteg (1) billy idol (1) biorobot (1) bkv (1) bkv bérlet (1) bkv jegy (1) blaha lujza tér (2) bliccelés (1) blog.hu (1) blues (1) bogi (1) boglárka (1) bölcsi (1) boldogság (1) boldog békeidők (1) bolt (1) botho strauss (2) briós kávézó (1) búcsú (1) budapest (19) budapest kávé (1) büntetés (1) bürokrácia (2) café frei (1) cafe jubilee (1) capuccino (1) carey mulligan (1) cervantes (1) cézanne (1) charlotte cukrászda (1) cigányok (1) cirkó gejzír mozi (1) corvintető (1) család (1) családon belüli erőszak (2) csányi sándor (1) csernus imre (2) csészényi kávézó (1) csokoládé (1) cukrászda (1) deák bill gyula (2) diktatúra (1) don quijote de la mancha (1) dreher (1) droid (1) dulcinea (1) dunai tamás (1) egyenjogúság (1) egyetem (1) egy lányról (1) ekf (2) életmód (1) életműkiállítás (1) ellenőr (1) előzés (1) elszabadulás (1) elte (1) elte btk (1) emésztés (1) emlékmű (1) erdély (1) erdélyi tímea (1) értelmiség (1) erzsébet tér (2) étkezés (1) étterem (2) ewan mcgregor (1) expresszionizmus (1) ezotéria (1) facebook (1) fagyhalál (1) fart (1) fejős éva (1) feldmár andrás (1) felkészítő tanfolyam (1) felszolgálás (1) feminizmus (1) festék (1) fesztivál (4) fidesz (4) film (6) fing (1) fizetés (1) fogyasztó (1) fogyasztói társadalom (1) főkert (1) forradalom (1) forralt bor (1) forró csokoládé (1) fotó (1) főváros (1) frei tamás (1) fröccs (1) függetlenség napja (1) gasztronómia (1) gazdaság (1) géniusz az alkimista (1) george clooney (1) gödör klub (1) gonosz (1) grecsó krisztián (1) guinness (1) gyász (1) gyászjelentés (1) gyed (1) gyerek (3) gyerekpóráz (1) gyerekvállalás (1) gyermek (1) gyes (1) halál (1) halász pálma (1) havazás (1) házasság (1) házikolbász (1) hellókarácsony (2) hiba (1) hit (1) hitel (1) (1) hóesés (1) hülye (1) hülyeség (1) huszárik zoltán (1) ic (1) ice t (1) impresszionizmus (1) intercity (1) interjú (6) irodai (1) iwiw (1) janklovics péter (1) jazz (2) jeff bridges (1) jobbik (1) jog (1) jogász (3) jogosítvány (1) kádár jános (1) kampány (1) kamra (1) karácsony (2) karácsonyi vásár (1) katona józsef színház (2) kávéház (4) kávézó (4) kecskebűvölők (1) kenyérlángos (1) kertész erzsébet (1) kevin spacey (1) kézműves magyar ízek vására (1) kiállítás (1) kicsi ország (1) kilencedik mennyország (1) kiscsillag (1) kispál és a borz (1) kispolgár (1) kiss tibi (1) kóbor jános (1) kolléganő (1) kollégium (1) koncert (2) könyv (2) kormány (3) kortárs irodalom (1) körút (1) kossuth rádió (1) kovács kati (1) kovásznai györgy (1) kritika (17) kukorelly endre (1) kultúra (1) lajkolom (1) lájkolom (1) lakat (1) lamborghini kávé (1) lángos (1) lászló zsolt (3) latte (1) lekvár (1) lélekgyógyászat (1) lélektárs (1) lelki wellness (1) lex sláger (1) lipótváros (1) liszt ferenc (1) liszt remix (1) live aid (1) lovasi andrás (1) ludwig múzeum (2) lukács laci (1) lumú (1) lux elvira (1) madártej (1) madöfakö (1) magánnyogdíjpénztár (1) magánnyugdíj (1) magánnyugdíjpénztár (1) magashegyi underground (2) magyar film (1) magyar nemzeti galéria (1) magyar rádió (1) magyar retró (1) magyar televízió (1) málta (1) mama (1) manyup (1) marketing (1) máv (2) méz (1) mezítlábas fellebbezés (1) millenáris (1) minisztérium (1) mousse (1) mozi (3) mozifilm (1) mr (1) mtv (1) műanyag motor (1) műcsarnok (1) működési engedély (1) munkanélküliség (1) munkaügyi központ (1) musical (1) művészettörténet (2) művészlélek (1) művész kávéház (1) nádas péter (1) nagy mari (1) nane (1) nemes andrás (1) nemzeti együttműködés nyilatkozata (1) nemzeti együttműködés rendszere (1) nemzeti hírközlési hatóság (1) nemzeti színház (3) nem tudhatom (1) neofm (1) népi kezdeményezés (1) nevelés (2) névváltoztatás (1) new wave (1) new york i love you (1) nick hornby (1) (1) nők lapja (1) nők lapja cafe (1) nőnap (1) nouvelle vague (1) novák előd (1) nyál (1) nyár (1) nyilatkozat (1) nyitva tartás (1) nyugati tér (1) nyugdíj (1) oktatás (1) oktató (1) omega (1) önkormányzat (1) onyf (1) orbán viktor (2) orosz dénes (1) orrspray (1) országgyűlési választások (1) ötödik kerület (1) padlógáz (1) pálfalusi zsolt (1) panel (1) pápa város (1) párizs (1) párkapcsolat (3) parkolás (1) pasi (1) pécs (2) pécsi tudományegyetem (1) performansz (1) peter sarsgaard (1) petijegy (1) petőfi rádió (1) pluto zenekar (1) poligamy (1) pörzse sándor (1) postpunk (1) pótdíj (1) pótjegy (1) pötty (1) pöttyek (1) pozsonyi út (1) premier (1) prodigy (2) pszichológia (2) pte (1) puhapöcs (1) puncs (1) quimby (1) rábai balázs (1) rácz zsuzsa (1) radnóti miklós (1) radó denise (1) red bull (1) regény (1) reggeli (1) reklám (1) rendszerváltás (1) retro (1) retró (2) retrospektív (1) rockwell klub (1) rocky (1) rogán antal (1) rózsaszín sajt (2) sanzon (1) schell judit (1) schiling árpád (1) sláger rádió (1) soma (2) soma mamagésa (2) soproni reklám (1) soproni sör (1) sör (1) stabilitás pénztárszövetség (1) stohl andrás (2) street art (1) sütemény (1) süveges gergő (1) szabadegyetem (1) szakvizsga (1) szalai annamária (1) szellentés (1) szerelem (3) szerelmesek fája (2) szeretlek new york (1) szex (1) szexuálpszichológia (1) sziget (1) sziget fesztivál (2) színdarab (1) színház (5) szirénének (1) szobor (1) szolgálati közlemény (1) szolnok (1) szolnoki szigligeti színház (1) szonya professzor (1) szülés (2) születés (1) szülők (2) tankcsapda (2) tanulás (1) tanulóvezető (1) táplálkozás (1) tarr béla (1) táskarádió eszpresszó (1) teáor (1) tél (2) tenki réka (1) terápia (1) teréz körút (1) terhesség (1) tersánszky józsi jenő (1) the qualitons (1) the rocket science (1) tilos rádió (1) tompos kátya (1) tordas (1) tóth barnabás (2) turkáló (1) twitter (1) ügyintézés (1) ügyvéd (2) ügyvédi iroda (1) ügyvédjelölt (1) újszülött (1) underground (1) uránia (2) út (1) uzsonna (1) választási műsor (1) választások (1) válság (4) vandálok (1) vásárlás (1) vass virág (1) vasút (1) villamos (1) vizsga (1) voks10 (1) volt (5) volt fesztivál (4) vörösmarty tér (1) wahorn andrás (1) zene (1) zsámbéki gábor (1) софья васильевна ковалевская (1) Címkefelhő

