A Budapest KáVé

A Budapest Kávéhoz nem kell semmi különleges. Legyen benne egy-két olyan dolog, amely sokat sejtető, kifejező, kicsit édes, kicsit keserű. Legyen olyan mint az élet. Ennek mintájára született egy mindenbe belekapó blog. Azzal foglalkozunk, ami velünk szembe jön, legyen az étterem, koncert, film, párkapcsolati probléma, romlott paradicsom, jó könyv, rossz parfüm, hangverseny, szex, szerelem, étel, ital és az élet nagy kérdései. A két főszereplő nem más mint két szerző - egy leány és egy ifjú, illetve egy ifjú és egy leány (tetszés szerint) -, akik fiatal értelmiségi párt játszanak a fővárosban. Egyikük jogász, másikuk újságíró. Világot váltanak, keseregnek, szerelmesek, bosszúsak, vidámak, vágyakoznak és elégedettek. És nagyon szeretik megélni az életet.

Ha te is így vagy ezzel és láttál valami érdekeset, oszd meg velünk és a többiekkel:

budapestkv (kukac) gmail (pont) com

Lájkolj bennünket Fészbúkon!

Ezt csipegjük twitteren

Kávé mellé ezt olvassuk mostanság

Éppen pörkölődött kávészemek

Csipegess a kávészemek közül!

