A Budapest KáVé

A Budapest Kávéhoz nem kell semmi különleges. Legyen benne egy-két olyan dolog, amely sokat sejtető, kifejező, kicsit édes, kicsit keserű. Legyen olyan mint az élet. Ennek mintájára született egy mindenbe belekapó blog. Azzal foglalkozunk, ami velünk szembe jön, legyen az étterem, koncert, film, párkapcsolati probléma, romlott paradicsom, jó könyv, rossz parfüm, hangverseny, szex, szerelem, étel, ital és az élet nagy kérdései. A két főszereplő nem más mint két szerző - egy leány és egy ifjú, illetve egy ifjú és egy leány (tetszés szerint) -, akik fiatal értelmiségi párt játszanak a fővárosban. Egyikük jogász, másikuk újságíró. Világot váltanak, keseregnek, szerelmesek, bosszúsak, vidámak, vágyakoznak és elégedettek. És nagyon szeretik megélni az életet.

Ha te is így vagy ezzel és láttál valami érdekeset, oszd meg velünk és a többiekkel:

budapestkv (kukac) gmail (pont) com

Lájkolj bennünket Fészbúkon!

Ezt csipegjük twitteren

Kávé mellé ezt olvassuk mostanság

Éppen pörkölődött kávészemek

Csipegess a kávészemek közül!