Tippek a BKV racionalizálására

2010.07.27. 10:02 mezítlábasfellebbezés

Mostanában nagyon divatos lett mindent jobban tudni, erről én sem szeretnék lemaradni. Ebben a városban leginkább az utasok értenek a tömegközlekedéshez, és mivel szerénységem is ilyen hozzáértő, több napig tartó ön-ötletelésemet szeretném veletek megosztani. Természetesen a kommentekben további javaslatokat várok!

1. Nem értem, hogy azoknak a szerencséseknek, akik ki sem mozdulnak az ötödik kerületből, miért kell pl. ugyanannyit fizetniük, mint azoknak, akik Rákosakárhonnan mennek Budafokra. Mindamellett, hogy én is szeretnék a fenti szerencsések közé tartozni (:D), azt találtam ki, hogy a már több javaslatban is olvasható zónásítást a körütakhoz kellene igazítani. A felszíni közlekedést én eszerint osztanám be.

Első zóna Nagykörúton belül, második a Nagykörút-HungáriaKönyvesKálmán-ésatöbbi körútig, onnan pedig sugárszerűen osztanám föl kifelé irányban a területet. Budán a körutak helyett értelemszerűen első a Vár, második meg a Sasadi, Istenhegyi, Szépvölgyi és Bécsi utakat kötné össze valami vonallal valahol. A körúti villamosok még beletartoznának a saját (egyes-kettes) zónáikba. A második zóna természetesen tartalmazná az első zónában való közlekedést is, és tetszőlegesen választható lenne a harmadiktól ikszedikig tartó zónák bármelyike némi felárért.