2010 (1) 50 (1) 56 osok tere (1) 60as évek (2) 70es évek (1) a38 (1) a38 hajó (1) abortusz (1) afrika (1) áfsz (1) ajándék (1) ájk (2) ákos (2) aláírásgyűjtés (1) alföldi róbert (3) alfred molina (1) alkormánybíróság (1) alkotmánybíróság (1) állami foglalkoztatási szolgálat (1) államvizsga (1) állás (3) állásinterjú (3) álláskeresés (4) amnesty international (1) andrássy (1) andreas dresen (1) anglia (1) anyaság (2) an education (1) apa (1) aréna plaza (1) autósiskola (1) autóvezetés (1) avantgárd (1) a nyilatkozat (1) a park (2) baba (2) balázs béla stúdió (1) bank (1) bbs (1) békéscsaba (1) bélgáz (1) belváros (2) belvárosi fesztivál (1) beszámoló (1) beteg (1) billy idol (1) biorobot (1) bkv (1) bkv bérlet (1) bkv jegy (1) blaha lujza tér (2) bliccelés (1) blog.hu (1) blues (1) bogi (1) boglárka (1) bölcsi (1) boldogság (1) boldog békeidők (1) bolt (1) botho strauss (2) briós kávézó (1) búcsú (1) budapest (19) budapest kávé (1) büntetés (1) bürokrácia (2) café frei (1) cafe jubilee (1) capuccino (1) carey mulligan (1) cervantes (1) cézanne (1) charlotte cukrászda (1) cigányok (1) cirkó gejzír mozi (1) corvintető (1) család (1) családon belüli erőszak (2) csányi sándor (1) csernus imre (2) csészényi kávézó (1) csokoládé (1) cukrászda (1) deák bill gyula (2) diktatúra (1) don quijote de la mancha (1) dreher (1) droid (1) dulcinea (1) dunai tamás (1) egyenjogúság (1) egyetem (1) egy lányról (1) ekf (2) életmód (1) életműkiállítás (1) ellenőr (1) előzés (1) elszabadulás (1) elte (1) elte btk (1) emésztés (1) emlékmű (1) erdély (1) erdélyi tímea (1) értelmiség (1) erzsébet tér (2) étkezés (1) étterem (2) ewan mcgregor (1) expresszionizmus (1) ezotéria (1) facebook (1) fagyhalál (1) fart (1) fejős éva (1) feldmár andrás (1) felkészítő tanfolyam (1) felszolgálás (1) feminizmus (1) festék (1) fesztivál (4) fidesz (4) film (6) fing (1) fizetés (1) fogyasztó (1) fogyasztói társadalom (1) főkert (1) forradalom (1) forralt bor (1) forró csokoládé (1) fotó (1) főváros (1) frei tamás (1) fröccs (1) függetlenség napja (1) gasztronómia (1) gazdaság (1) géniusz az alkimista (1) george clooney (1) gödör klub (1) gonosz (1) grecsó krisztián (1) guinness (1) gyász (1) gyászjelentés (1) gyed (1) gyerek (3) gyerekpóráz (1) gyerekvállalás (1) gyermek (1) gyes (1) halál (1) halász pálma (1) havazás (1) házasság (1) házikolbász (1) hellókarácsony (2) hiba (1) hit (1) hitel (1) (1) hóesés (1) hülye (1) hülyeség (1) huszárik zoltán (1) ic (1) ice t (1) impresszionizmus (1) intercity (1) interjú (6) irodai (1) iwiw (1) janklovics péter (1) jazz (2) jeff bridges (1) jobbik (1) jog (1) jogász (3) jogosítvány (1) kádár jános (1) kampány (1) kamra (1) karácsony (2) karácsonyi vásár (1) katona józsef színház (2) kávéház (4) kávézó (4) kecskebűvölők (1) kenyérlángos (1) kertész erzsébet (1) kevin spacey (1) kézműves magyar ízek vására (1) kiállítás (1) kicsi ország (1) kilencedik mennyország (1) kiscsillag (1) kispál és a borz (1) kispolgár (1) kiss tibi (1) kóbor jános (1) kolléganő (1) kollégium (1) koncert (2) könyv (2) kormány (3) kortárs irodalom (1) körút (1) kossuth rádió (1) kovács kati (1) kovásznai györgy (1) kritika (17) kukorelly endre (1) kultúra (1) lájkolom (1) lajkolom (1) lakat (1) lamborghini kávé (1) lángos (1) lászló zsolt (3) latte (1) lekvár (1) lélekgyógyászat (1) lélektárs (1) lelki wellness (1) lex sláger (1) lipótváros (1) liszt ferenc (1) liszt remix (1) live aid (1) lovasi andrás (1) ludwig múzeum (2) lukács laci (1) lumú (1) lux elvira (1) madártej (1) madöfakö (1) magánnyogdíjpénztár (1) magánnyugdíj (1) magánnyugdíjpénztár (1) magashegyi underground (2) magyar film (1) magyar nemzeti galéria (1) magyar rádió (1) magyar retró (1) magyar televízió (1) málta (1) mama (1) manyup (1) marketing (1) máv (2) méz (1) mezítlábas fellebbezés (1) millenáris (1) minisztérium (1) mousse (1) mozi (3) mozifilm (1) mr (1) mtv (1) műanyag motor (1) műcsarnok (1) működési engedély (1) munkanélküliség (1) munkaügyi központ (1) musical (1) művészettörténet (2) művészlélek (1) művész kávéház (1) nádas péter (1) nagy mari (1) nane (1) nemes andrás (1) nemzeti együttműködés nyilatkozata (1) nemzeti együttműködés rendszere (1) nemzeti hírközlési hatóság (1) nemzeti színház (3) nem tudhatom (1) neofm (1) népi kezdeményezés (1) nevelés (2) névváltoztatás (1) new wave (1) new york i love you (1) nick hornby (1) (1) nők lapja (1) nők lapja cafe (1) nőnap (1) nouvelle vague (1) novák előd (1) nyál (1) nyár (1) nyilatkozat (1) nyitva tartás (1) nyugati tér (1) nyugdíj (1) oktatás (1) oktató (1) omega (1) önkormányzat (1) onyf (1) orbán viktor (2) orosz dénes (1) orrspray (1) országgyűlési választások (1) ötödik kerület (1) padlógáz (1) pálfalusi zsolt (1) panel (1) pápa város (1) párizs (1) párkapcsolat (3) parkolás (1) pasi (1) pécs (2) pécsi tudományegyetem (1) performansz (1) peter sarsgaard (1) petijegy (1) petőfi rádió (1) pluto zenekar (1) poligamy (1) pörzse sándor (1) postpunk (1) pótdíj (1) pótjegy (1) pötty (1) pöttyek (1) pozsonyi út (1) premier (1) prodigy (2) pszichológia (2) pte (1) puhapöcs (1) puncs (1) quimby (1) rábai balázs (1) rácz zsuzsa (1) radnóti miklós (1) radó denise (1) red bull (1) regény (1) reggeli (1) reklám (1) rendszerváltás (1) retró (2) retro (1) retrospektív (1) rockwell klub (1) rocky (1) rogán antal (1) rózsaszín sajt (2) sanzon (1) schell judit (1) schiling árpád (1) sláger rádió (1) soma (2) soma mamagésa (2) soproni reklám (1) soproni sör (1) sör (1) stabilitás pénztárszövetség (1) stohl andrás (2) street art (1) sütemény (1) süveges gergő (1) szabadegyetem (1) szakvizsga (1) szalai annamária (1) szellentés (1) szerelem (3) szerelmesek fája (2) szeretlek new york (1) szex (1) szexuálpszichológia (1) sziget (1) sziget fesztivál (2) színdarab (1) színház (5) szirénének (1) szobor (1) szolgálati közlemény (1) szolnok (1) szolnoki szigligeti színház (1) szonya professzor (1) szülés (2) születés (1) szülők (2) tankcsapda (2) tanulás (1) tanulóvezető (1) táplálkozás (1) tarr béla (1) táskarádió eszpresszó (1) teáor (1) tél (2) tenki réka (1) terápia (1) teréz körút (1) terhesség (1) tersánszky józsi jenő (1) the qualitons (1) the rocket science (1) tilos rádió (1) tompos kátya (1) tordas (1) tóth barnabás (2) turkáló (1) twitter (1) ügyintézés (1) ügyvéd (2) ügyvédi iroda (1) ügyvédjelölt (1) újszülött (1) underground (1) uránia (2) út (1) uzsonna (1) választási műsor (1) választások (1) válság (4) vandálok (1) vásárlás (1) vass virág (1) vasút (1) villamos (1) vizsga (1) voks10 (1) volt (5) volt fesztivál (4) vörösmarty tér (1) wahorn andrás (1) zene (1) zsámbéki gábor (1) софья васильевна ковалевская (1) Címkefelhő