2010 (1) 50 (1) 56 osok tere (1) 60as évek (2) 70es évek (1) a38 (1) a38 hajó (1) abortusz (1) afrika (1) áfsz (1) ajándék (1) ájk (2) ákos (2) aláírásgyűjtés (1) alföldi róbert (3) alfred molina (1) alkormánybíróság (1) alkotmánybíróság (1) állami foglalkoztatási szolgálat (1) államvizsga (1) állás (3) állásinterjú (3) álláskeresés (4) amnesty international (1) andrássy (1) andreas dresen (1) anglia (1) anyaság (2) an education (1) apa (1) aréna plaza (1) autósiskola (1) autóvezetés (1) avantgárd (1) a nyilatkozat (1) a park (2) baba (2) balázs béla stúdió (1) bank (1) bbs (1) békéscsaba (1) bélgáz (1) belváros (2) belvárosi fesztivál (1) beszámoló (1) beteg (1) billy idol (1) biorobot (1) bkv (1) bkv bérlet (1) bkv jegy (1) blaha lujza tér (2) bliccelés (1) blog.hu (1) blues (1) bogi (1) boglárka (1) bölcsi (1) boldogság (1) boldog békeidők (1) bolt (1) botho strauss (2) briós kávézó (1) búcsú (1) budapest (19) budapest kávé (1) büntetés (1) bürokrácia (2) café frei (1) cafe jubilee (1) capuccino (1) carey mulligan (1) cervantes (1) cézanne (1) charlotte cukrászda (1) cigányok (1) cirkó gejzír mozi (1) corvintető (1) család (1) családon belüli erőszak (2) csányi sándor (1) csernus imre (2) csészényi kávézó (1) csokoládé (1) cukrászda (1) deák bill gyula (2) diktatúra (1) don quijote de la mancha (1) dreher (1) droid (1) dulcinea (1) dunai tamás (1) egyenjogúság (1) egyetem (1) egy lányról (1) ekf (2) életmód (1) életműkiállítás (1) ellenőr (1) előzés (1) elszabadulás (1) elte (1) elte btk (1) emésztés (1) emlékmű (1) erdély (1) erdélyi tímea (1) értelmiség (1) erzsébet tér (2) étkezés (1) étterem (2) ewan mcgregor (1) expresszionizmus (1) ezotéria (1) facebook (1) fagyhalál (1) fart (1) fejős éva (1) feldmár andrás (1) felkészítő tanfolyam (1) felszolgálás (1) feminizmus (1) festék (1) fesztivál (4) fidesz (4) film (6) fing (1) fizetés (1) fogyasztó (1) fogyasztói társadalom (1) főkert (1) forradalom (1) forralt bor (1) forró csokoládé (1) fotó (1) főváros (1) frei tamás (1) fröccs (1) függetlenség napja (1) gasztronómia (1) gazdaság (1) géniusz az alkimista (1) george clooney (1) gödör klub (1) gonosz (1) grecsó krisztián (1) guinness (1) gyász (1) gyászjelentés (1) gyed (1) gyerek (3) gyerekpóráz (1) gyerekvállalás (1) gyermek (1) gyes (1) halál (1) halász pálma (1) havazás (1) házasság (1) házikolbász (1) hellókarácsony (2) hiba (1) hit (1) hitel (1) (1) hóesés (1) hülye (1) hülyeség (1) huszárik zoltán (1) ic (1) ice t (1) impresszionizmus (1) intercity (1) interjú (6) irodai (1) iwiw (1) janklovics péter (1) jazz (2) jeff bridges (1) jobbik (1) jog (1) jogász (3) jogosítvány (1) kádár jános (1) kampány (1) kamra (1) karácsony (2) karácsonyi vásár (1) katona józsef színház (2) kávéház (4) kávézó (4) kecskebűvölők (1) kenyérlángos (1) kertész erzsébet (1) kevin spacey (1) kézműves magyar ízek vására (1) kiállítás (1) kicsi ország (1) kilencedik mennyország (1) kiscsillag (1) kispál és a borz (1) kispolgár (1) kiss tibi (1) kóbor jános (1) kolléganő (1) kollégium (1) koncert (2) könyv (2) kormány (3) kortárs irodalom (1) körút (1) kossuth rádió (1) kovács kati (1) kovásznai györgy (1) kritika (17) kukorelly endre (1) kultúra (1) lájkolom (1) lajkolom (1) lakat (1) lamborghini kávé (1) lángos (1) lászló zsolt (3) latte (1) lekvár (1) lélekgyógyászat (1) lélektárs (1) lelki wellness (1) lex sláger (1) lipótváros (1) liszt ferenc (1) liszt remix (1) live aid (1) lovasi andrás (1) ludwig múzeum (2) lukács laci (1) lumú (1) lux elvira (1) madártej (1) madöfakö (1) magánnyogdíjpénztár (1) magánnyugdíj (1) magánnyugdíjpénztár (1) magashegyi underground (2) magyar film (1) magyar nemzeti galéria (1) magyar rádió (1) magyar retró (1) magyar televízió (1) málta (1) mama (1) manyup (1) marketing (1) máv (2) méz (1) mezítlábas fellebbezés (1) millenáris (1) minisztérium (1) mousse (1) mozi (3) mozifilm (1) mr (1) mtv (1) műanyag motor (1) műcsarnok (1) működési engedély (1) munkanélküliség (1) munkaügyi központ (1) musical (1) művészettörténet (2) művészlélek (1) művész kávéház (1) nádas péter (1) nagy mari (1) nane (1) nemes andrás (1) nemzeti együttműködés nyilatkozata (1) nemzeti együttműködés rendszere (1) nemzeti hírközlési hatóság (1) nemzeti színház (3) nem tudhatom (1) neofm (1) népi kezdeményezés (1) nevelés (2) névváltoztatás (1) new wave (1) new york i love you (1) nick hornby (1) (1) nők lapja (1) nők lapja cafe (1) nőnap (1) nouvelle vague (1) novák előd (1) nyál (1) nyár (1) nyilatkozat (1) nyitva tartás (1) nyugati tér (1) nyugdíj (1) oktatás (1) oktató (1) omega (1) önkormányzat (1) onyf (1) orbán viktor (2) orosz dénes (1) orrspray (1) országgyűlési választások (1) ötödik kerület (1) padlógáz (1) pálfalusi zsolt (1) panel (1) pápa város (1) párizs (1) párkapcsolat (3) parkolás (1) pasi (1) pécs (2) pécsi tudományegyetem (1) performansz (1) peter sarsgaard (1) petijegy (1) petőfi rádió (1) pluto zenekar (1) poligamy (1) pörzse sándor (1) postpunk (1) pótdíj (1) pótjegy (1) pötty (1) pöttyek (1) pozsonyi út (1) premier (1) prodigy (2) pszichológia (2) pte (1) puhapöcs (1) puncs (1) quimby (1) rábai balázs (1) rácz zsuzsa (1) radnóti miklós (1) radó denise (1) red bull (1) regény (1) reggeli (1) reklám (1) rendszerváltás (1) retró (2) retro (1) retrospektív (1) rockwell klub (1) rocky (1) rogán antal (1) rózsaszín sajt (2) sanzon (1) schell judit (1) schiling árpád (1) sláger rádió (1) soma (2) soma mamagésa (2) soproni reklám (1) soproni sör (1) sör (1) stabilitás pénztárszövetség (1) stohl andrás (2) street art (1) sütemény (1) süveges gergő (1) szabadegyetem (1) szakvizsga (1) szalai annamária (1) szellentés (1) szerelem (3) szerelmesek fája (2) szeretlek new york (1) szex (1) szexuálpszichológia (1) sziget (1) sziget fesztivál (2) színdarab (1) színház (5) szirénének (1) szobor (1) szolgálati közlemény (1) szolnok (1) szolnoki szigligeti színház (1) szonya professzor (1) szülés (2) születés (1) szülők (2) tankcsapda (2) tanulás (1) tanulóvezető (1) táplálkozás (1) tarr béla (1) táskarádió eszpresszó (1) teáor (1) tél (2) tenki réka (1) terápia (1) teréz körút (1) terhesség (1) tersánszky józsi jenő (1) the qualitons (1) the rocket science (1) tilos rádió (1) tompos kátya (1) tordas (1) tóth barnabás (2) turkáló (1) twitter (1) ügyintézés (1) ügyvéd (2) ügyvédi iroda (1) ügyvédjelölt (1) újszülött (1) underground (1) uránia (2) út (1) uzsonna (1) választási műsor (1) választások (1) válság (4) vandálok (1) vásárlás (1) vass virág (1) vasút (1) villamos (1) vizsga (1) voks10 (1) volt (5) volt fesztivál (4) vörösmarty tér (1) wahorn andrás (1) zene (1) zsámbéki gábor (1) софья васильевна ковалевская (1) Címkefelhő