Akit érdekel, járjon utána: Szolnokon évek óta létezik, az ún. "vonalcsoportos" bérlet, amelyet városrészekre bontva árulnak. Link. A lényege ugyanez.

2. A földalatti közlekedésre kártyás rendszert vezetnék be. Egy csipkártyára, mágnesszalagra, vonalkódra lehetne forintokat töltögetni, tehát nem csak egyszerre mondjuk 6ezret, hanem kevesebbet is, mint a bankokban. Szóval fel lehet tölteni a kártyát, amit aztán le kell húzni, ha az ember a metrót használja. Hogy ténylegesen le is húzzák a polgárok, arra plexiajtó, illetve háromágú forgóvilla, vagy a kettő együtt vigyázna. Ezek ugyebár akkor nyílnának ki, ha a polgár lehúzza a kártyát. A csipkártyák az egész metróvonalon érvényesek lennének, zónáktól függetlenül.

Ezeket azért választottam szét, mert minden földalatti közlekedést meg lehet oldani felszínen is. Bérletet ÉS kártyát tehát csak annak lenne érdemes használni, aki monnyuk Pestszentlőrincről jár be.

3. A fenti opciókat természetesen külön-külön is lehetne használni, ez annak lenne a legjobb, aki alig mozdul ki a kerületéből. A jegyek természetesen megmaradnának, hogyha valaki alkalomszerűen hagyja el a zónáját/zónáit, akkor arra is legyen lehetőség.

4. Az árakat úgy szabnám meg, hogy egyetlen zónás bérlet ára se kerüljön többe mondjuk 2000,- Ft-nál. A kettes zóna így 4ezer lenne, de azt az első zónában is lehetne használni. Egy metrós utazás 100,- Ft, mondom ezt azért, mert akinek egyes-kettes zónás bérlete van, az úgyis inkább felszínen megy, tehát számítani lehet arra, hogy a metrót leginkább a hosszabb utat tevők használnák ki.

5. A túristáknak megmaradna a Budapest kártya és túristabérlet annyiban, hogy minden belvárosi BKV pénztárból egy ablaknál csak angolul is beszélő, kedves munkatárs ülne, akinek kizárólagos feladata a túristák tájékoztatása, és az igényeiknek megfelelő jegyekkel/bérletekkel való ellátása. Ezeknek az ablakoknak a hollétét természetesen jól látható angol feliratokkal kell jelezni minden pénztárnál.

6. Nem lenne különbség diák, nyugdíjas és "felnőtt" között. A fenti árak mellett ez szerintem fölösleges.

Mi mindezek haszna?

1. Nem kell annyi ellenőr. Metrókijáratokhoz például egyáltalán nem. Mert felmerült bennem a kérdés: HA engem ellenőriznek lemenetelkor és alkalomszerűen feljövetelkor is, AKKOR a 2-es metró Kossuth téri állomásán miért nincsen soha egyetlen ellenőr sem???

2. Az ellenőrök csökkentett létszámmal dolgoznának, és csak saját zónán belül. Így elkerülhető lenne az a disszonancia, hogy egy ellenőr megvág azért, mert zöld a bérleted, holott ő csak a kéket ismeri.

Összességében úgy gondolom, hogy a fenti rendszert ténylegesen és valós szakértőkkel kidolgoztatva, alacsony árakkal és ésszerű zónahatárokkal élve SOKKAL kevesebb lenne a bliccelő, mint most. Nem az a megoldás, hogy még több ellenőr, meg úvélámpa, meg testüregmotozás. Főleg nem így, mint ahogy most csinálják. Bunkó, tahó módon. Mert azt azért lássuk be: az ellenőrök irtózatos faszkalapok tudnak lenni, ha érzik a "fölényüket". És nem, nem a koszos-hugyos csövingerrel, hanem leginkább azokkal, akik nincsenek velük egy súlycsoportban.

Biztos vagyok benne, hogy a rengeteg ellenőr alkalmazását személyesre is visszavezethető érdekkörök indokolják. Szinte biztos az is, hogy a bérletek újra/utánnyomása is szép pénzt hoz valaki(k)nek.

Azt viszont roppant módon sajnálom, hogy ezek a valakik nemhogy soha nem jártak még BKV-val, de mégcsak nem is értenek ahhoz, amelyik székben éppen ülnek. Ha ésszerűen, normál áron lehetne tömegközlekedni, a BKV bevételei is nőnének, a nyomott árak ellenére. Mert az alacsony árú bérletből többet eladni  jobb, mint a drágából keveset.

