A Budapest KáVé

A Budapest Kávéhoz nem kell semmi különleges. Legyen benne egy-két olyan dolog, amely sokat sejtető, kifejező, kicsit édes, kicsit keserű. Legyen olyan mint az élet. Ennek mintájára született egy mindenbe belekapó blog. Azzal foglalkozunk, ami velünk szembe jön, legyen az étterem, koncert, film, párkapcsolati probléma, romlott paradicsom, jó könyv, rossz parfüm, hangverseny, szex, szerelem, étel, ital és az élet nagy kérdései. A két főszereplő nem más mint két szerző - egy leány és egy ifjú, illetve egy ifjú és egy leány (tetszés szerint) -, akik fiatal értelmiségi párt játszanak a fővárosban. Egyikük jogász, másikuk újságíró. Világot váltanak, keseregnek, szerelmesek, bosszúsak, vidámak, vágyakoznak és elégedettek. És nagyon szeretik megélni az életet.

Ha te is így vagy ezzel és láttál valami érdekeset, oszd meg velünk és a többiekkel:

budapestkv (kukac) gmail (pont) com

Lájkolj bennünket Fészbúkon!

Ezt csipegjük twitteren

Kávé mellé ezt olvassuk mostanság

Éppen pörkölődött kávészemek

Csipegess a kávészemek közül!