Egy lányról

2010.04.14. 10:53 mezítlábasfellebbezés

Nick Hornby... Mmmmmh. Szeretem. Megannyi sikerkönyv és film után forgatókönyvhöz nyúlt - az eredmény pedig érdekes. Kár, hogy az első kb. 60 perc engem annyira nem villanyozott fel (ez azonban szerintem nem a forgatókönyvön múlt), de ami az után jött, tökéletesen felhozta az addig igencsak limonádéként értékelt filmet.

Kicsit gondolkodnom kellett, hogy az "An education"-t, mint címet miért fordíthatták így, aztán egy filmfelvezető segített, hogy az "Egy fiúról" c. Nick Hornby filmadaptációjának analógiájára gondoltak a fordítók. Végre - mondom VÉGRE egy szellemes fordítás!

A film nekem, ahogyan már a bevezetőben is írtam, az elején nem tetszett. A történet szerint, a hatvanas években, London külvárosában él egy család: apa-anya, leány. A lány nagyon okos, Oxfordba készül, tanul ezerrel. Tényleg iszonyú okos, tökéletesen átlátja családja groteszk helyzetét, apja kőkemény, begyepesedett szigorát.

Ám egy pillanatban megérkezik Jenny (Carey Mulligan) életébe a harmincas David (Peter Sarsgaard), és vele a jazz, a csillogás, a drága autók, smink, ruhák és Párizs. David nagyon trükkösen játssza ki Jenny hiszékeny és naiv szüleit hazugságokkal, hízelgéssel. Jenny természetesen segít neki, hiszen ő is ki akar szabadulni otthonról. A naiv kislányt - ahogyan az már lenni szokott, és egy nő életében legalább egyszer megesik - teljesen elvakítja a David által bemutatott világ, egy cseppet sem gyanakszik, cserben hagyja a józan esze, és megy vele mindenfelé, vakon. Oxford sem érdekli már, a vizsgáit sem fejezi be, mikor szüzessége elvétele után David megkéri a kezét, kis gondolkodást követően igent mond.