Ha pedig valaki csak ebből ért, elmondom így is: a bevételnövekedést is zsebre lehet tenni. De a fenti formával elérve azt, legalább "jogos" lenne a jutalék, a prémium, meg a végkielégítés. Mert akkor látszódna, hogy TETTEK is valamit az összegeket felvevők.

 

 

40 komment · 1 trackback

Címkék: budapest bkv ellenőr bliccelés bkv bérlet bkv jegy

A bejegyzés trackback címe:

https://budapestkave.blog.hu/api/trackback/id/tr662179337

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Lehet racionális a BKV? 2010.07.27. 22:06:41

A Budapest KáVé blogon van egy cikk a BKV egy lehetséges racionalizálásának módjáról. Sok újat nem ír a blog, csak sokadjára. De a kérdés, amit felvetett bennem: lehetséges ez? Na jó, ez így hülyén van megfogalmazva, hogy ne lenne lehetésges, hiszen má...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tlac 2010.07.27. 17:23:41

díjmentes BKV mennyivel egyszerűbb volna! Ellenőr se kell. Szavazz Horváthra! 2 hónap alatt rendet rakott a BKV-nál.

pandacsökiboborján 2010.07.27. 17:27:27

Londonban hasonlóan van a metróra, de ott a buszt minden zónában lehet használni, függetlenül a bérlet típusától.
én még építenék olyan parkolókat , amelyek a biciklit-robogót preferálják és érvényes bérlettel ingyen használhatók az agglomerációban is...

WinG 2010.07.27. 17:30:35

en jelenleg Londonban elek, igaz mar nem sokaig, de folyamatosan lenyugoz az itteni tomegkozlekedes. hasonloan a fenti elkepzelesekhez (melyeket gondolom - nagyon helyesen - london inspiralt), itt is zonak vannak, csipkartyas rendszer mukodik, bliccelni lehetetlen. otthon van 6 ellenor a nyugatinal, megis volt, hogy lejart berlettel mentem at kozottuk (nem szandekosan). a buszokon CSAK elol lehet felszallni (igaz a csuklosokon kozepen is, de ha nem erinted hozza a leolvasohoz az oyster kartyat, a buszvezetonek nem kotelezo (!) elindulni).

lenne mit tanultunk.

Weierstrass 2010.07.27. 17:34:57

"miért kell pl. ugyanannyit fizetniük, mint azoknak, akik Rákosakárhonnan mennek Budafokra"
Ezt bécsben úgy oldották meg, hogy az ottani közlekedési társaság közölte, hogy ha A pontból B pontba nincs közvetlen járat, az az ő hibájuk, és ezért nem kérnek plusz pénzt az utazóktól. Egy jegy egy órán belül végtelen átszállásra jogosít.

mezítlábasfellebbezés 2010.07.27. 17:36:14

@WinG: igen, London inspirált, eltaláltad :)

srácz 2010.07.27. 17:45:57

"Ezeket azért választottam szét, mert minden földalatti közlekedést meg lehet oldani felszínen is. "

Feladat: hogyan jutsz el a Pöttyös utcától a Nagyvárad térig (ez ugye 3 megálló) metró nélkül?

blr 2010.07.27. 17:47:41

"mert minden földalatti közlekedést meg lehet oldani felszínen is"

Azért ezt gondold át, és nézd meg a felszíni útvonalakat pl. Örs vezér tere - Moszkva tér, Deák tér Kőbánya-Kispest, Deák tér - Újpest központ, Mexikói út - bármi a földalatti vonalán esetén...

Naszta · http://naszta.hu 2010.07.27. 17:55:15

Ha már közlekedés: itt Japánban egy IC alapú kártyával utazol, amit töltögetsz. (Van sima jegy is, de az is mágneses papír és csak egy útra szól.) Havi bérletet általában csak egy útvonalra tudsz venni, a többi irányba mindig jegy árat fizetsz. (Az állam csak az iskola és az otthon között fizeti a nebulók utazását. Nyugdíjas kedvezmény nincs. A krónikus betegek orvoshoz való utazását is a biztosítója fizeti.) A kártyát lehúzód az állomáson ahol beszállsz, és lehúzod ahol kiszállsz. A jegy ára, az 120 yen alapdíj + km-től függő összeg, néha a cégek között van külön kapu is. Az utazási cégek profit érdekeltségű magánvállalatok. A rendszer a buszokra is érvényes. Elemezzük gyorsan a rendszer előnyeit:

1) az állam csak azokat az utazásokat fizeti, ami rá tartozik. (Balatonra miért is lehet diák jegyet venni?)

2) mivel ismerik az utazási szokásokat, azokon az útvonalakon építenek vonalat, ahol az emberek tényleg közlekednek és ott zárnak be, ahol nem utazik senki. Nem 3 majmot állítanak ki forgalmat számolni, akik ugyan hülyék, de szorozni azért tudnak (nem valós forgalmat mérnek).