2010 (1) 50 (1) 56 osok tere (1) 60as évek (2) 70es évek (1) a38 (1) a38 hajó (1) abortusz (1) afrika (1) áfsz (1) ajándék (1) ájk (2) ákos (2) aláírásgyűjtés (1) alföldi róbert (3) alfred molina (1) alkormánybíróság (1) alkotmánybíróság (1) állami foglalkoztatási szolgálat (1) államvizsga (1) állás (3) állásinterjú (3) álláskeresés (4) amnesty international (1) andrássy (1) andreas dresen (1) anglia (1) anyaság (2) an education (1) apa (1) aréna plaza (1) autósiskola (1) autóvezetés (1) avantgárd (1) a nyilatkozat (1) a park (2) baba (2) balázs béla stúdió (1) bank (1) bbs (1) békéscsaba (1) bélgáz (1) belváros (2) belvárosi fesztivál (1) beszámoló (1) beteg (1) billy idol (1) biorobot (1) bkv (1) bkv bérlet (1) bkv jegy (1) blaha lujza tér (2) bliccelés (1) blog.hu (1) blues (1) bogi (1) boglárka (1) bölcsi (1) boldogság (1) boldog békeidők (1) bolt (1) botho strauss (2) briós kávézó (1) búcsú (1) budapest (19) budapest kávé (1) büntetés (1) bürokrácia (2) café frei (1) cafe jubilee (1) capuccino (1) carey mulligan (1) cervantes (1) cézanne (1) charlotte cukrászda (1) cigányok (1) cirkó gejzír mozi (1) corvintető (1) család (1) családon belüli erőszak (2) csányi sándor (1) csernus imre (2) csészényi kávézó (1) csokoládé (1) cukrászda (1) deák bill gyula (2) diktatúra (1) don quijote de la mancha (1) dreher (1) droid (1) dulcinea (1) dunai tamás (1) egyenjogúság (1) egyetem (1) egy lányról (1) ekf (2) életmód (1) életműkiállítás (1) ellenőr (1) előzés (1) elszabadulás (1) elte (1) elte btk (1) emésztés (1) emlékmű (1) erdély (1) erdélyi tímea (1) értelmiség (1) erzsébet tér (2) étkezés (1) étterem (2) ewan mcgregor (1) expresszionizmus (1) ezotéria (1) facebook (1) fagyhalál (1) fart (1) fejős éva (1) feldmár andrás (1) felkészítő tanfolyam (1) felszolgálás (1) feminizmus (1) festék (1) fesztivál (4) fidesz (4) film (6) fing (1) fizetés (1) fogyasztó (1) fogyasztói társadalom (1) főkert (1) forradalom (1) forralt bor (1) forró csokoládé (1) fotó (1) főváros (1) frei tamás (1) fröccs (1) függetlenség napja (1) gasztronómia (1) gazdaság (1) géniusz az alkimista (1) george clooney (1) gödör klub (1) gonosz (1) grecsó krisztián (1) guinness (1) gyász (1) gyászjelentés (1) gyed (1) gyerek (3) gyerekpóráz (1) gyerekvállalás (1) gyermek (1) gyes (1) halál (1) halász pálma (1) havazás (1) házasság (1) házikolbász (1) hellókarácsony (2) hiba (1) hit (1) hitel (1) (1) hóesés (1) hülye (1) hülyeség (1) huszárik zoltán (1) ic (1) ice t (1) impresszionizmus (1) intercity (1) interjú (6) irodai (1) iwiw (1) janklovics péter (1) jazz (2) jeff bridges (1) jobbik (1) jog (1) jogász (3) jogosítvány (1) kádár jános (1) kampány (1) kamra (1) karácsony (2) karácsonyi vásár (1) katona józsef színház (2) kávéház (4) kávézó (4) kecskebűvölők (1) kenyérlángos (1) kertész erzsébet (1) kevin spacey (1) kézműves magyar ízek vására (1) kiállítás (1) kicsi ország (1) kilencedik mennyország (1) kiscsillag (1) kispál és a borz (1) kispolgár (1) kiss tibi (1) kóbor jános (1) kolléganő (1) kollégium (1) koncert (2) könyv (2) kormány (3) kortárs irodalom (1) körút (1) kossuth rádió (1) kovács kati (1) kovásznai györgy (1) kritika (17) kukorelly endre (1) kultúra (1) lajkolom (1) lájkolom (1) lakat (1) lamborghini kávé (1) lángos (1) lászló zsolt (3) latte (1) lekvár (1) lélekgyógyászat (1) lélektárs (1) lelki wellness (1) lex sláger (1) lipótváros (1) liszt ferenc (1) liszt remix (1) live aid (1) lovasi andrás (1) ludwig múzeum (2) lukács laci (1) lumú (1) lux elvira (1) madártej (1) madöfakö (1) magánnyogdíjpénztár (1) magánnyugdíj (1) magánnyugdíjpénztár (1) magashegyi underground (2) magyar film (1) magyar nemzeti galéria (1) magyar rádió (1) magyar retró (1) magyar televízió (1) málta (1) mama (1) manyup (1) marketing (1) máv (2) méz (1) mezítlábas fellebbezés (1) millenáris (1) minisztérium (1) mousse (1) mozi (3) mozifilm (1) mr (1) mtv (1) műanyag motor (1) műcsarnok (1) működési engedély (1) munkanélküliség (1) munkaügyi központ (1) musical (1) művészettörténet (2) művészlélek (1) művész kávéház (1) nádas péter (1) nagy mari (1) nane (1) nemes andrás (1) nemzeti együttműködés nyilatkozata (1) nemzeti együttműködés rendszere (1) nemzeti hírközlési hatóság (1) nemzeti színház (3) nem tudhatom (1) neofm (1) népi kezdeményezés (1) nevelés (2) névváltoztatás (1) new wave (1) new york i love you (1) nick hornby (1) (1) nők lapja (1) nők lapja cafe (1) nőnap (1) nouvelle vague (1) novák előd (1) nyál (1) nyár (1) nyilatkozat (1) nyitva tartás (1) nyugati tér (1) nyugdíj (1) oktatás (1) oktató (1) omega (1) önkormányzat (1) onyf (1) orbán viktor (2) orosz dénes (1) orrspray (1) országgyűlési választások (1) ötödik kerület (1) padlógáz (1) pálfalusi zsolt (1) panel (1) pápa város (1) párizs (1) párkapcsolat (3) parkolás (1) pasi (1) pécs (2) pécsi tudományegyetem (1) performansz (1) peter sarsgaard (1) petijegy (1) petőfi rádió (1) pluto zenekar (1) poligamy (1) pörzse sándor (1) postpunk (1) pótdíj (1) pótjegy (1) pötty (1) pöttyek (1) pozsonyi út (1) premier (1) prodigy (2) pszichológia (2) pte (1) puhapöcs (1) puncs (1) quimby (1) rábai balázs (1) rácz zsuzsa (1) radnóti miklós (1) radó denise (1) red bull (1) regény (1) reggeli (1) reklám (1) rendszerváltás (1) retro (1) retró (2) retrospektív (1) rockwell klub (1) rocky (1) rogán antal (1) rózsaszín sajt (2) sanzon (1) schell judit (1) schiling árpád (1) sláger rádió (1) soma (2) soma mamagésa (2) soproni reklám (1) soproni sör (1) sör (1) stabilitás pénztárszövetség (1) stohl andrás (2) street art (1) sütemény (1) süveges gergő (1) szabadegyetem (1) szakvizsga (1) szalai annamária (1) szellentés (1) szerelem (3) szerelmesek fája (2) szeretlek new york (1) szex (1) szexuálpszichológia (1) sziget (1) sziget fesztivál (2) színdarab (1) színház (5) szirénének (1) szobor (1) szolgálati közlemény (1) szolnok (1) szolnoki szigligeti színház (1) szonya professzor (1) szülés (2) születés (1) szülők (2) tankcsapda (2) tanulás (1) tanulóvezető (1) táplálkozás (1) tarr béla (1) táskarádió eszpresszó (1) teáor (1) tél (2) tenki réka (1) terápia (1) teréz körút (1) terhesség (1) tersánszky józsi jenő (1) the qualitons (1) the rocket science (1) tilos rádió (1) tompos kátya (1) tordas (1) tóth barnabás (2) turkáló (1) twitter (1) ügyintézés (1) ügyvéd (2) ügyvédi iroda (1) ügyvédjelölt (1) újszülött (1) underground (1) uránia (2) út (1) uzsonna (1) választási műsor (1) választások (1) válság (4) vandálok (1) vásárlás (1) vass virág (1) vasút (1) villamos (1) vizsga (1) voks10 (1) volt (5) volt fesztivál (4) vörösmarty tér (1) wahorn andrás (1) zene (1) zsámbéki gábor (1) софья васильевна ковалевская (1) Címkefelhő