Szülei nagyon örülnek, mert Oxford mellett ez lett volna a másik alternatíva lányuk életének rendezésére.

Egy óvatlan pillanatban azonban Jennyre nem csak az szakad rá, hogy David munkája nem teljesen (egyáltalán nem) legális, hanem az is, hogy a múltjában egy nagy és több kicsi fekete folt is éktelenkedik, amelyek miatt nem lehet a felesége. EZ AZ A PONT, ahonnan élveztem a filmet a legutolsó képkockáig.

David nem volt hiteles, Jenny pedig egy naiv picsa lett hirtelen az okos kislányból? Hát hogy is van ez? Számomra úgy tűnt, mintha a sztori felvezetését elkapkodták volna. Nem volt kidolgozva az sem, hogy szerelem szövődött-e, vagy csak számítás? 17 évesen mindenki el akarja dobni a szüzességét, de ha így volt, miért mondott igent Jenny a házassági ajánlatra? Egy szikra szerelmet sem láttam, de számítást sem. Olyan volt számomra a film ezen első része, mint amikor valaki monoton szavalását hallgatom. Nem volt benne tónus. Száraz volt, steril. Pl. nem hiszem el, hogy egy okos lányban - főleg azután, hogy kiderült pár "biznisz" - fel sem merül, hogy utánanézzen az udvarlójának, még a házassági ajánlatot követően sem. Hiszen nem voltak soha az ő lakásán, nem tud semmit a származásáról, ki ő, mi ő... Mégsem gyanakszik egy percig sem. Már bocs, de ezt nem hiszem el. A poénokat sem érezte át senki. Persze, viccesek voltak, de csak mint egy reccs. Pedig a szövegek tényleg haláliak voltak, de nem játszotta el azokat sem Jenny, sem David.

Egyedül Jenny apja volt számomra szimpatikus mint konzervatív kispolgár, aki nagyon szereti a lányát, de nem találja ennek kifejezéséhez azokat az eszközöket, amelyeket Jenny ért. Szeretné, ha tanulna, vagy férjhez menne valakihez, aki mellett jobban élhetne mint otthon. Be kell látni, hogy mindkét igény a hatvanas évek Angliájában tökéletesen helytálló volt, nem vetem meg tehát ezért az apát. Csak azt szerette volna, hogy imádott kicsi lánya többre vigye, mint ő(k). Az apát Alfred Molina játssza, na, csak őmiatta voltam kíváncsi a végkifejletre. Egyszerűen zseniális alakítást nyújt, tökéletesen hihető, hiteles, és még írhatnék ide több száz magasztaló jelzőt.

David lelépésével a színről - mert a film utolsó harmadában már nem vesz részt - Jenny megtáltosodik. Olyan hihetetlen jó játékot láttam Carey Mulligantól, hogy magam is elbámultam. Az a tipródás, és könnyek, amiket akkor ejtett, mikor az apja állt az ajtaja előtt keksszel és teával és magyarázta neki, hogy ő csak azt szerette volna, hogy Jennynek egész életében ne kelljen félnie úgy, mint ahogyan ő félt és fél még most is - míg Jenny hangtalan sírt a szobájában... Nos, akkor magam is szipogtam egy kicsit. Jenny mindent megpróbált. Kilincselt az iskolájában, régi tanárnőjével felkészült a felvételire, majd olvassa az oxfordi levelet, igyekezete eredményét. Ezt már elhittem Carey-nek.

szerintünk: (3/5)
szerintetek: (4/5)

Szólj hozzá!

Címkék: anglia kritika film jazz párizs 60as évek nick hornby kispolgár alfred molina peter sarsgaard an education egy lányról carey mulligan

A bejegyzés trackback címe:

https://budapestkave.blog.hu/api/trackback/id/tr811920143

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.