3) van, hogy egy-egy útvonalon verseny alakul ki a vasúttársaságok között: itt általában újabb szerelvényeket újítanak be, és/vagy javítják a menetidőt,

4) a tömegközlekedés nem hajléktalan szálló,

5) mivel kapuk vannak, nem az van, hogy a kismamával elővetetik a bérletet, de a 100 kg-os kancigánnyal nem.

6) mivel kapuk vannak nem kell alkalmazni ellenőröket, akik vegzálják a fizető ügyfelet,

7) mivel a rendszer elektronikus, automatákban töltöd fel a kártyádat. (A gép beszél több nyelven, használata magától értetődő és nem ver át.)

martin86 2010.07.27. 17:58:03

szerintem a nagy pénzek nem csak a bliccelőknél megy el, sokkalta inkább a bkv bürokratikus felépítésében. Először azt kéne rendbe rakni, utána jöhet az X milliárd forintos beléptető rendszer...

Sőt, lehet hogy sosem térülne meg a beléptető rendszer, akkor legalább a munkanélküliséget csökkentik az ellenőrök alkalmazásával. Persze lehetnének igényes ruhákban is, de abból az X milliárdból kijönne az is.

Fehérszakál 2010.07.27. 18:01:18

Hülyeség az egész! A vidéki aki nem ismeri pestet, elötte menjen el egy tanfolyamra ahol megtanulhatja, hogy meylik zóna meddig tart mielött kénytelen dolga intézése miatt felutazni pestre???? A tököm kivan az ilyen rendszerek túlbonyolítását kitaláló ökrökkel.

blr 2010.07.27. 18:18:14

@Fehérszakál: A vidéki nem fog havibérletet venni.

kisa 2010.07.27. 18:23:06

Malagában nagyon jól működik a zónás rendszer, nulla nyelvtudással is kiválóan eljutottunk Fuengirolából Malagába úgy, hogy a lehető legrövidebb zónát használtuk (igaz, ez járt némi gyaloglással). Szóval egy kevés iq-val megoldható, csak normálisan ki kell táblázni, piktogramozni MINDEN állomáson.
Én egyébként az olcsó bérlet, drága büntetés (esetleg közmunka, elzárás) híve lennék.
Mert azért vicc, hogy a felszínen havonta egyszer le lehet bukni, és szinte pénzednél vagy. De ha valaki rendszeresen csak városszéli járatokat használ, ott jószerint nincs soha ellenőrzés, évekig elbuszozgathat bérlet nélkül.

kisa 2010.07.27. 18:26:06

@kisa: Ferenc busz+gyaloglás...

captpicard 2010.07.27. 18:27:54

A csipkártyát mindenre ki lehetne terjeszteni,és mindenki csak a megtett útért fizet.
Jelenleg ugyanis két megálló is ugyannyiba kerül,mint 20,mondjuk a buszon.
Lehet 20 ezerig emelni a bérleteket,de az lesz a vége,hogy senki sem veszi,vagy meg fog nőni a felszíni közlekedés,ebből következve a légszennyezettség is.
A BKV rendszere legalább 20 éve elavult,váltani kellene.
Sokba kerül,de még többet hozna,csak akarat kérdése.
De sajnos a BKV-t már tönkretették,akarat nincs,pénz meg máshol van.

Kedves Szomszéd 2010.07.27. 18:38:01

@Fehérszakál: Erdekes, en peldaul amikor eloszor jartam Zurich-ben, elotte meg soha nem jartam ott, mivel eloszor jartam ott... es tokre erdekes, hogy a zonas rendszert pillanatok alatt megertettuk es barhova el tudtunk menni... nekem meg a buta, mint a sár emberekkel van ki a tokom tudod?

Quentin vagyok, Montargis-ból 2010.07.27. 18:41:25

"minden földalatti közlekedést meg lehet oldani felszínen is"

Aha. Magyarázd már el, hogy lehet eljutni a Határ úttól Újpestre felszíni közlekedéssel 77 átszállás nélkül (illetve mondjuk a Határ úttól a Népligetig bárhogy)...

Mellesleg a világ normálisabb részein már rég időalapú (és nem zónás) jegyek vannak (Angliát és az általa befolyásolt területeket sosem tekintettem a világ normálisabb részeinek).

kompakt 2010.07.27. 18:44:04

@Fehérszakál: Egyszer vegigolvastam a posztot es felfogtam a lenyeget, tan menne masoknak is regiotol fuggetlenul.

Boldrik · www.globalicum.blog.hu 2010.07.27. 18:46:16

Ilyen tekintetben nekem Amszterdam az etalon.