Lisztet kilóra

2011.06.09. 16:17 weekthor

Mivel a híres Wagner nem kevésbé híres apósa kettőszáz évvel ezelőtt bukkant fel e világon, többen gondolták úgy, hogy ha eddig nem is sikerült teljes erőből meghatódni, na majd idén! A Zeneakadémia ugyebár hivatalból örül, míg a magyar kormány csak úgy önszorgalomból. Előbbi számtalan hangversennyel, míg utóbbi egy repülőtér átkeresztelésével. Na, ebbe a túlhevített ünnepi hangulatba szeretett volna belekóstolni a Redbull is, amit elsőre talán nehéz lehet megérteni. Bár jobban belegondolva, később sem tiszta, hogy miért.

tovább »
szerintünk: (3,5/5)
szerintetek: (0/5)

Szólj hozzá!

Címkék: koncert red bull uránia liszt ferenc liszt remix

Charlotte, a mousse és én…

2011.05.29. 12:21 weekthor

… már örökre elválaszthatatlanok leszünk. Persze, hányszor mondja az ember azt, hogy örökre, vagy éppenséggel azt, hogy soha, végül pedig nem lesz belőle semmi! Vagy legalábbis egyáltalán nem az, amit egykoron, bohón és ifjan elképzelt. Úgy gondolja, hogy az élet egy véget nem érő habos kakaó, és őszintén meglepődik, amikor zöldes-sárgás aludttej lesz belőle néhanapján. Időnként mégis előfordulhat az - emberi ésszel mérhető időszámításonként talán csak egyszer, vagy kétszer -, hogy valami történik. Mit tudom én. Hívhatjuk mesésnek, csodásnak, hihetetlennek és számos egyébnek. A lényeg annyi, hogy ez a valami nem receptre, nem képletre, nem passzusokra, nem szabályokra épül. Egész egyszerűen a szív dolga ez. Na, hát ilyen ügy lett abból, amikor először összenéztünk Charlotte-tal és közösen ültünk tort egy mousse fölött.

tovább »
szerintünk: (5/5)
szerintetek: (0/5)

Szólj hozzá!