Büntessetek, csajok!

2010.06.23. 11:35 mezítlábasfellebbezés

Esküszöm, már hiányzott. Sőt! Szerkesztőségi ülésen is elhangzott a kérdés, hogy „hol van, mi baj lehet…?” Majd őszinte megnyugvással konstatáltuk, hogy semmi. Minden a legnagyobb rendben. Fejős Éva ismét kiadott egy könyvet. Be is borították vele a Skála-Metró oldalát. A Föld enyhe ellipszispályájában nem mutatkozott kitérés.

Itt és most leteszem a nagyesküt, hogy megpróbáltunk egyet elolvasni. Kölcsön is kértük egy barátunktól valamelyik mesterművet, hogy magunkévá tegyük mind a sokszáz oldalnyi betűt. Nem sikerült. Tavaly decemberben pihent nálunk pár hónapot, majd Mihály, a karácsonyfánk felállításánál és egyenesbe rántásánál pont annyi hiányzott, amilyen vastag a könyv volt. De barbárok azért nem vagyunk.

Felvetődött bennem egyúttal pár kérdés. Ha szeretem a lányregényeket (a Móra kiadós csíkospöttyeseket), a Szex és New Yorkot, akkor miért viszolygok a Vass Virág-Fejős Éva és társaik által elkövetett többrendbeli kultúraszennyezéstől? Egyáltalán, mi lehet az a hiba, ami miatt a fentiekkel néminemű hasonlatosságot mutató (limonádé, ponyva, figyelemelterelés a napi gondoktól, hálivúdi jellegű glamúr álvilág bemutatása), termékekre nemhogy igényt nem tartok, de határozottan hidegrázást kapok tőlük? Mit basztak el a marketingesek akkor, ha ezekkel ellentétben Garaczi László, vagy Grecsó Krisztián írásaira határozottan kíváncsi vagyok?

Például nem hiszem el, hogy öt hónap alatt meg lehet írni egy regényt, hogy „így egy könyv nyáron jelenik meg, egy pedig karácsony előtt.” Ez ebben a formában nem hiteles. Nem hiszem el, hogy valaki leül a laptop elé, és elejétől a végéig megír egy regényt úgy, hogy arra is figyel, hogy ne varrjon el minden szálat, hogy annak legalább egy - de ha lehet, több - folytatása-előzménye-spinoffja lehessen. Egyetlen történet esetében sem hangzik ez így hitelesen. Ötnél pedig végképp! Főleg úgy, hogy a hatodikra már előjegyzéseket fogad (és akciózza) a bookline úgy, hogy a megjelenés dátuma is ismert. Persze, jogos lenne a kontra, hogy ez az írószakma lényege. Ez esetben Szabó Magda életpályája minden művét figyelembe véve 24,5 év lett volna, nem pedig 59. És befejezte volna a Für Elise-t.

Ezen kívül, ha már arra szeretnének engem inspirálni, hogy egy regény elolvasása nekem jó, és érdemes pénzt kiadnom érette, akkor azt ha lehet, ne helókittiszínű borítók cérnavékony, megatrendi, divattervezősulis skiccei segítségével, és hányavetin odafirkantott-ihletésű, rendkívül hasonló betűtípussal tegyék.


No, melyik az, amellyel karácsony előtt lesz kitapétázva a város?
 

Még egy dolog: az Ulpius-háznál, (ami Karinthy Márton és Gerlóczi Márton kiadója is) léCCi figyeljenek már egy kicsit jobban oda arra, hogy milyen „írófotóval” akarják eladni ezt a sok ponyvát. Senkinek sem tűnt még fel, hogy Rácz Zsuzsa és Fejős Éva kvázi ugyanabban a pozícióban ül? Mert én pont emiatt nem vagyok kíváncsi az előbbi alkotására. Pedig a Terézanyu-filmet láttam, és nagyon tetszett. Életszagú és fanyar humorú volt, tán pont az előbbi miatt. Viszont ez a „hanyagul átvetem a karom a lábamon, másikat meg felhúzom, mert én ilyen kurvavagány csaj vagyok”-pozi egyáltalán nem előnyös Rácz Zsuzsának. Mondjuk van némi sejtésem, hogy mennyi beleszólása volt. Ugyanakkor, ha már a beleszólásnál tartunk, valaki megmondhatta volna Fejős Évának, hogy reklámfotózásra NEM lakkozzuk ki a lábkörmünket feketével! Főleg nem akkor, ha a kezünkön más (diszkrét) színű a lakk, vagy egyáltalán nincs. Ugyanez a valaki lemosathatta volna vele, mert úgy néz ki, mintha a hanyagul átvetett kezéből ráesett volna a kalapács a lábára. Sajnos a Skála-Metró oldalán ez pont üvegrésbe esik, de bármely plakáton megfigyelhető.