Quentin vagyok, Montargis-ból 2010.07.27. 18:46:35

Értelmesebb megoldás lenne az 5000 Ft körüli összvonalas bérlet, valamint 200 Ft körüli jegy 1,5 órás FELSZÁLLÁSI érvényességgel (azaz ha a buszon/villamoson/trolin jár le az érvényesség, akkor sincs gond, mehetsz vele, ameddig tervezted, újabb jegy érvényesítése nélkül, de a következőre, ha még tovább mennél, már újat kell érvényesítened - ez az idő kb. városhatártól városhatárig utazásra lenne elég).

Illetve a másik megoldás lehetne az Oyster Cardhoz hasonló, ami ugye kb. 3 utazás után nem von le többet a kártyádról aznap, bármennyit és bármivel utazol is. Csak az a baj, hogy nálunk ezt a korlátozást felejtenék el bevezetni, vagy ha bevezetnék, sokszor nem működne valami rendszerhiba miatt.
(De az időalapú jobb megoldás ennél.)

Flaggx 2010.07.27. 18:52:07

Chipkártya-rendszer, elektronikus feltöltés (automata, mobiltelefon, netbank, etc), csökkentett bérlet ár, működő automaták, beléptetőkapu (buszon is), elsőajtós rendzser, karbantartás, bürokrácia leépítése.

Luos 2010.07.27. 18:54:09

Ez az zónás szerintem akkor működne, ha itt mindenkinek lenne kocsija, és a városban lehetne közelekedni vele, ha véletlenül mondjuk a zónán kívülre merészkednénk.

Meg gondolom senkinek se jut most eszébe aki mondjuk a keletinél lakik, elmenjen kirándulni a normafára. Kipengethetné egy bérlet árát ha jegyeket lyukaszt.

Én pl budafokról járok az árpád hídhoz. Vagy veszek egy kocsit és azzal megyek, persze ez kb lehetetlen (közlekedni), vagy használom a bkvt.

ANI 2010.07.27. 19:03:09

Én egy kerületen belül utazom és egy busszal. Nincs bérletem... ha lenne zóna, vennék :) Metróra szoktam venni jegyet, bár többnyire azt is teljesen feleslegesnek tartom. Úgyis elsurranok, amíg a hülye ellenőrök hárman ordibálnak magyarul pár szerencsétlen turistával.

tlvajferi 2010.07.27. 19:08:35

racionalizálni a bkv-t?
minek?

bezárni!

körútra mozgójárdát szerelni, mindenki ingyen utazhat, akkor sem kerülne több pénzbe!

a többi meg járjon biciklivel, azt támogatta és támogatja a kormány!!!

pandacsökiboborján 2010.07.27. 19:27:49

@kompakt: mindenki bicikliviel jár, meg Amszterdam nem is olyan nagy,mint Butapest:)

Fehérszakál 2010.07.27. 19:58:07

@Kedves Szomszéd: Hidd el én is megértettem a posztot, nem ezzel van a bajom. Nekem az nem tetszik, hogy ha valamit egyszerüen is meg lehet oldalni akkor minek bonyolítani. Az időalapú jegy szerintem is jó, ha mondjuk 1 óráig lenne érvényes a jegy bármire azt elfogadom. Aut is tudom, hogy 1 óra alatt nem lehet a város egyik végéből eljutni a másikba, így akkor 2 jegyet kell venni, ezt is elfogadom. De gondolj bele, hogy mi lenne ha a 200 m-el odébbraknák a buszmegállót egy csőtörés miatt és az pont átkerülne a zónahatáron, mennyien hőbörögnének. ahogy magyarisztánt ismerem biztos úgy határoznák meg a megállók helyeit, hogy garantáltan átkerülj a másik zónába. Eszméletlen sok visszaélésre és bosszúságra ad okot. Ezen gondolkozzatok el!

Cézál 2010.07.27. 20:15:49

Németország is ilyen téren elég jó. Ugye a németek szervező kézsége. Itt kapásból közlekedési szövetségek vannak. Wuppertalben élek, itt a VRR szövetség van, ez kb lefedi fél Észak-Rajna Vesztfáliát. Ez a terület van felosztva kb 60-70 kisebb régióra. 4 árkategória van (A B C D). Egy városon belül érvényes az A kategória ára 2,30 € érvényes egy órán át egy irányban bármire.
Többi jegy már távolság alapon megy. A rendszert nem kell megjegyezni, ha városon kívülre akarsz utazni, odamész az automatához, és megadod honnan hova akarsz menni. Az érvényesség pedig minél távolabb mész úgy tolódik ki, de továbbra is korlátlan átszállás.
Ez kb magyar viszonylatba olyan lenne mintha mondjuk Szolnokon vennél egy jegyet, tömegközlekedéssel kimész a vasútra, vasúttal pestre, pesten belül pedig bkv-val ahova tervezted. És ez 1 db jegy, amit a neten is megvehetsz, szépen otthon kinyomtathatod, de minden megállóban van automata is. Lehetne mit tanulni.