Címkék: budapest csokoládé sütemény capuccino mousse charlotte cukrászda

Vegyétek le a mocskos kezeiteket a testemről!

2011.05.05. 11:11 mezítlábasfellebbezés

Mert semmi közötök nincsen ahhoz, hogy elvetetem-e a nem kívánt gyerekem, vagy nem.

 

8 komment

Címkék: kampány kormány abortusz munkanélküliség gyerekvállalás gyed gyes

Egy nőnapi vajon…

2011.03.08. 20:36 weekthor

Lefelé zötykölődtem a hegyről a gyámoltalanul prüszkölő Ikarus-szal, közben figyeltem az út mentén elsuhanó villákat, illetve később odarondított kockára álmodott panelházakat. Feltűnt, hogy milyen sokan vannak – férfiak -, akik sietősen, kezükben virággal igyekeznek valahova. Látványosan sok férfi szorongatott a kezében valamilyen virágot. Aztán lepattantam a buszról és betértem a vásárcsarnokban lévő szupermarketbe, amelynek előterében egy virágbolt is található. Az egyébként  némaságtól pangó kis bódénál most tekintélyes sor állt. Ó, hát persze! Hiszen nőnap van!

3 komment · 1 trackback

Címkék: nőnap

Hallod-e te Nyú Jork?! Én is szeretlek…

2011.02.24. 19:44 weekthor

A minap egyszer csak úgy álltak a csillagok az égen, hogy elérkezettnek láttuk az időt az egyik kedvenc filmünk „amerikaibb” fajtájának megtekintésére. A lassan kettő darab éves I love you, New Yorkról beszélek, amely – szégyen, nem szégyen – még csak most jutott el szemeink elé. Elöljáróban csak annyit, hogy most már tényleg a Big Apple polgáraivá szeretnénk válni mi is.

tovább »
szerintünk: (4,5/5)
szerintetek: (0/5)

Szólj hozzá!

Címkék: kritika film mozi new york i love you szeretlek new york

Mit nekem a Szirénének?

2011.02.22. 15:24 weekthor

Széles vigyorral és viszonylagos izgatottsággal vártam az égen-földön, s általam is csillagokig magasztalt Katona József Színház egyik legújabb bemutatóját, amely darabnak írója egyébként nem kisebb kaliberű figura, mint Nádas Péter személyesen. Ezen várakozásoknak megfelelő állapotban ültem hát a Kamrában, örömömben szétkarmoltam a karfát, s kidülledt szemekkel figyeltem az előttem történő csodát. És tényleg igyekeztem figyelni. Meg figyeltem. Utána is figyeltem. Figyeltem. Végül már a lámpákat is fölkapcsolták, azt hiszem, hogy a taps is véget ért és még mindig figyeltem. Figyeltem még egy darabig, aztán rájöttem, hogy elfigyeltem a színpadon történtek mellett. Így jártam tehát, amikor életemben először találkoztam Nádas Péter munkásságával.

tovább »
szerintünk: (4,5/5)
szerintetek: (0/5)

Szólj hozzá!

Címkék: kritika kamra nádas péter katona józsef színház szirénének

Kalandvágyból ittmaradni

2011.02.17. 12:56 mezítlábasfellebbezés

Mi vagyunk a tökös gyerekek, én azt mondom! Olvastam igen, én is a híreket, láttam fészbúkon is, satöbbi és igen, engem is elkeserítenek. De elővettem a szerintem még távoli Levédiában génjeimbe íródott ősi magyar humort, és úgy döntöttem, szarok bele a világba és inkább sírva, de röhögök az egészen.
 

Szólj hozzá!