Ezek miatt csak a masszívan gejl, rózsaszín cukormáz-túladagolásomtól öklendezem, nem az örömtől, hogy rohanhatok a boltba. Ha átjött volna az üzenet, talán könyvkritikát is írtam volna, de sajnos előttem ezek az irományok már azt megelőzően elbuktak, hogy akár egyet is kinyitnék. Semmilyen szinten nem ébresztették fel a kíváncsiságom és betűszomjam. Továbbra is úgy gondolom, hogy kár a fákért, amelyekből készült papírra ezeket nyomtatják. Ennyire hülyék a fogyasztók, hogy ilyen alapszinten sincs igénye egy kiadónak arra, hogy két eltérő forrású ponyvát legalább minimálisan megkülönböztessen egymástól? A sok fogyasztó meg beveszi? Engem mondjuk inkább ez utóbbi akaszt ki.

Nekik szóljon hát a Fejős Éva-fejtől kissé visszább, a felüljáróra gerilla-módon felfestett, és hasztalan levakarni próbált felirat: békés, boldog vásárlást kívánok! Csak egy megjegyzésem hadd legyen: 2500-3000 Ft-ért már el lehet menni színházba (még könnyed darabra) is…

Tegnap megvettem a Pusziboltot. Nem volt akciós.

7 komment

Címkék: fotó kritika vásárlás reklám könyv nyugati tér fejős éva rácz zsuzsa vass virág

A bejegyzés trackback címe:

https://budapestkave.blog.hu/api/trackback/id/tr502103348

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kicsi bogár 2010.06.28. 10:24:41

Nagyon érdekes volt ez a poszt, végig olvastam. Van igazság benne amit mondasz, sőt. Bár én ezekre nem annyira figyeltem eddig, és sajnos a könyvek drágasága miatt évek óta nem is vettem könyvet... időnként bemegyek egy szép könyvesboltba, és sok időt töltök ott el, minden témában nézegetek, bizony sokszor a borítótól függ hozzányúlok-e... ez igaz!
(nekem évek óta meg van tervezve milyen lenne a borítóm... nem lenne giccses stb.) :)

Darszi (törölt) · http://darnyikszilvia.hu 2010.08.05. 20:54:13

Na most nem azért, hogy hazabeszéljek, de nagyon érdekelne a szerző véleménye egy bizonyos Webszerelem című regényről. Csak mert szintén női szerző, párkapcsolati téma (internetes társkeresés), meg mert Via nicknéven én írtam :) Szóval? Ki mer beszólni?! :))

mezítlábasfellebbezés 2010.08.05. 22:11:34

@Darnyik Szilvia: emlékszem a metróplakát-kampányra. Egyáltalán nem vágott fejbe, mint a fentiek, úgyhogy nem zárkózom el :):):) Már bele is olvastam az oldaladon.

Darszi (törölt) · http://darnyikszilvia.hu 2010.08.05. 23:47:16

@mezítlábasfellebbezés: Megnyugtattál :)) És örülök a beleolvasásnak is - elvégre az ember azért ír, hogy olvassák... :)

Darszi (törölt) · http://darnyikszilvia.hu 2010.08.06. 00:08:48

Azért ha már így átléptem a beleolvasási küszöböt, gyengéden kikényszerítenék egy elsőblikkes kritikát is... Hm? :) Na jó, lehet egyszavas. Feltéve, ha nem szitokszavas, mert akkor inkább a körülírós opciót jelölném meg :)

mezítlábasfellebbezés 2010.08.09. 08:56:26

@Darszi (törölt): húhúúúú, elsőblikkest azért nem merek adni, mert ha már egy könyv felkelti az érdeklődésem, azt bizony szeretem végigolvasni a kritikát megelőzően. A fenti írás azt taglalta, hogy azok a könyvek miért NEM jutottak át a szűrőmön, a tiéd átjutott, ez Fejős Éváékhoz képest máris dicséretes, viszont nem szeretnék elhamarkodottan mondani bármit is. Előbb elolvasom :)

Darszi · http://darnyikszilvia.hu 2010.08.12. 17:27:50

@mezítlábasfellebbezés: Na újra itt! :) Örülök az átjutásnak és full respekt, hogy semmi elhamarkodottság. Izgatottan és türelmesen várom hát a végítéletet :)