aszekelyek 2010.07.27. 20:43:27

@Cézál: Igen. London is, Németország is megszervezte és nem a költségvetés és az utazók fosztogatására rendezkedett be, mint A mi Fővárosunk eddigi irányítói. az is barom, aki szerint ilyen rendszerekben egy normális ember nem igazodik el. Több visszaélés meg elképzelhetetlen, mint amit eddig elkövettek a fővárosban és a BKV irányításában. Egy büdös nagy túróst hozott rendbe molnár csaba, nem a fővárosi közlekedési vállalatot. Csak a pénzt követelik a költségvetéstől és semmi más nem történt.Meg ugye ami történt , kiderült, ahhoz sincs neki a világon semmi köze. A londoni nagyonjó. Nálunk sokan nem tudnak bringázni, mert nem tudnak és vagy nem engedi az egészségük. Lányom, 22, az övé még éppen, valahogy,... de azt mondja, az angolok sokkal kulturáltabbak, a bringásokra vigyáznak. Nem úgy mint nálunk a nagy verdákkal döngető seggfejek, akik mindenkit lenyomnak, 3o-as táblánál is az útról és dudálnak.Legelőször is tahóinkat és a tolvajainkat kell lecserélni.

demagofób 2010.07.27. 21:14:00

Jó lenne ha bevezetné a BKV a csipkártyát, már csak azért is, hogy mérni lehessen a terheltséget. De valószínűleg nem fogja, mert túl drága. Szerintem zónásítani NEM kellene. Egyébként nagyon jó a BKV járat sűrűségben és nagyon kevés távolságot kell menni a következő megállóig.

sanyix 2010.07.27. 21:59:14

először inkább a közlekedési lehetőségeket kéne ésszerüsíteni. 2-es metrót az örsön összekötni a gödöllői hévvel, a csepeli és a soroksári hévet is összekötni (50 méterre megy a 2 sínpár egymás mellett egy szakaszon)
Összekötőalagutat és vágányt építeni a batyinál a hév és a 2-es metró között, közösíteni az elővárosi vasúti közlekedést a városi vasúttal, és hosszú távon közös áramellátást kialakítani (25kv 50hz felsővezeték mint a nagyvasútnál), mivel már nem léteznek azok a technikai akadályok amik mást indokolnak. És úgy összevonni a városi elővárosi vasúti közlekedést, hogy nem külön máv meg külön hév meg külön metró van, hanem simán városi vasút ami hév metró vonat pályán igény szerint mehet.

Mi a Mano 2010.07.27. 22:18:43

A csippkartyara: A BKV evek ota csinalgatja a dolgot. valami miatt mindig elmarad. pl. az ar maitt.
Anno a Siemens, es az EDS is sikerrel palyazott ra. ( utobbi pl. a Londoni rendszer epitette ki).
De sajnos a beerkezett ajanlatok tul sokba kerultek.
A zonazas ok. lenne, bar egy Bp meretu varosban gyakolatilag egy belso, es egy kulso resszel megoldhato lenne az egesz.
A chip-s rendszernel meg a kedvezmenyek megoldasa is kerdeses. Mert pl: a kartya atruhazhato (tehat a nyugdijas, diak, estebe olcsobb? mert ha igen, akkor mindenki azt fogja hasznalni. Sacc u.a. a helyzet, mint a diakigazolvanyokkal.
Egyebirant a felszini kozlekedesnel a kartya+berlet kobo nagyon gazdasagtalan. Tudom, h gaz a 4-s metro, emg a tobbi, de lehetoseg szerint mindenkit a fold alatti kozlekedesre kellene ravenni, de igazabol minel tobbet. ( igy csokkenthato a forgalmi terheles az utakon, es a kartyas rendszer is jobban kihasznalhato).

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2010.07.27. 23:06:44

Nyilván vannak jó, máshol már letesztelt dolgok. De van pár marhaság. Egyik, hogy londoni a példa. Angol példát semmilyen tekintetbe ne vegyünk, ha egy mód van rá :) Ami marhaság még: a zónázás és a az angol ul beszélő külön ember a túristáknak. A jegyeknek vagy a chipes bérletnek időkorlátosnak kell lenniük(átszállással!) és aki olyan szerencsés, hogy a lakása a munkahelye, a gyerekei iskolája, a titkos szeretője és a kedvenc pizzériája egy kerületben van, annak is teljesen jó lesz, ha ilyen jegyet vesz nap, mint nap. A zónacuccnak több hátránya van, mint előnye. És mint mondtam, az x ideig érvényes jegy teljesesen jó.
És ha már belekötöttem, akkor leírom: nem kell angolul beszélő akárki a BKV-hoz.Ez nem turistakalauz, hanem közlekedési társaság. Hány helyen van magyar utastájékoztatás Bécsben, mikor sokkal több magyar megy bécsbe, mint angolnyelvű pestre?! A válasz: nulla helyen. És úgy gondolom, hogy így is megvan a magyar turiista. Mikor elmegyünk valahova, picit tájékozódunk a dolgokróól és ennyi. Nem azt mondom, hogy bunkónak kell lenni. Ki lehet írni a pénztárakhoz jegyárakat meg minden ilyesmit vagy 4 nyelven, amibe akár az angol is beférhet. de felesleges egyebet költeni rá.