Címkék: panel retró diktatúra értelmiség 70es évek 60as évek magyar retró

Te az vagy, amit megeszel? – Kézműves Magyar Ízek Vására

2011.02.13. 21:44 weekthor

Van egy régi sztorim. Évekkel ezelőtt kedves barátaimmal a dög meleg nyárban éppen a Balaton partján bringáztunk. Az üdülőövezet sűrű nyaralói között, egy kanyar után, az út szélén megpillantottunk egy idős nénit, aki egy egyszerű kopott ponyva alatt álldogált. Az előtte lévő falemezre jó nagy bötűkkel rákarcolták valami színes krétával, hogy BOR ELADÓ. Hoppá! Rögvest odakanyarodtunk. Érdeklődtünk mennyibe kerül, milyen fajta satöbbi, majd az egyikünk megkérdezte, hogy aztán valóban jó ez a bor? Erre a néni elhallgatott, összetette két ráncos kezét, felvirágzott orcája és csillogó szemekkel ránk nézett: „Ó, aranyoskáim! Hát ebbe a borba a szőlőn kívül csak az árvák könnyei hullottak!” Minket ez meggyőzött. Vettünk is rögtön néhány literrel. Azt a késő nyári, Balaton parti hangulatot azonban azóta sem éltem át újra. Egészen az elmúlt hétvégéig, amikor is a Kézműves Magyar Ízek Vásárán jártunk.

tovább »
szerintünk: (5/5)
szerintetek: (0/5)

2 komment

Címkék: budapest erdély millenáris gasztronómia méz lekvár házikolbász kézműves magyar ízek vására

NER in practice

2011.01.26. 08:00 mezítlábasfellebbezés

Mosolyogva, jókedvűen egy szép napon, zeneszó és meleg tea mellett... kiírtam magam a nyugdíjrendszerből. Az indokaim, politikai beállítottságom és egyebek kihagyásával hadd mutassam be, amint a számomra csak törikönyvben létező "Kádári összekacsintást" a gyakorlatban is feléledezni véltem.

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: nyugdíj nyilatkozat magánnyugdíjpénztár magánnyugdíj onyf manyup stabilitás pénztárszövetség

Egy csipetnyi báj, valahol a körút mögött…

2011.01.17. 17:42 weekthor

Különösen kedves kávézókat ajánlgattak valamelyik portál valamelyik cikkében valamikor mostanság. Volt közöttük mindenféle, ám csak az egyikről fogalmazódott meg olyan vélemény, amely aztán elültette a bogarat a fülemben. Nem is olyan régen úgy alakult, hogy a BéPéKáVé szerkesztősége a kiszemelt helyiségbe szervezte az egyik kiemelten fontos találkozóját. Majd pedig visszatértünk oda ozsonnázni. Aztán megint. Végül végleg beleszerelmesedtünk. Beleharaptunk a Briós Kávézóba.

Szólj hozzá!

Címkék: budapest reggeli gyermek kávéház uzsonna pozsonyi út briós kávézó lamborghini kávé

A művészlelkekről

2011.01.06. 12:32 mezítlábasfellebbezés

Tekintsünk most el annak minősítésétől, hogy hol és kitől származó írást találtam. Karafiáth Orsolya a művészpasasokról értekezik itt. Erről nekem is eszembe jutott pár gondolat, na nem úgy, mint a téma nagy szakértője, hanem mint "ilyennel már találkozó" ember. A tök jó, hogy van példám és ellenpéldám is :)

3 komment

Címkék: pasi művészlélek

"Jól el lehet bambulgatni így a semmibe" - interjú Kiss Tibivel, a Quimby frontemberével

2011.01.02. 16:48 weekthor

Az úgy volt, hogy készült egy interjú a minap Kiss Tibivel, amely pedig baromi hosszú lett. Meg ráadásul egymásba sem nagyon passzoló világok kavarodtak a másfél órásra nyúlt világmegváltós beszélgetés során, úgyhogy a T. Olvasók kegyeinek vad hajhászása odáig vezetett, hogy két részre szakajtottam a cikket. Az egyik - hosszabbik - fele máshol, míg a másik - rövidebbik - fele itt kerül publikálásra. Ha apropót keresünk, akkor mondjuk legyen az, hogy nemrég jelent meg a Quimby százezer éve várt új stúdióalbuma, a Kicsi ország, amely nekünk nagyon tetszik. Így aztán illendő tisztelegni a művészek előtt valamivel. Szóval az énekes Kiss Tibivel, a zenekar majd' két hónapos pihenője előtt traccsoltunk egy budai kocsmában. 