A többi amúgy teljesen rendben van és tényleg millió dolgot fel lehetne hozni, ami jobb a jelenlegi rendszernél. Maximálisan igaz (nem csak tömegközlekedést tekintve) , hogy diák és nyugdíjas kedvezményeket nagyon át kéne reformálni.

ps: ha külföldi példa, akkor általában nem kell messzire menni.Bécset nemrég a világ legélhetőbb városának szavazták meg, ez szubjektív persze, de egyetértek vele. (persze ott is zónás rendszer van, ami bizonyítja, hogy onnan se mindent kell átvenni:P ) London meg holland városok..tök más és nem is jobb világ, iszonyatos pénzekből összegyúrva. Már az majdnem tökéletes lenne, ha csak annyiban változna a BKV, hogy annyi villamosjárat lenne, és úgy, mint Bécsben.

huvosvadasz · http://huvosvadasz.blog.hu 2010.07.27. 23:54:07

Mer' ez csak ilyen egyszerűen megy, hogy aszondod, hogy legyen 4000 a bérlet és 100 a jegy, és már jóárúsítottad is a tömegközlekedést.

A mágneskártya amúgy elavult (könnyen sérül), a chipkártya pedig macerás (pontosan kell illeszteni), ha új rendszer, akkor leginkább RFID vagy vonalkód (akár QR kód). Ehhez persze minden állomást be kell drótozni, mert ez csak úgy megy (a chipkártyát leszámítva), hogy valójában egy számlád van, a kártyán meg a számlaszám és központilag vonják az összeget. Na ez itthon milliárdos lenyúlós projekt :)

Cézál 2010.07.29. 09:52:09

És ne felejtsük el a közlekedési kultúrát sem. Itt németben senkinek a fejében nem fodrul meg hogy blicceljen. Pedig nem drága a pótdíj, olcsóbb mint a bérlet. És ellenőrök se sűrven vannak. A metró se beléptető kapus. És ellenőrök se állnak minden bejáratnál. Egy különbség van. Az ellenőr kedves, inteligens és picit több joga van, mint otthon. Ottarthat amíg a rendőr ki nem érkezik, és ha megütöd olyan mintha rendőrt vernél. Bár az otthoni ellenőrök 90%-át le kellene cserélni hogy ilyen jogosítványokat kaphassanak.
De a lényeg, hogy csinálhatsz bármit, amíg a fizetési morál olyan amilyen, nem változik semmi, vagy az ellenőrzés költsége mindig is az egekben lesz. Én magyarba egy becsületkasszát se mernék kirakni, vajon miért?

Amichay · http://sipucim.blog.hu/ 2010.08.02. 18:10:01

Szerintem, a lemaradás "előnye", hogy mások, akik előttünk jártak, hibáiból tanulhatunk. Ott, ahol folyamatos fejlődés volt, óhatatlanul, időnként zsákutcába is futottak - ezeket mi kikerülhetjük, ha tudunk a zsákutcákról. A blogírónak igaza van abban, hogy akik a BKV-val kapcsolatos döntéseket hozták az elmúlt húsz évben, nemcsak azt nem tudták, hogy a világ jobbik felén mi történik, hanem azt sem, hogy Budapesten mi a helyzet, merthogy maguk, csak ünnepi alkalmakkor ülnek villamosra (pl. Combino-átadáskor Demszky)

Tehát én ott kezdeném a dolgot, hogy akinek szava van a BKV-ügyekbe, az kötelezően használja a BKV-t! Se főpolgármester, se a helyettese, se a BKV-vezérek ne utazzanak magánautókon, pláne nem szolgálati gépkocsikon, hanem csakis BKV-n! Szerintem, akkor találnának pénzt, lehetőséget és minden egyebet, hogy ne olyan pocsék legyern a szolgáltatás, mint amilyen ma! A zónás bérlet vagy mágneses kártya és egyéb, csak utána jön. Ez a magyar specialitása a tömegközlekedésnek, és nemcsak a bliccelés - itt azok, akik döntenek a tömegközlekedésről, dugójuk sincs, hogy az milyen...