4 komment

Címkék: interjú quimby kiss tibi kicsi ország

Annamari, csak neked...

2010.12.30. 01:16 Budapest KáVé

Bár az igazság az, hogy szerelmi vallomásunk nem kizárólag és neked szól. Te csak az voltál, ki ragyogásoddal valakit kitakartál. A mi valódi bálványunk mától dr. Boross Mária főosztályvezető asszony, szóljon hát neki a mi igaz vigaszunk. Yo!

Szólj hozzá!

Címkék: tilos rádió ice t szalai annamária nemzeti hírközlési hatóság madöfakö

Amikor a "retró" nem csak egy cinikus kifejezés

2010.12.06. 14:25 weekthor

A minap sűrű módon pelyhedzni kezdett az ég, úgyhogy ennek örömére inkább archiváltuk az otthoni forrócsokoládé-fogyasztásra költött ötletünket, s egy kövér séta mellett döntöttünk. Volt persze úticél is: tudtuk, hogy nemrég nyitott egy új hely a belvárosi Egyetem tér tövében, a Papnövelde utca elején. Egyik barátommal egyszer már tartottunk ott egy gyorsvizitet, ám ezúttal a BéPéKáVé szerkesztősége települt át a Táskarádió Eszpresszóba, hogy jobban is szemügyre vegye a fejleményeket. Bebizonyosodott, hogy a retró nem feltétlenül csak gúnyos mosolyt kell, hogy kiváltson belőlünk, fiatalokból. 

2 komment · 1 trackback

Címkék: budapest retró étterem kádár jános kávézó belváros madártej táskarádió eszpresszó

"Libegve ütköztek tenyerembe a pihék" - leesett az első hó Budapesten

2010.12.03. 22:06 weekthor

"Hat órakor ébredtem és lementem az utcára. A folyó felől szél fútt. Apró és éles szilánkokban havazni kezdett: mereven kinyújtottam karom és libegve ütköztek tenyerembe a pihék, egymásra rakódtak, görcsösen összefagytak és akkor halvány, fehér réteg borult csuklóm csontjaira. Leráztam és a sikátor felé fordultam. - Az első hó - mondta mellettem egy alacsony ember egy másiknak."

Szólj hozzá!

Címkék: budapest tél főváros 2010 havazás hóesés

No, de urak! Ejnye már…

2010.12.02. 11:49 weekthor

Alapvetően úgy gondoltam, hogy egyáltalán nem fogok a szélsőségesekre szót pazarolni, mivel azt hiszem, hogy a radikalizmus nem lehet válasz – úgy általában – semmire. Ám az utóbbi napokban az élet számomra is különösen érzékeny területét kezdték el piszkálni, ráadásul nem úriemberekhez méltó módon, mégpedig a kultúrát. Azon belül is a Nemzeti Színházat, s élén Alföldi Róbertet.

2 komment

Címkék: kultúra színház jobbik alföldi róbert nemzeti színház pörzse sándor novák előd

Miniszterelnök Úr! Moziba ne vigyem?

2010.11.16. 13:45 mezítlábasfellebbezés

Hirtelen felindulásból elkövetett erőteljes bazmeg.

 

3 komment

Címkék: fidesz kormány alkotmánybíróság fizetés magánnyogdíjpénztár

Szétkenik az arcodon a szart – és te megköszönöd

2010.11.09. 11:32 mezítlábasfellebbezés

Tegnap megnéztük a Cigányok című Tersánszky-Grecsó darabot a Katona József Színházban. 

tovább »
szerintünk: (5/5)
szerintetek: (0/5)

2 komment

Címkék: kritika színház cigányok grecsó krisztián katona józsef színház tersánszky józsi jenő